Hetente átadják a háziorvosoknak a listát a be nem oltott 60 év felettiekről. Meglátogatják az érintetteket, és megpróbálják meggyőzni őket arról, hogy oltassák be magukat. Az oltást írásban kell elutasítani, aki viszont elfogadja, azt akár azonnal, saját otthonában be is oltják.

Kormányrendelet született arról, hogy mostantól hetente jelenteni kell azokról a koronavírus ellen még be nem oltott magyarokról, akik elmúltak 60 évesek.

A Magyar Közlönyben megjelent rendeletben az áll, a járvány elleni intézkedésről szóló egyes intézkedések című részben:

Azon 60. életévüket betöltött magyar állampolgárokról, akik magyarországi lakcímmel és Társadalombiztosítási Azonosító Jellel rendelkeznek, azonban a SARS-CoV-2 koronavírus elleni védőoltásban nem részesültek, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő heti rendszerességgel tájékoztatást nyújt a fővárosi és megyei kormányhivatalokat irányító miniszter, valamint az érintett személy háziorvosa részére

A szöveg szerint ez a jelentés a védőoltás beadásának elősegítését célozza és tartalmazza az érintett személy egészségbiztosítási nyilvántartásban rögzített nevét, lakcímadatait, valamint Társadalombiztosítási Azonosító Jelét.

A rendelet szól arról is, hogy felsőfokú oktatási intézményben tanuló orvostanhallgatók – az oktatási intézménnyel való egyeztetés után – kirendelhetők ezentúl háziorvosokhoz. A kirendelt hallgatók dolga az lesz, hogy tájékoztassák az oltakozás lehetőségeiről és hasznáról a 60 év feletti, oltatlan pácienseket, akiknek listája ugyebár az új jelentési kötelezettség alapján ott lesz a háziorvosoknál is.

A rendelet célja tehát, hogy olyan jelentés készüljön hetente, amely tartalmazza a még be nem oltott idősek nevét, hogy aztán e lista alapján fel lehessen őket keresni és rávenni őket az oltakozásra. A háziorvosokat pedig kirendelt orvostanhallgatókkal fogják segíteni ennek a feladatnak végrehajtásában.

Ha az érintett személy az oltást elutasítja, úgy erről írásban kell nyilatkoznia. Ezt a nyilatkozatot később megváltoztathatja, ha meggondolja magát. Ha viszont elfogadja az oltást, az a háziorvosi rendelő mellett, akár az érintett személy lakóhelyén vagy tartózkodási helyén is beadható.

Forrás: Blikk.hu, Privátbankár.hu

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
így kezdték a nácik is...,először csak lista..a folytatását tudjuk mind...mellesleg parasztvakítás...a tb számok miatt így is tökéletesen tudják ki oltakozott,ki nem...ilyenkor hol vannak a jogvédők?...egy nem kötelező dologról miért is kéne írásban lemondani?...elérkezett az a pont, amikor élesedik a helyzet...lásd Franciaország, Szlovákia...aki ezt a listázást kitalálta,nyugodtan felfordulhat, meg az is,aki egyetért vele!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
lista...a lágereket mikor kezdik építeni?..
Pálinkás Pál
így kezdték a nácik is...,először csak lista..a folytatását tudjuk mind...mellesleg parasztvakítás...a tb számok miatt így is tökéletesen tudják ki oltakozott,ki nem...ilyenkor hol vannak a jogvédők?...egy nem kötelező dologról miért is kéne írásban lemondani?...elérkezett az a pont, amikor élesedik a helyzet...lásd Franciaország, Szlovákia...aki ezt a listázást kitalálta,nyugodtan felfordulhat, meg az is,aki egyetért vele!
justhpeter
@Pálinkás Pál: Mindez azért van mert már egyre többször ég rájuk valami, amivel nem tudnak mit kezdeni. Utána jön a rendőrállami logika és mindezt rátolják a háziorvosokra.
kereső
Arról miért nem rendelkezik a kormány, hogy a 60 évnél idősebbek főleg, de minden magyar állampolgár csakis kizárólag az EMA által engedélyezett vakcinával lehhet beoltani.
Aljas dögök, akik a halálon is nyerészkednek.
Giovanni Alba
Meg vagyok döbbenve (nem), semmi előzetes regisztráció? Ezt így is le lehet vezényelni? Akkor mi a bánatos egérfarkának kellett az a nagy nekibuzdulás a regisztrációval? Mégis csak egy orbitális baromság volt, ahogy a józanabbak sejtették?
Most akkor akik az egészet propagálták, hirdették, kampányt terveztek, szerveztek és lebonyolítottak, azok most az ország nyilvánossága előtt beismerik, hogy megvezettek mindenkit, akit csak lehetett, mellesleg zsaroltak, fenyegettek, mert aki nem regisztrál, nem kap oltást, aztán majd nézhet, amikor ki sem léphet a lakásból, illetve kiléphet, de közösségbe (értsd utcára, terekre, buszra, boltba, gyakorlatilag sehova sem mehet, ezért tehát mélyen szégyenkeznek, megvetik magukat, mert nyitott szemmel gyalogoltak bele a mocsárba, maguk után csalogatva másokat, tehát bocsánatot kérnek, és a felmondásukat már beadták?
Ki(k) ezért a felelős(ök), mennyi büntetést fizet, és hány évet kell leülnie ?
Emmersson71
És mi van, ha Rozi néni vagy Karcsi bácsi nem engedi be az oltakozásra buzdítókat? Vagy egyszerűen nem nyilatkozik?!
Szabálysértővé válik?

