Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a pénteki ülésén döntött a testület LMP-s delegáltja, Bodolai László visszahívásáról – írja a 444.hu az MTI nyomán.

Visszahívták Bodolai Lászlót a Nemzeti Választási Bizottságból
Fotó: MTI/Kovács Attila

Az NVB elnökét, Téglási Andrást Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke július 19-én kelt levélben tájékoztatta arról, hogy a párt nevében eljárva visszavonja a testületbe delegált tag, Bodolai László megbízatását.

Az NVB tagjai pénteken, online megtartott ülésen ellenszavazat nélkül döntöttek arról, hogy Bodolai László megbízatása a határozat jogerőre emelkedésével megszűnik.

A határozat ellen három napon belül lehet jogorvoslatért fordulni a Kúriához. Téglási András megköszönte a visszahívott tag munkáját.

Bodolai László volt az Index tulajdonosi jogait gyakorló alapítvány vezetője, ilyen minőségében ő rúgta ki Dull Szabolcs főszerkesztőttavaly július 22-én, vagyis majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt.

Július 24-én aztán az Index több mint nyolcvan újságírója beadta a felmondását. Azóta a részben Vaszily Miklós tulajdonában lévő Indamedia bejelentette, hogy megvásárolta az Index részvényeit a Bodolai vezette Magyar Fejlődésért Alapítványtól, ezzel az Index minden kétséget kizáróan egy kormányközeli cég tulajdonává vált.

Az LMP már korábban is megkísérelte visszahívni a testületből Bodolai Lászlót: tavaly októberben azonban az NVB elutasította az indítványt,

mivel az azt benyújtó Schmuck Erzsébetnek a bírósági nyilvántartás szerint nem volt képviseleti joga az indítvány benyújtásakor. Bodolai László 2015 novembere óta az ellenzéki párt delegáltja a testületben, legutóbb a 2018-as országgyűlési választás után bízta meg az LMP. A párt új felegáltat küldhet majd a választási bizottságba.

Forrás: 444.hu
Címlapkép: MTI/Kovács Attila

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Ha mégis van ilyen lehetőség ezzel az erővel a kinevezetője visszahívhatná a kedves vezető, mivel nem csak a tisztességes jobboldaliakra, az országra is olyan szégyent hoz a hadicsleivel, amelyre a honfoglalás óta nem volt példa!
.
---- "Buta, elbizakodott" Orbánról ír a Spiegel - Külföldi sajtó
nepszava.hu/1068879_buta-elbizakodott-orbanrol-ir-a-spiegel-kulfoldi-sajto
-----------------------
.
Különben csak egy szavába kerülne a kinevezőjének, és akár a parlamentet is feloszlathatná azok után kellett volna amikor a gyülekezet 30. évfordulójára egyik alapító levelét megírta
.
----- „Szeretném megélni ennek a bűnös, embertelen, hazug rendszernek a végleges bukását!”
magyarnarancs.hu/publicisztika/szeretnem-megelni-ennek-a-bunos-embertelen-hazug-rendszernek-a-vegleges-bukasat-237155
--------------------------
.
És erről a nyiltlevélre síri csand, csak Kardos József nevén nevezte a "csínytevőket"!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.