A tanári szakszervezet szerint megint a legelesettebbeket állítja célpontba a kormány, és lejáratja a népszavazás intézményét is.

Új népszavazási kérdéseket írt össze a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), mert szerintük az Orbán Viktor által szerdán bejelentetteknek semmi értelmük sincs – idézi a 444 a szakszervezethez köthető nedolgozzingyen.hu-n megjelenteket.

Értelmetlenek Orbán népszavazási kérdései a PDSZ szerint, újakat írtak helyettük

Fotó: Illusztráció/pexels.com CCO

A szakszervezet a honlapján arról írt, hogy a kormány a szorult helyzetében "megint a legelesettebbet állítja célpontba, csak hogy elterelje kínos ügyeiről a figyelmet, nem beszélve arról, hogy lejáratja a népszavazás jogintézményét is. A PDSZ a – a fenti okból – kormányfő által kezdeményezett népszavazási kérdéseket kijavította. Ha már népszavazás kell, hát ezeket kérdezze meg a miniszterelnök a társadalomtól."

A tanárok szerint vannak tényleg fontos kérdések, melyekről jó lenne szavazást indítani – például az oktatás állapotáról. 

A tanári szakszervezet az alábbi kérdéseket írta össze, ha már lehet népszavazást kezdeményezni újfent:

- Szeretné-e ön, ha folytatódna a trend és a kormány teljesen lezüllesztené az állami oktatást?

- Egyetért-e ön azzal, hogy többdiplomás pedagógusok kevesebbet keresnek, mint a semmiféle szakképzettséget nem igénylő munkakörben dolgozók?

- Szeretné-e ön, ha csak privát és egyházi iskolából lehetne eséllyel felsőoktatásba jutni?

- Szeretné, ha a tanárok csupán pont annyit tudnának tantárgyukról, mint a középfokú érettségire készülő diákok?

- Mit szeretne ön? Szeretné, ha a gyermeke képzett szakemberektől kaphatna segítséget az iskolában szexuális felvilágosítást érintő kérdésekben?

- Egyetért-e ön azzal a kormányzati alapvetéssel, hogy 24 Ft/év/gyerek kormányzati támogatás elegendő az iskolai erőszak visszaszorítására?

- Valóban elhiszi ön azt az állítást, hogy az iskola képtelen megtalálni azokat a szakembereket, akik a szexuális fejlődésen kívül a kábítószer-fogyasztás káros hatásaival, az iskolai erőszakkal, az internet veszélyeivel és egyéb testi és szellemi egészségfejlesztéssel kapcsolatos témákban segítséget tudnak adni a gyerekeknek?

- Valóban elhiszi ön azt az állítást, hogy az iskolában kiskorú gyermekeknek szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokat tartanak?

- Valóban elhiszi ön azt az állítást, hogy az iskolákban, kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítenek?

- Valóban elhiszi ön azt az állítást, hogy gyermekekkel foglalkozó szakemberek szándéka az, hogy népszerűsítsék a nemátalakító kezeléseket kiskorú gyerekeknek?

- Véleménye szerint, szükséges-e további korlátozás a médiatartalmakban a már meglévő korhatáros besoroláson kívül?

- Találkozott már valaha olyan iskolában vagy médiumokban megjelenő kampánnyal, amely a nem megváltoztatásának megjelenítését, népszerűsítését célozta?

- Ön szerint van értelme a miniszterelnök által kezdeményezett népszavazásnak?

- Egyetért-e ön azzal, hogy a kormányon lévő személyek, pártok, ellenőrzés nélkül hallgathassanak le, figyelhessenek meg akárkit, amikor csak kedvük úgy tartja?

Forrás: 444.hu, nedolgozzingyen.hu

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

balos
A fentebb posztolt két nemzethy kipcsákó nagyon beleállt a nemzethy seggbe!Talán,ha kihúznák a fejüket az ánuszából a turul baszóknak látnák a valósegget amit nem nyalni,hanem megtisztítani kéne a keletről jött szartól!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
Lehet szoparbajozni, de ez nem vezet sehova. Inkabb egy nagyszabasu tuntetest kellene szervezni tobb szazezer resztvevovel.
Aki Én
@Shikari: @ómió: Az látszik, hogy nektek nem sok jutott az oktatásból, és ezért a pedagógusokat hibáztatjátok.
Komcsikról hörögtök, miközben imádjátok orbánt, a komcsibolsi lehallgatót? Mondjuk ő legalább tanult, így lett KISz titkár. Na, mindegy is.
Van nektek eszetek? Ja, nincs.
Éppen most bukott meg a III/III-as ügyosztálya.
Yoda69
@Shikari: Milyen magyarokrol hablatyolsz? Te se vagy magyar. orban tamogatoi javareszt megvasarolt ciganyok, vagy roman trollok.
csak úgy....
@Shikari: tibim,te ökör vagy és nem hazafi! te az utolsók közül a pár ezerböl,akik még nem vették észre,hogy orbán a hazafias népbutító dumáival csak átbaxta a butuska híveit!
miattatok beszélte rongyosra a száját. :)
csipetke
Óriási! Tényleg ezeket a kérdéseket kellene beleszerkeszteni a népszavazáshoz. Kiegészítve pl.- Szeretné-e, hogy a magyar polgárok pénzéből épüljön Magyarországon a kommunista Kína egyeteme,aminek a fenntartását is nagyrészt a magyar emberek fizetik?
De lehetne kérdés az autópályák kiszervezése is,vagy a vakcinabiznisz is.
csipetke
@Shikari: 09:08 Ahogy elnézem itt a kommenteket,vannak,akik a kormány/orbán hazugságait hiszik el.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.