Nem ér ez lóf@szt sem! Csupán az "öregezéshez" adnak újabb lehetőséget :(
magyar1
Kezdem elhinni, hogy nanotechnológiával chip van az oltóanyagban.
percsi
A rendelet miért nem szól arról, hogy aki nem oltakozna, annak végezzék el a COVID-tesztelést? Természetesen ingyen, hiszen erre már megkaptuk a támogatást. Állítólag közel 4-5 millióan átestek a covidon, nekik sokkal nagyobb a védettségük, mint a Kínai löttyel beoltottaknak. Sok idős ember átesett a fertőzésen, ami a védőoltáshoz hasonló immunitást generál, mi a fenének mérgezzék magukat?
Ja, mert rengeteg lötty maradt a raktárban?
A fiatalokat, aktív dolgozókat már kényszerítették, nincs szórakozás, nincs munkahely ha nem oltatják be magukat.
Tehát nem az élet-egészség az indíték erre a szigorra!
Influenzában is több tízezren halnak meg évente, mégsem tették tönkre az embereket. A járvány idején nem kötelezték maszk viselésre, évente oltakozásra, nem maradtak munka nélkül stb. pedig több év alatt fejlesztették ki az influenza elleni vakcinát, míg a koronavírus elleni oltóanyagot néhány hónap alatt állították elő. Sokkal nagyobb a rizikó!
Nincs statisztika arról, hány ember halt meg, hány embernek lett maradandó betegsége az oltakozás miatt. Ha netán van, nem fogják nyilvánoságra hozni, vagy nem lesz valós adat.
Tele van a Net TESZT-t végző ügyeskedőkkel, ez a Covid is a népet, családokat lehúzó gazdasági megmozdulás. Tavaly fertőtlenítő és maszk biznisz, idén vakcina és teszt biznisz!
Rengeteg a nyitott kérdés, nincs megfelelő tájékoztatás, nincs felelősségvállalás, ezért nem hisznek benne az emberek!
percsi
@Emmersson71: Szabálysértővé válik?
Még ez is megtörténhet, Rozi néni és Karcsi bácsi nem kap nyugdíjat.
karma1
@magyar1: Vegiggondoltad mar a hulyesegedet? Milyen chipsrol ertekezel? A kubatov (es a TAJ ) lista alapjan ELORE TUDJAK, hogy kik NEM oltakoztak, es nem a beoltottakat kovetik a chipjukkel, te szerencsetlen! Mondjuk neked nem artana egy chip,. legalabb egy kis mesterseges intelligencia lenne benned.
magyar1
@karma1: Látom az ellenzék liberális majmai nagyon oltáspártiak.
magyar1
@karma1: Mitől vagy arra az egy dologra büszke, hogy hozzámentél egy külföldi kecskepásztorhoz és a tanya eltart benneteket? Ide meg hülyeségeket irkálsz unalmadban?
karma1
@magyar1: Az a kulfoldi kecskepasztor kenterbe verne teged mindenkeppen tudasban, felkeszultsegben - te meg irigykedni tudsz csak es nemletezo migriktol rettegni, mert ezt akarja veled elhitetni a csuti torpe...:) Kettonk kozul meg minidg en elek jobban, es en tudok tamogatni olyanokat, akiknek a mai Magyarorszagon szukseguk van anyagi, gyogyszer- vagy ruha tamogatasra, ...:) Ne irigykedj, en 21 eve teljesen egyedul csinaltam vegig, amit vegigcsinaltam, es csak 9 eve vagyok ujra feleseg. Tre' lehet neked, akit szerintem meg a szomszedja se becsul meg, nemhogy a csaladja...:)
magyar1
@karma1: Ha ilyen jól éltek akkor vegyétek ti magatokhoz a migriket, buzikat és tartsátok el őket. Dehogy irigykedem, nem cserélnék én veled semmilyen téren.
