Nagyon megugrott a járvány alatt az államadósság, de közben a járvány miatti gazdasági károk enyhítésének költségeit a kormány szétterítette a vállalkozások, háztartások, bankszektor és a jegybank között.

Az Eurostat összehasonlító jelentése alapján a hvg.hu arról számolt be cikkében, hogy az uniós tagállamok 2021 első negyedévét is nagy hiánnyal zárták, de a megelőző negyedévhez képest a hiány mérséklődött a kiadások csökkentése miatt. 

Túlköltekezett a magyar kormány: Az uniós átlagnál és a régiós államoknál is magasabb Magyarország eladósodottsága

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

Az EU statisztikai hivatala szerint az unió átlagában a hiány az uniós GDP 6,8 százalékra rúgott, az eurózóna átlaga viszont 7,4 százalék volt. Az állami bevételek szintje jellemzően nem változott a cikk szerint az előző negyédvhez képest, a kiadások továbbra is magas szintje a járvánnyal kapcsolatos kiadások miatt keletkezett. Az összesítés szerint Luxemburg és Dánia pluszos negyedévet tudott csinálni, a máltai hiány viszont a 10 százalékot közelítette meg.

Magyarország a maga 8,5 százalékos deficitjével az élmezőnybe tartozik, és ez már javulásnak mondható 2020 utolsó negyedévéhez képest, amikor is 14,4 százalék volt a hiány. 

A cikk szerint a magas első negyedéves hiány még feljebb nyomta az államadósságot, uniós átlagban a GDP 93 százalékára, míg Magyarország esetében ez 81 százalék lett. A magyar államadósság 15,2 százalékpontot nőtt, ami magasabb, mint az uniós átlag, és jóval magasabb a többi régiós országnál – ezeknél 10-12 százalékpont közötti államadósság-emelkedés volt 2020 eleje és 2021 eleje között. A hvg.hu cikke szerint a magyar államadósság már a járvány előtt magas volt régiós összehasonlításban, a nagyobb növekedéssel még nagyobbra nyílt az olló. 

A cikk szerint mindezt úgy seikerült összehozni, hogy a magyar kormány túlköltekezéseit nem magyarázza a járványválság. Az egészségügyi kiadások a többi országhoz hasonlóan megugrottak, a gazdasági károk enyhítési költségeit azonban a kormány alaposan szétterítette: a hitelmoratóriumok és kedvezményes hitelek terhét a jegybank, a nankrendszer, a háztartások ésa vállalkozások viselik és fogják még sokáig viselni.

A bértámogatások és közteher-elengedések ugyanakkor nemzetközi összehasonlításban eléggé visszafogottak voltak, miközben a kormány nem hanyagolta el a sport, az egyházak és a határon túliak támogatását – olvasható a hvg.hu cikkében.

Forrás: hvg.hu

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
És akkor most jön a "magyar helyreállitási alap". Amiből lehet osztogatni és fosztogatni, úgy mint tavaly a gazdaság és járványvédelmi alapból.
Felkészül , vigyázz, kész rajt- a maffia , nemzethy tőkésosztálynak becézett csőcseléke, az egyházak, a határon túliak, valamint a megvédendő Zöld-foki keresztények.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
balos
@sgl: A nokiás dobozt már lecserélték a repülőre,mert avval már a baráti bank is könnyebben elérhető a pénzzel tömött konténerekkel!A vakciánon annyit nyeltek,hogy abból a beigért 14. havi nyugdíj is kitelne!
kereső
És akkor most jön a "magyar helyreállitási alap". Amiből lehet osztogatni és fosztogatni, úgy mint tavaly a gazdaság és járványvédelmi alapból.
Felkészül , vigyázz, kész rajt- a maffia , nemzethy tőkésosztálynak becézett csőcseléke, az egyházak, a határon túliak, valamint a megvédendő Zöld-foki keresztények.
kereső
Ja, és a fentiek mellett most már kina is tartja a markát.
justhpeter
Mégis mit lehet várni egy tróger, álkeresztény kormánytól.
namihami
Akkor most, a Nagy Nemzethy Megszorítás (lásd fideszes 5 éves terv) keretében a Mészáros is rosszul fog járni? Hozzá kell majd nyúlni a félretett pénzéhez? Zsebből kell Andikának ajándékot venni?
A többinek se lesz repcsizés, meg luxusnyaralás, El kell használni a meglévő (bár hatástalan) kínai és egyéb cuccot, közbe nincs új beszerzés? Nincs új kapu, agancsból? Semmi vasútfejlesztés, egyetemalapítás?
Világvége jön---istenbizony, világvége. Hacsak, a Viktor ki nem talál nekik mégis valamit...
balos
@sgl: Ezt mindenki tudja,aki nem a nemzethyseggből szemléli a maffiuk "üzekedését"az ereszen!
Clavigo
@namihami: Majd megvédenek valamit,,,,,,
ómió
Fűt-fát támogatva, a Böszme-féle adósságokat magunk előtt görgetve lett 81% GDP-arányos hiány? Böszmééknek népzsebelve volt 84%, miközben kopogtatott az államcsőd!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.