Mától indul el az ellenzéki előválasztás folyamata, azonban több körzetben nem is lesz érdemi verseny írja a hvg360.hu.

Elstartolt az előválasztás – Jakab–Gyurcsány: 1-0

A lap szerint van, ahol csak egyetlen jelölt indul, vagy "dísznek", a verseny látszata kedvéért áll rajthoz más is. Ha a sima pálya biztosítása volt a cél, a jelenlegi bejelentések alapján a Jobbik tárgyalt a legeredményesebben.

Túlzott elvárás, hogy az előválasztás egy teljesen nyitott kimenetelű verseny legyen.

Itt önálló politikai szereplők vannak, akik a saját politikai érdekeiket is figyelembe veszik:

ha ezt a külön megállapodások segítik, akkor nyilván azt fogják választani – ezt mondta a hvg360-nak adott interjúban Török Gábor politikai elemző, és a jelöltek eddig ismert listája és annak változása tökéletesen visszaigazolja szavait.

Bedő Dávid, a Momentum hálózati igazgatója és kampányvezetője azt mondta, hosszadalmas tárgyalások voltak, tavaly év vége óta sok körben egyeztettek a pártok, valamilyen formában mindenki mindenkivel beszélt. A szövetségek hol kialakultak, hol felbomlottak és alakultak újak.

Fölösleges tagadni, hogy minden irányban voltak egyeztetések annak érdekében, hogy maximalizáljuk a jelöltek esélyeit és optimalizáljuk a párt erőforrásait országszerte.

Ha nem is pont így hangzott el, de a legegyszerűbben ezt úgy lehet elképzelni, hogy az egyik párt két jelöltje támogatásáért cserébe ajánlott máshol egyet vagy kettőt.

Szabó Gábor, a Jobbik országos választmányának elnöke írásban azt válaszolta, a Jobbiknak nem volt olyan bejelentett jelöltje, akit visszaléptetett volna, úgy csinálták végig a pártközi tárgyalásokat, hogy erre ne legyen szükség.

A tárgyalások során azt mérlegelték, ki a legalkalmasabb összellenzéki jelölt, itt a személyes tapasztalataikra, a korábbi választási eredményekre, a politikai teljesítményre és néhol közvélemény-kutatási adatokra támaszkodtak.

Hogy más párt jelöltjeinek támogatásáért cserébe mit kapott a Jobbik, Szabó azt írta,

belátást és bölcs döntéseket, hogy azokban a körzetekben, ahol a Jobbik erős és esélyes jelöltet állított, ott más pártok őt támogatják.

Az előválasztáson indulóknak egyelőre nincs hivatalosan bejelentett listája, azonban a különböző bejelentések alapján, illetve a Mindenki Magyarországa Mozgalom, és egy, a pártok által is hivatkozott Wikipédia-oldal összesítései szerint nemcsak azt lehet lekövetni, melyik párt hány önálló jelöltben és támogatott indulóban gondolkodik, hanem azt is, hogyan változik menet közben az elképzelés.

Forrás: hvg360

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

FLETÓ
Tessék, kérem! Én már egy fotót sem érek meg?! Böszmeség!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
Egyetlen körzetben sem lesz verseny! =))
A magyar választási rendszerben nincs KÖRZET!!! =))
ómió
És, ugye, a "sztálini prófécia szerint" ezt is a szavazatszámlálók döntik el?
rokker33
Gyurcsány mit akar? Azt HAZUDTA hogy nem indul miniszterelnök jelöltnek, akkor hogy lehet 1=0 az állás Jakab javára?Ez a Feri mindig bevan baszva és 0=24 be HAZUDIK!
tudode
Tiszta szívvel vegyék ki a bársonyfotelt az alól, aknek állt a zászló, de nem becsülte meg magát!!!
.
Szerenád:
.
--- Bilicsi Tivadar - Néha, néha visszajönnek a tavaszi álmok
www.youtube.com/watch?v=emX2zy9e8Ng
-------------------------
.
Ne csak álmodozzanak miliók, hozzák vissza a 12. éve elpusKÁZOTT tavaszt úgy, hogy írmagja ne maradjon annak aki csóriKÁZNI brilliánsan, de SZOLGÁLNI csapni valóen erőlködik!
Emmersson71
@RonaGyuri: Nagyszerű, hogy az előfizetéses(!) 360 cikkét megosztottad :P
A Propellerrel együtt ezt alaposan átgondoltátok!