karma1
@magyar1: Mar szamtalanszor mondtam neked, hogy mi KOZTUNK ELUNK, VELUK EGYUTT! Ha valaki, akkor en tudom, hogy nem mumusok, hanem pont olyan emberek, mint minden mas normalis halando! De te ebbol ugyse fogsz sohase megtudni semmit sem, mert a falud hataraban sem lattak egyetlen arva migranst sem, meg nem is fogsz!
szegfue
Ezeknek a szerencsétlen háziorvosoknak mit sóznak még a nyakukba?! Meg különben is: önként vállalta mindenki, hogy beoltatja magát, vagy sem, vagyis nem volt kötelező! Most meg nyilatkozniuk kell, hogy nem kérik és őket "listázzák"?! Tényleg elmehetnétek már ... oda!
SÍva
Most megint felteszem a kérdést! Tehát van még pár évem, akkortól zaklathatnak akár hetente? Listáznak mert nem akarok oltatni? Rábeszélnek és persze aláíratják, hogy önként vállaltam, hogy gyógyszer kísérletben veszek részt? Ezek tényleg hülyének néznek? Az egészségügyben kötelezővé tették? Ott is aláíratták, hogy önként oltatták magukat a kísérleti anyaggal?
division
@Pálinkás Pál: Na mi van, elmúltál 60 és be vagy rezelve? :-)))) Terjed szépen a delta több országban, a 60 év felettiek meg sajnos képtelenek még mindig felfogni, hogy a saját érdekükben kell oltani. Ezért jön majd el az amit már mondtam, a kötelező oltás.
Nessy
@division Van egy rossz hírem a delta a tizen - huszon éveseket támadja! És azok a 60 felettiek akik kaptak oltást, csak éppen védettség nem jár vele?
Pálinkás Pál
@division: ez sem vonatkozik rám,nem vagyok 60 éves...és nem lesz kötelező az oltás...
division
@Nessy: Ezért kell beoltatni a gyerekeket, és booster oltást adatni 60 év felett, főleg azoknak akik Sinót kaptak.
division
@Pálinkás Pál: Az majd kiderül. Én mást hallottam a verebektől:-)
Pálinkás Pál
@division: megmondom én neked, akkor balhé lesz...ami most legkevésbé hiányzik a puhosnak...
division
@Pálinkás Pál: A gyerekeket muszáj lesz megvédeni, jön az iskola, lesznek gondok. A maszk borítékolható így is újra.
Pálinkás Pál
@division: már akinek...nekem nem...majd találok kiskaput...olyan fidesznyik módon...a maszk nagyjából semmit nem számít...csak az immunrendszer...oltakozhattok amennyit akartok, ugyanaz a csoport fog hullani...ahogy már most fényesen látszik,oltottak fertőződnek...kórház ugyanúgy...mondtam neked..én oltatlanul,maszk nélkül, te oltottan, maszkban lenyomunk pár műszakot egy covid osztályon...vállalnád?...
division
@Pálinkás Pál: Most a gyerekekben talál jobban gazdatestet a vírus, mivel sok felnőtt már oltva van, ezért is őket támadja jobban, szóval nem az a korcsoport van terítéken. A covid osztályon való dolgozási mániád meg már fárasztó, előbb le kellene tenned az orvosit.
Pálinkás Pál
@division: ne terelj...önkéntes segítői munkához nem kell orvosi...persze nem engednék, ahogy a kontroll csoportokat sem,mert akkor kiderülne az ordas nagy kamu...már rég nem kéne találgatni a vakcinák hatékonyságát...1000 oltott és 1000 oltatlan...két hónap után összehasonlítjuk a két csoportot...persze akkor kiderülne hogy nagyjából ugyanannyi fertőzött, beteg van az oltottak között is,..ergo..lehullana a lepel a parasztvakításról a járvány "súlyosságával " kapcsolatban..!!!
