Kezdődik Budapesten a Pride. Fél három után valamivel már javában gyülekeztek a Madách tér és a Károly körút környékén, hogy a három órakor kezdődő beszédeket követően elinduljanak az idei Pride-felvonulással. A menet az idén nem az Andrássy úton megy végig – mivel oda előzőleg több ellentüntetést is bejelentettek. Kordonokat csak néhány kiemelt részen állítottak fel, de a rendőrség nagy létszámmal biztosítja a felvonulást. 

A szervezők 30 ezres tömegre számítanak, az idei Pride-nak ugyanis a szokottnál is több aktualitása van: a gyermekvédelemmel kapcsolatos új törvényről az LMBTQ társadalom úgy véli, ellenük szól, és úgy néz ki, Brüsszelnek sem tetszik, a magyar demokráciát és a kisebbségek jogait féltik – írja a Blikk.

A Felvonulás útvonala:

Madách tér- Astoria – Kálvin tér – Fővám tér – Szabadság híd – Szent Gellért rakpart – Döbrentei tér – Tabán.

Az idén nem lesznek felállítva kordonok a legtöbb helyen. De most is több ellentüntetés szerveződött.

A szervezők és résztvevők az elfogadás mellett és a megkülönböztetés ellen teszik le voksukat. A sokszínűséget jelképező szivárványt már az éjjel kivetítették a Képviselői irodaházra.

Fél órával a menet indulása előtt már rengetegen voltak a Madách téren, a külföldi médiumok képviselői is nagy számban vannak jelen.

A gyülekező 14 órakor kezdődött a Madách téren, a menet 15 órakor indul.

A Pride-felvonulás hivatalos programja délután három órakor kezdődik, zenével és beszédekkel. A Madách téren várhatóan Csikós Ádám, a Budapest Pride szervezője, és Terry Reintke, az Európai Parlament LMBTI Frakcióközi Csoportjának társelnöke szólal fel. A felvonulás a tervek szerint délután öt körül érkezik a Tabánhoz, ahol először házigazdaként Lang Györgyi, majd Hegedűs Máté a Budapest Pride szervezője szólal fel. A program szerint rajtuk kívül beszédet mond még Vladimir Luxuria, az Európai Parlament első transznemű képviselője, Hegedűs Emmett, transznemű fiatal, Szél Bernadett országgyűlési képviselő, Vay Blanka, a Prizma Transznemű Közösség aktivistája, valamint

Karácsony Gergely főpolgármester is.

Kezdődik a Pride, egyre többen gyülekeznek a Madách térnél – Ezekre a forgalomkorlátozásokra készüljön fel Budapesten

Közönség Conchita Wurst (Thomas Neuwirth) osztrák transzvesztita énekes koncertjén a 23. Budapest Pride fesztivál Rainbow Party elnevezésű záró rendezvényén a Budapest Parkban 2018. július 7-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán

A 24.hu helyszíni tudósítója a tömegben máris kiszúrta az első ellenzéki politikust, Donáth Anna momentumos Európai parlamenti képviselőt, aki egy “Mi is magyarok vagyunk” feliratú transzparenst tartott a kezében. A Madách téren gyülekező tömegben nagy számmal vannak gyermekes családok is.

A felvonulást előtt, alatt és rövid ideig utána is szünetel az autós forgalom az érintett útvonalon, és a BKK járatai is terelve közlekednek.

A BKK a lezárások miatt a belvárosban közlekedőknek a kötöttpályás közösségi közlekedést, elsősorban az 1-es, 2-es és 4-es metrók, valamit a megszokottnál sűrűbben közlekedő a 4-es és 6-os villamosok igénybevételét javasolja.

Autóval

13 órától várhatóan 16 óráig nem lehet behajtani a Bajcsy-Zsilinszky útra az Andrássy út és József Attila utca kereszteződésétől, majd tovább a Károly körútra, az Astoriáig.

15-16 óra között – az indulás függvényében – előreláthatólag 30 percre lezárják a Károly körút, a Kossuth Lajos utca, a Rákóczi út és a Múzeum körút csomópontját az Astoriánál.

15 órától várhatóan 16:30-ig a Múzeum körút – Kálvin tér – Vámház körút – Fővám tér – Szabadság híd szakaszra nem lehet behajtani.

16 órától előreláthatólag 17:30-ig lezárják a Szent Gellért rakpartot, a Döbrentei teret és a Krisztina körút egy szakaszát.

BKV-val közlekedőknek

13 óra és várhatóan 16:30 között, a Deák Ferenc tér – Károly körút – Astoria – Múzeum körút – Kálvin tér – Vámház körút – Fővám tér – Szabadság híd lezárásának idején:

Az M3-as metrópótló busz két szakaszon, a Göncz Árpád városközpont és az Erzsébet tér, illetve Kőbánya-Kispest és Szabó Ervin tér (Kálvin tér) között jár.

A 9-es busz két szakaszon, Óbuda Bogdáni út és az Erzsébet tér, illetve Kőbánya alsó vasútállomás és a Szabó Ervin tér (Kálvin tér) között közlekedik.

Az M3-as metrópótló és a 9-es buszok két szakasza között a nagykörúti 4-es és 6-os villamosokkal lehet utazni.

A 72M és a 73M trolibuszok rövidített útvonalon, Zugló vasútállomás, illetve a Keleti pályaudvar és az Erzsébet tér között járnak.

A 100E busz 13-15 óra között rövidített útvonalon, csak a reptér és az Astoria között, 15 óra és 16:30 között csak a reptér és a Kálvin tér között jár.