Szerinted hányan tudtuk végigolvasni?
Emmersson71
"Jakab–Gyurcsány: 1-0"

Mire utal a cím? Gyurcsány nem is indul miniszterelnöki jelöltként!
Ilyen alapon Jakab-Horn 1:0
Jakab-Kádár 1:0
Jakab-Mátyás király 1:0

Még a Jobbik-DK (vagy bármely más ellenzéki párt) 1:0 sem igaz!
kereső
Na török ismét nem mondott semmit- csak éppen az előválasztást akarja negligálni- a fideSs érdekeinek megfelelően. "Független poltikai elemző"- ez úgy igaz, mint ahogy a fideSS= a fiatal demokraták szövetségével.
jesz
a képen látható öt versenyző egyike sem alkalmas Magyarország normális, nyugodt, fejlődésképes irányítására...az ötből három azonnal megbukna.. Kettő talán húzná egy évig...

Még szerencse, hogy a választók résen vannak...
koszpeko
@rokker33: Te hol làtod Gyurcsàny Ferencet jelöltként?
adrenalink
12 év alatt ezt az 5 szerencsétlen fost sikerült kitermelni? Éljen Magyarország!:-(((((
kereső
@jesz: Maradjon orbán- hiszen a 11+ lv alatt már bizonyitott, hogy milyen nagyszerű miniszterelnök. (szerintem még a macskám/kutyám is jobb lenne)
evacica
@adrenalink: Stílusod egyenlő Bayer! Magadat minősíted!
FLETÓ
Tessék, kérem! Én már egy fotót sem érek meg?! Böszmeség!
karma1
Propeller, legalabb toled tobbet vartam! Mekkora baromsagot vagy kepes leirni? Milyen Gyurcsanyrol pampogsz? Kiszurtad, hogy Gyurcsany Ferenc NEM indul a miniszterelnokjeloltsegert? Miert is lihegsz orbanbasi gyurcsanyozos hatuljanal?
karma1
@rokker33: Rokkerkem, te vagy bebaszva, de rendesen! Legalabb a kepeket megismered, ami a cikk elejen van? Azert, mert egy hulye leir egy cikket, aminek nincs semmi alapja, te azt ugy beszopod, ahogy van?
Gyurcsany tobbszor is kijelentette, hogy NEM indul a miniszterelnokjeloltsegert, es kepzeld el - nem is indul! Szoval elobb olvasd el a cikket, - ami azert gyurcsanyozik, mert fosik, egyebkent meg semmi koze a tenyekhez sem. De ez ne is zavarjon teged
karma1
@FLETÓ: Es vajon miert kellett v olna Gyurcsanyt lefotozni? Itt mindenki hulye? Beleertve persze a propi ujsagirojat is, aki ott is Gyurcsanyt lat, ahol nincs. (Mert azt akarja sugallani, hogy Gyurcsany iranyitja az osszes jeloltet a hatterbol, ami maga a legnagyobb baromsag!)
csak úgy....
@Shikari: ne a kedves mamádból indulj ki..
FLETÓ
@karma1: Klári irányít! Punk-tum! Terépcsecső, kígyók kígyóznak...
karma1
@FLETÓ: Kepzeld mi lenne, ha nem iranyitana , akkor, amikor o akar lenni a miniszterelnok? te se a hatso ulesrol vezeted az autodat, vagy igen?
namihami
Ezek a cikkcímek és hangzatos gyurcsányozások egy bizonyos réteg igényeit kell, hogy kiszolgálják. Hogy úgy baromság, ahogy van? Nem számít, 2 millió barom az bizony sok, nekik kell a ""friss hír"". Ha bonyolultabb lenne, már kockáztatná azt, hogy az 1 bites agyukban felülíródna a Fidesz iránti rajongás. Ennyi az, ami még eljut a ""vezérmondta"" taskig. Több nem kell, ez már beindítja bennük a pavlovi reflexet és csak azt kell nekik megmutatni, hol kell x-elni. A többi egyszerű reflex, mint a lélegzés.
adrenalink
@Horizont: tegnap 21:27-re Orbán 30valahány éve építgeti magát. Ebben időnként volt ujrarevezés, átépítés...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.