division
@Pálinkás Pál: Neked a konteós csoportban a helyed.
Pálinkás Pál
@division: cáfol...mi lenne nehéz a két csoport felállításában.?..
division
@Pálinkás Pál: Szerinted hogyan zajlik élesben egy tesztelés? Önkéntesek fele hatóanyagot kap, a másik fele placebót. Ez alapján állapítják meg a hatékonyságot. Nem új keletű dolog.
Pálinkás Pál
@division: tudom hogy zajlik, de azt is tudom hogy ha nem akarták volna a hisztit..még évekig nem engedélyezték volna ezeket a szarokat...a rokonaid meg szégyellhetik magukat...máshol írtad a sógornőd a tüdőrák kutatás vezetője...hát talán akkor azzal kéne foglalkoznia...böven lenne ott tennivaló 100 emberből 95-öt elvisz a tüdőrák!
division
@Pálinkás Pál: Te csak ne foglalkozz az én rokonaimmal, a poros lábuk nyomába nem érsz. A bagósokat meg nem egyszerű megmenteni.
division
@fideszes gyökér: Nem hallottam, számomra ez most új keletű, vagy inkább újkeletű hír? :) Mindenesetre utánanéztem, és tényleg. Most mit tudok erre mondani?
Pálinkás Pál
@division: majd akkor nem foglalkozok velük...ha nem példálódzol velük állandóan...
division
@Pálinkás Pál: Igazad van. A butaságaidra sem reagálok innentől vírus terén.
division
@fideszes gyökér: Elmebeteg hülyék bárhol előfordulhatnak.
percsi
@szegfue: Ősszel jön a gyűlöletkeltés azok ellen akik oltatlanok. Miattuk lesz zárlat, kijárási tilalom. Tudjuk, hogy más oka van, de ebben az országban valakiket mindig gyűlölni kell.
Bebizonyították az elmúlt másfél évben, hogy az emberélet nem számít.
60 év felettiek kínai oltóanyaggal lettek beoltva, nincs védettségük, és nincs tilalom sem, pedig veszélyben van több 100e ember.
Sajnos elmaradt súlyos műtétek, elmaradt vizsgálatok, utcára dobott betegek, akikre igencsak veszélyes a covid.
A korházaknak kellene a legvédettebb helynek lennie. Más országban is kihajították a korházakból a súlyos betegeket? Nem hallottam róla, de lehet, hogy elkerülte a figyelmemet.
Bezzeg azt nem listázzák, hogy hány ember kap fertőzést a korházakban, mert összezsúfolják a betegeket, mert nincs elég fertőtlenítő, takarító, vagy munkáját becsülettel elvégző eü. dolgozó. Arról sincs lista, hogy hány súlyos beteget dobtak az utcára.
esperanza
@division: Anyosom 95 eves, napi 2 dobozzal sziv, oltas nelkuli, el es virul (Hollandiaban)
magyar1
@esperanza: Lehet, hogy ő még gyerekkorában sem kapott védőoltást.
magyar1
De miért a 60 felettieket, miért nem a 65 év felettieket hiszen addig még dolgozni kell?
division
@esperanza: A szokásos: egymillió emberből van egy akinek jók a génjei. A statisztikát nem így kell nézni. Az én anyósom 82 éves, és szintén cigizik, kivételek mindig vannak. A gének sok mindent meghatároznak, de sokkal nagyobb az esély a tüdőrákra, halálra az esetek 99% - ában.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.