Egy nagy nemzetközi lobbihálózat nyomásgyakorlása áll a magyar gyermekvédelmi törvénnyel szembeni támadás mögött – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott, az Európai Bizottságnak alapvetően egyetlen nagy problémája van a szóban forgó jogszabállyal, mégpedig az, hogy "innentől kezdve világossá vált, hogy az LMBTQ-aktivisták nem mehetnek be az iskolákba, óvodákba és nem beszélhetik tele kényük-kedvük szerint a magyar gyerekek fejét". "Nem fejthetnek ki nekik olyan propagandát, amely a nem megváltoztatására vagy a homoszexualitás népszerűsítésére irányul" – húzta alá.

Szijjártó: nemzetközi lobbihálózat áll a magyar gyermekvédelmi törvény elleni támadás mögött

Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

A tárcavezető hangsúlyozta, az Európai Bizottságnak és a liberális mainstreamnek ez a baja a törvénnyel, "persze ezt így nem lehetett leírni, ezt másként kellett megformulázniuk, és ezért írtak végül 54 oldalt".

Szijjártó Péter elmondta, "régóta lelepleződött a liberális mainstream, ők a demokrácia definíciója alatt azt értik, hogy minden úgy történik, ahogy akarják".

"Az is világossá vált az elmúlt években, hogy ők nem demokraták, mert a demokrata elfogadja, ha valakinek más véleménye van, azt tiszteletben tartja, megpróbálja megérteni és érvelni próbál a saját maga álláspontja mellett" – fejtette ki a miniszter.

Kiemelte, a "liberális mainstream ehhez képest abszolút véleményhegemóniára törekszik, egyfajta véleményterrort hoztak létre: ha valaki nem ért egyet velük valamilyen kérdésben, akkor azt azonnal kirekesztik, olyan típusú jelzőkkel illetik, amelyek abszolút szalonképtelenné teszik az adott álláspontot és annak képviselőjét".

"Egyet lehet velük érteni, akkor elfogadnak, ha nem értesz velük egyet, akkor kirekesztenek. Ennyit az ő demokráciafelfogásukról és a toleranciafelfogásukról" – tette hozzá Szijjártó Péter.

A politikus beszélt arról is, hogy a "brüsszeli intézmények nem átallnak zsarolásra használni európai uniós forrásokat, ezért is kell mindent megtenni annak érdekében, hogy az európai pénzügyeket és az európai politikai ügyeket soha senki ne keverhesse össze".

Elmondta, "ez azért is visszataszító, mert ezek az európai pénzügyi források nem a brüsszeli bürokraták munkája nyomán állnak elő, ezek nem idepottyannak az égből", hanem az európai gazdasági teljesítmény alapján jönnek létre, amelyet az európai adófizetők, köztük a magyar emberek állítanak elő.

Az európai források előállításában a magyar emberek éppen úgy részt vesznek, mint a luxemburgiak, a németek, a franciák vagy éppen a spanyolok – emelte ki.

Szijjártó Péter szerint ezért nem szabad úgy feltüntetni az európai uniós forrásokat, mintha azok a "nyugat-európai barátaink jófejségének eredményeként jöttek volna létre, mintha azok egyfajta könyöradományok lennének vagy humanitárius segélyek".

A miniszter aláhúzta, a magyar gazdaság teljesítménye az uniós források nélkül is jelentősen növekedni fog, a kormány minden erővel azon van, hogy megcsinálja az 5,5 százalékos gazdasági növekedést, és a gyermeket nevelő magyar családoknak jövőre visszaadja az idén befizetett személyi jövedelemadót.

Kijelentette, a gazdaság újraindításának felgyorsítását teljesen függetlenül kell kezelni az európai forrásoktól, hiszen teljesen új gazdasági időszámítás kezdődött a világjárvány miatt.

Ebben a korszakban hatalmas verseny indult annak eldöntésére, ki tartozik a nyertesek közé, ki tudja a lehető legtöbb beruházást magához vonzani, hiszen a beruházások hoznak létre munkahelyeket, amelyek növelik a gazdaság teljesítményét – mondta a tárcavezető.

Hangsúlyozta, "nekünk most arra kell koncentrálni, hogy a magyar szabályok, magyar körülmények legyenek a lehető legjobbak a beruházások vonzása szempontjából", ezért fontos az a 29 döntés, amelyet a kormány elfogadott a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzs javaslatára.

"Ezek biztosítják, hogy a magyar gazdaság tudjon a leggyorsabban újraindulni Európában, ezáltal mi ennek az új világgazdasági korszaknak egyértelműen a nyertesei közé tartozzunk" – jelentette ki Szijjártó Péter.

Forrás: mti.hu

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
Diktatúrákban mindig eljön az a fázis, amikor mindenki ellenség, aki kritikát merészel megfogalmazni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
mágnes
"innentől kezdve világossá vált, hogy az LMBTQ-aktivisták nem mehetnek be az iskolákba, óvodákba"
Miért ? Eddig bemehettek ? Nem mehettek be . Nem volt olyan gondnok ,iskolaőr ,biztonsági őr ,tanár ,igazgatói engedély akik beengedték volna ezeket .
Lehet hogy ez csak egy csepp a pohár tetején ? És az egész mögött az emút évtized az eu jogállami kifogásai vannak ?
mágnes
még mielőtt bárkit megtévesztenek ,itt a kül és belpolitika lett nagyon elbaxva . ilyen tróger módon nem lehet politizálni ,ezt sokáig csinálni nem lehet amit az Orbán szekta kiötlött . Értelmes .normál ,higgadt konszenzusra törekvő értelmes diplomácia kell és olyan kormány ,kormánytagok és diplomták is akik ezt véghez tudják majd vinni úgy hogy mindenkinek és a Magyarnak is a becsülete megmaradjon . Azontúl .Sürgős reformok kellenek hogy végre visszaálljon a régen jól bevált békés társadalmi élet Magyarországon . Jelenleg ez el van lehetetlenítve ,alá van ásva ,meg van mérgezve . Ki lett nyírva !
Ha ez + van beszélgethetünk tovább .
Nessy
@magyar1: Ha csak a"felvonuláson" hangzott volna el, de sajnos lépten nyomon,királyi médiában neten,járműveken ez a központi téma.
mágnes
"A miniszter aláhúzta, a magyar gazdaság teljesítménye az uniós források nélkül is jelentősen növekedni fog, a kormány minden erővel azon van, hogy megcsinálja az 5,5 százalékos gazdasági növekedést "
Kérdés ! Hogyan fog ez menni az űber uzsorakamatokra adott és bedőlt devizahielesek kizsákmányolása nélkül ?
Hogyan fog menni a kormány 10 ben kiötlött Független Bírósági Végrehajtók per nélküli kamatos kamatos kamatos behajtásai nélkül . A megrendszabályozottak nem követnek el szabálysertést ,de nem is mozognak mert úgy + lettek baxva
sorozatosan 10 után hogy az élettől elment a kedvük . Na már most ilyen bevétel nem lesz . Jövő áprilistól pedig ilyen egyáltalán nem lesz .I gaz kekec Viktor és bandája ? :-(((((((((((((((((((((((((((((((( sokaknak milliókkal tartoztok xélhámos társaság . Nincs elfelejtve .
Pipás
@magyar1: Lásd be, hogy a külföldi médiumok nem hiteltelenítik el magukat, mint a fideSS-es lakáj média. Ha hülyeség folyna belőlük (mint Magyarországon), az emberek szimplán nem néznék, nem hallgatnák őket, ergo tönkre mennének.
division
@magyar1: Egy dologban teljesen igazad van, a pride - ot már régen be kellett volna tiltani, viszont óvodákba sosem mentek ilyen lmbtq - sok, nejem már több mint 25 éve vezetőóvónő. Fidesz pártiként is elképesztőnek tartom ezt az egészet, a gyerekeinket valóban meg kell védenünk, de a pedofilok ellen, ill. a családon belüli erőszakra kellene nagyon rámenni, ahol a gyerek a legtöbb esetben az áldozat szintén.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.