A 83-as trolibusz 15 óra és 16:30 között rövidített útvonalon, az Orczy tér és Szabó Ervin tér (Kálvin tér) között jár.

A 15-ös és 115-ös buszok 15 óra és 16:30 között csak az északi végállomásaik és a Ferenciek tere között közlekednek.

A 47-es, a 48-as és a 49-es villamosok várhatóan 16 óráig csak Budán járnak, a 48-as villamos a Döbrentei térig, a 47-es és 49-es villamosok pedig a Széll Kálmán térig közlekednek.

A menet elhaladásának idejére az Astoria, Kálvin tér és Fővám tér csomópontokat lezárják, ezért:

Várhatóan 15-16 óra között kb. fél óra időtartamban az M2-es metró az Astoriánál nem áll meg.

Várhatóan 15-16 óra között kb. fél óra időtartamban a Rákóczi úton és a Kossuth Lajos utcán közlekedő 5-ös, 7-es, 8E, 110-es, 112-es és 133E buszok az Astoriánál visszafordulnak a pesti végállomásaik felé, Buda felől pedig csak a Ferenciek teréig járnak.

Várhatóan 15:20 és 16:30 között kb. fél óra időtartamban az M4-es metró nem áll meg a Kálvin téren és a Fővám téren.

Várhatóan 15:20 és 16:30 között kb. fél óra időtartamban a 2-es villamos nem áll meg a Fővám téren.

16 óra és várhatóan 17:30 között, a Szent Gellért rakpart, a Döbrentei tér és a Krisztina körút lezárásának idején:

Az 5-ös, a 105-ös és a 178-as buszok módosított útvonalon, a Hegyalja úton és a Mészáros utcán át közlekednek.

A 7-es és a 133E buszok a Hegyalja út – Budaörsi út – Villányi út útvonalon járnak.

A 19-es villamos két szakaszon, a Bécsi út/Vörösvári út és a Clark Ádám tér, valamint a Szent Gellért tér és Kelenföld vasútállomás között közlekedik.

A 41-es villamos módosított útvonalon, az Alkotás utcán, a Széll Kálmán tér érintésével jár.

A 47-es, a 48-as és a 49-es villamosok a dél-budai végállomásuk és a Szent Gellért tér között közlekednek.

Az 56A villamos csak Hűvösvölgy és a Dózsa György tér között jár.

A 2021-es Budapest Pride-ot feszült várakozás és figyelem előzte meg, ennek egyik oka, hogy tavaly a szervezők a koronavírus-járvány miatt kénytelenek voltak lefújni a programot, amely sorban a huszonötödik lett volna. A feszült várakozás másik oka, hogy néhány héttel ezelőtt hatályba lépett a kormányzati kommunikáció által gyermekvédelmi törvénynek nevezett homofób és transzfób törvénymódosítási csomag, amely a pedofil bűncselekmények elkövetőit lényegében összemossa a szexuális kisebbségekkel. Orbán Viktor miniszterelnök ezen kívül öt kérdéses népszavazást is bejelentett a héten, amely a már hatályba lépett törvénnyel összefüggésben kérné ki az állampolgárok véleményét.

A Budapesti Rendőrfőkapitányság pénteken a police.hu oldalon kiadott közleménye szerint egy átlagos nyári hétvégéhez képest szokatlanul sok rendezvényt jelentettek be a Pride-felvonulás tervezett vagy máskor szokásosan használt útvonala körül. Mint ismert, a rendőrség májusban visszavonta korábbi határozatát, amelyben az idei felvonulást az Andrássy út – Madách tér – Tabán útvonalonra engedélyezte. A megismételt eljárásban kompromisszumos javaslatot tettek a szervezőknek azzal, hogy a vonulást inkább a Madách tér –Tabán útvonalon tartsák meg, mivel az Andrássy utat a Mi Hazánk Mozgalom bírósági döntés szerint már előbb lefoglalta.

A tavaly bejegyzett European Patriots Unite Egyesület nevű szervezet, amelynek elnökségi tagjai között felbukkant az egykor jobbikos Gaudi-Nagy Tamás neve is, a héten ugyancsak közleményben jelentette be, hogy

A normalitás és gyermekeink védelmében

címmel demonstrációt hirdet szombaton kettő órára a Bajcsy Zsilinszky-Andrássy út kereszteződéséhez.

Forrás: 444.hu, Blikk.hu, 24.hu

Címlapkép: MTI/ Balogh Zoltán

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rokker33
Milyen felfordulást okoznak ezek a rohadt buzik csak azért, mert védeni akarják a nem létező jogaikat!1napra egy gyönyörű szép szombati napon káosz uralkodik budapesten és ezeken a szakaszokon ahol a mocskos buzik mutogatják magukat!Kár hogy nem lehetek ott!Lehugyoznám mindet!
Katalina62
Ez a fehajtás inkább káros, mit hasznos az ügyüknek, de egy nap! Ha nem tetszik is, el lehet viselni! Nem kell oda menni köpködni! Politikusoknak, meg jobbról balról, egyaránt kihaználni
simmering73
@Shikari: Az a maroknyi faszkalap mind ti lennétek?
"UPDATE 16:56: Csak hogy érzékeltessük a két tüntetés méretét: tudósítóink beszámolói szerint a hídról csupán ötven fősnek tűnik a Budaházy féle tüntetés, miközben a Pride menetének eleje már az Erzsébet hídnál jár, a vége pedig még nem ért fel a Szabadság hídra."
444.hu/2021/07/24/a-fovam-ternel-talalkozott-ossze-a-pride-a-maroknyi-ellentuntetovel
Ezért kár volt kimenned, náci buzi.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.