Lázár János folytatja a tavaly megkezdett munkát a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) elnöki posztján – írja az MTI.

Hivatalos: Lázár János marad a teniszszövetség elnöke
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Az MTSZ hétfői rendkívüli közgyűlésén bizalmi szavazásokra került sor az elnökről és az elnökségről. Ennek felvezetéseként a sportvezető kifejtette, 2020-ban négy évre szóló mandátumot kapott, ám a folytatáshoz titkos bizalmi szavazást kezdeményez a tagság részéről annak érdekében, hogy megkapja a megerősítést a folytatáshoz.

Lázár János kiemelte, hogy a még zajló eljárásokkal együtt a szövetség pénzügyi konszolidációja nagy részben megtörtént, így a vezetőség rátérhet a szakmai munkára. Ennek kapcsán közölte, hogy a 17 kiemelt sportág egyikeként az MTSZ évi 500 millió forintos állami támogatásban részesül, ám a radikális előrelépéshez ez nem elég. Kiegészítésként ezért a vezetőség mintegy 800 milliós kormánytámogatást igényel a szakmai fejlesztésre, ennek részeként pedig a tervezett Körmöczy-programra. Az így keletkezett 1,3 milliárdos összeghez társul még 100-200 millió forintnyi piaci forrás, amelyet a versenyek finanszírozására fordítanak. Az elnök szerint így már lehetőség nyílik arra, hogy

tíz év múlva máshol tartsunk, mint most.

Ezt követte a voksolás, melynek során Lázár János 117 igen szavazatot kapott, egy-egy nemmel és tartózkodással. A másik szavazólap összesítése alapján az elnökség 62 igen mellett 49 nem és 9 tartózkodó szavazatban részesült.

Az MTSZ tavaly július óta, a pénzügyi konszolidáció jegyében 3,9 milliárd forintot kapott a felhalmozott adósságok rendezésére, s ebből márciusig 1,7 milliárdot már kifizetett a játékosoknak, edzőknek, kluboknak és versenyszervezőknek.

A közgyűlés végén a küldöttek megszavazták a szakmai fejlesztésről szóló programot is.

Forrás: MTI
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Annak dacára, hogy efftársilag "eléggé máshova" kívánják?
Eladott Ország
A teniszszövetség élére is egy lefokozott kancelláriaminisztert kell kinevezni, ahhoz, hogy egyensúlyba kerüljön a rezsim. Erőltessük meg magunkat és lássuk be: ideje is volt. Már csak valahogy össze kell vonni a lótenyésztéssel, amihez szintén kiválóan ért a drága Lázár János úr, és akkor nem csak lówellness lesz, hanem lótenisz is. Amúgy valóban nem a legalja ez, hiszen még szóba jöttek olyan nagy nevek is, mint Bánki Erik, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke, valamint Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért (édesjóistenem, közszolgálat) felelős államtitkára. Gondolom, aki legalább középiskolás fokon tud teniszezni, az már jó. Mindegy, csak politikus legyen és fideszes. Ahol 3,5 milliárdos adósságot fel lehetett halmozni, márpedig a Magyar Tenisz Szövetségnél fel lehetett, ott mindenképpen és kizárólag egy megbízható állampárti kádert érdemes kinevezni a szemétdombra kakasnak.
Eladott Ország
@ómió: ma, 09:57 ◘ Ha körbenézünk, hogy pontosan kik is vannak jelenleg a különböző sportszövetségek élén, akkor érdekes nevekre bukkanhatunk: A Magyar Triatlon Szövetségnek például egy bizonyos Dr. Bátorfi Béla a vezetője, aki amellett, hogy a magyar fogturizmus fejlesztője, Orbán Viktor fogorvosa is egyben. Ügyes emberek, ha kell 5 munkakörben is megállják a helyüket, csak a lé dőljön munka nélkül!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.18169-9/16114416_1363776693674531_3545920781134461128_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-3&_nc_sid=9267fe&_nc_ohc=XBo81iDcpZwAX_aoDKg&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=165f0f42ae447ea1b17959ac3cf66933&oe=6123B1F4
Ha még jobban körülnézünk, egyéb fideszes kapcsolatokat is fellelhetünk: az ökölvívóknál az alelnök nem más, mint a TEK-et vezető Hajdú János. A labdarúgóknál Bánki Erik, fideszes országgyűlési képvelőt, illetve Garancsi Istvánt, Orbán Viktor jó barátját is beválasztották az elnökségbe. A focinál egyébként felsorolni is sok a rengeteg fideszes szálat, elég csak Kubatov Fradijára, vagy Deutsch MTK-jára gondolni. Sokáig az egyetlen kivételt az MSZP-és kötődésű Baráth Etele jelentette a Magyar Kajak-kenu Szövetség élén, őt azonban 2016 decemberében leváltották.
ómió
@Eladott Ország: És? Sok helyen "koptak ki" az efftársak? Ez a búbánatod? Pedig, ugye, ők az 5, vagy több "szimultán munkakör specialistái"?!
Eladott Ország
@ómió: ma, 09:01 ♦ Ideje lenne elgondolkodni azon, hogy valami rohadtul nem jól van. És lehet, hogy az összes eddigi kormány rohadt, korrupt, tolvaj, dilettáns volt egészen mostanáig és egyedül a fidesz műkeresztény maffiakormány helikopter, de az ország azóta szarik maga alá, amióta Orbán Viktor és családja elkezdett jól teljesíteni. Lehet még hazudozni egy darabig, de attól a tények még egy fikarcnyit sem fognak változni. 2010-ig Csehországgal és Szlovákiával versenyeztünk, 2010 óta Romániával és Bulgáriával versenyzünk gazdaságilag. De már csak Bulgária van harcban velünk. Közép mezőnyből utolsó kettő közé fejlődtünk, ennyire jól repül a gazdaság. De viszont nálunk gazdagodtak meg a bűnözőink legjobban. Ebben azonban világszínvonalúak vagyunk.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/126277736_874075133336909_535515165764213115_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=FRS0RYMirZQAX-0_XtH&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=61f79337a260f7829feddc31d53666a1&oe=61253D71

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.