Herényi Károly, az egykori politikus, MDF-es országgyűlési képviselő és frakcióvezető a blikk.hu-nak adott interjút.

Herényi Károly megszólalt Orbánról és az ügynökaktákról is: „Én nem változtam. Aki változott, az Orbán Viktor.”
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A blikk.hu több témában is kérdezte a ma már nyugdíjas Herényit. Már az interjú elején felmerült az a három évtizedes rejtély, miért nem hozták nyilvánosságra az ügynökaktákat. Az MDF egykori frakcióvezetője szerint ez egy „komplikált kérdés”. Felidézte, a 90-es évek környékén rengeteg aktát elégettek, miközben nem lehetett hitelt érdemlően bizonyítani egy ilyen dokumentum keletkezési idejét. De lát más okot is a háttérben.

Az ügynökügy azért nincs megoldva, mert ezek fogólapok a pártok kezében a mai napig. Ha ezt nem fogjuk rövidre zárni, akkor a zsarolhatóság továbbra is fennmarad

– nyilatkozta. A kérdésre, hogy miért nem ápol már jó viszonyt Orbán Viktorral, elmondta:

Én nem változtam. Aki változott, az Orbán Viktor, látjuk, honnan indult. A liberális internacionálé alelnöke volt a kilencvenes évek elején, most pedig majdnem szélsőségesen jobboldali, konzervatív nézeteket képvisel

– mondta.

Forrás: blikk.hu

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sgl
" látjuk, honnan indult. A liberális internacionálé alelnöke volt a kilencvenes évek elején, most pedig majdnem szélsőségesen jobboldali, konzervatív nézeteket képvisel "

Semmi köze a konzervativizmushoz.
Simán bűnöző, azt nézi hogyan lophat többet és ennek érddekében mit tegyen.
Ennyi!
sgl
" látjuk, honnan indult. A liberális internacionálé alelnöke volt a kilencvenes évek elején, most pedig majdnem szélsőségesen jobboldali, konzervatív nézeteket képvisel "

Semmi köze a konzervativizmushoz.
Simán bűnöző, azt nézi hogyan lophat többet és ennek érddekében mit tegyen.
Ennyi!
tudode
Herényi Károlyra, és Dávid Ibolyára az UD ügy miatt majdnem rájuk verték, mert kifogásolni merték azok.akik a kukkolást kifogásolni merték
.
Bezzeg a gyermekek bugyijába bújva mintha nem történt volna semmi a világraszóló névnélküli ???gate miatt, de ami késik az nem múlik
.
--- Lagzi Lajcsi - Egy kis kíváncsi kacsa
www.youtube.com/watch?v=arnAXsssAOs
------------------------
.
Háp, háp, röf, röf!
.
Namely
A blikk túrt egy kicsit a kukában és mit talált?

Egy senkinek se kellő, 2010-ben kihullott politikai hullát.

"Na gyere Karcsi, itt van egy kis pénz és egy papír, hogy mit kell mondanod! És kérek még 2 sört, ha végeztünk!". :D
simmering73
@Namely: Ugye, hogy tudsz te vicces is lenni, ha akarsz.
ómió
Na! Dávid Ibolyka "fegyverhordozója" most milyen hazugságot "vésett nekünk kőbe"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok