Egy tetőn próbált elbújni Rupert, de a rendőrök elfogták, megbilincselték, majd hívták a tűzoltókat, hogy lesegítsék a tetőről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint  a XX. és XXIII. Kerületi Rendőrkapitányság lopás bűntett miatt folytat eljárást egy budapesti férfival szemben, aki július 25-én előbb egy XX. kerületi házba, majd két autószerelő műhelybe tört be. 

Tűzoltók is kellettek egy betörő elfogása után Budapesten

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

A közlemény szerint a rendőrök épp a feltört házban helyszíneltek, amikor előbb egy riasztó hangjára, utána pedig egy közeli műhely tetején elrejtőzni igyekvő férfira figyeltek fel. A feltételezett elkövetőt elfogták, majd a megbilincselése után a fővárosi tűzoltók segítségével emelőkosárral hozták le a tetőről.

A 31 éves G. Rupert előbb a lakásba tört be a tetőablakon keresztül, onnan számítástechnikai eszközöket és elektronikai eszközöket, ruhákat és élelmiszert zsákmányolt. Ezzel összesen közel 750 ezer forintos kárt okozott. A házbéli kalandjai után ment át a közeli műhelybe – ugyancsak a tetőablak kifeszítésével –, és ugyan átment a szomszédos helyiségbe is, de megszólalt a riasztó, ami lebuktatta.

A férfit a rendőrök előállították a XX. és XXIII. Kerületi Rendőrkapitányságra, gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették, és indítványozták letartóztatását.

Forrás: police.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.