A hétvégén tragédia történt a Balatonnál, Alsóbélatelepen: egy kiskorú testvárpár fulladt bele a vízbe. Most az édesapjuk is megszólalt az ügyben.

Megszólalt a Balatonba fulladt testvérpár apja: "Együtt mentünk be a vízbe, én a húgukkal vízipisztolyoztam"
Fotó: Unsplash

A 13 éves Zoltán és a 17 esztendős Tamás apja így a blikk.hu-nak nyilatkozott a tragédiáról:

Együtt mentünk be a vízbe, én a húgukkal vízipisztolyoztam, a srácok pedig odébb úsztak a matraccal. Aztán kimentünk a vízből a lányommal. Alig fél óra telt el, amikor megláttam, hogy néhány fiatalember hoz ki egy ájult gyereket. Egyből odasiettem, de akkor még nem is tudtam, hogy az én fiamról van szó. Csak a fürdőnadrágjáról ismertem fel szegényt.

A gyerekek apja arról is beszélt, hogy német fiatalok segítettek a fián, és mindent megettek, hogy megmentsék az életét. Arról is szót ejtett, hogy a gyerekek hozzá voltak szokva a vízhez, ezért soha nem gondolták volna, hogy bekövetkezhet egy ilyen baleset.

Ugyan nem versenyszerűen, de tudtak úszni. Akárhova mentünk, rendszeresen ugráltak a mély vízbe, sosem volt gond ezzel. Mindketten jó fizikumúak voltak, csak arra tudok gondolni, hogy felhevülhetett a testük, amikor belecsúsztak vagy beleugrottak a vízbe. Egyébként szemmel láthatóan a tragédia másnapján az a három bója beljebb volt hozva, amik azt jelezték, honnan mélyül a víz. Én már a rendőrségen voltam, amikor este a másik gyermekemet megtalálták

– mondta.

Forrás: 24.hu., blikk.hu
Fotó: Unsplash

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.