A cél, hogy az iskolakezdésig beoltsák a 12-18 éves diákokat. 

Senki nem szervezte meg a diákok oltását, az iskolaigazgatók nyerték meg a feladatot
Fotó: MTI/Balázs Attila

Augusztus 30. és 31. a dátuma az érintett diákok koronavírus elleni védőoltásának. A nepszava.hu megnézte a KSH adatait, amelyek szerint 688,5 ezer tinédzser esik ebbe a korosztályba. A 16-18 éves középiskolásoknak májustól volt már lehetőségük az oltás felvételére, ám így is csaknem 400 ezer diák marad a 12-15 éves korosztályban, akik most először kaphatnak majd Pfizer-vakcinát – írja a 444.hu.

A vakcinákat az iskolák épületében adják majd be, de összevont oltóhelyeket is kialakíthatnak. A kormányhivatalnokok megkeresték az iskolaorvosokat, hogy felmérjék, mennyien hajlandóak közreműködni az oltásokban.

De az igazgatóknak is adtak feladatot: arra kérik őket, egyeztessenek intézményük orvosával. Mindezen túl a 12-18 évesek oltásához a szülői hozzájáruló nyilatkozatokat is nekik kell beszerezniük.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint sajnálatos, hogy az intézményvezetők, osztályfőnökök ismét a nyári szabadságuk alatt kaptak plusz munkát, mindezt ráadásul szűkös határidővel kell teljesíteniük.

Az Emmi reakciója

A Népszava cikkében tárgyi tévedés van, hiszen a 12-15 éves gyerekek jelenleg is kaphatnak oltást a kijelölt kórházi oltópontokon és a gyermekorvosoknál is, valamint a 16-18 év közöttiek részére is folyamatosan nyitva áll az oltás lehetősége, arra biztatjuk a szülőket, hogy éljenek az oltás lehetőségével minél előbb.

A vírus új, agresszívan fertőző variánsai elleni egyetlen hatékony eszköz az oltás, ezért a kormány az idősebbek mellett a fiatalok részére is oltási akciót szervez. A 12 éven felüli diákok számára a kormány lehetővé teszi, hogy a tanévkezdéskor az iskolákban is felvehessék az oltást. Ez több ezer intézmény tanulóit jelenti, ennek megszervezése hatalmas és időigényes logisztikai feladat, számos szervezet együttműködésével, köztük a szakminisztériumok, a kormányhivatalok, az egészségügyi szolgáltatók mellett értelemszerűen a tankerületek és az iskolák közreműködésével valósul meg. A szakszervezet a baloldal politikai kampányához asszisztálva folyamatosan zavart kelt, így próbálja aláásni a gyerekek védelmét célzó oltási akciót. Arra kérjük a szakszervezetet, hogy ehelyett biztassa arra a pedagógusokat és a tanulókat is, hogy még a nyár folyamán vagy az oltási akció keretében minél többen oltassák be magukat

- közölte a minisztérium.

Forrás: 444.hu, nepszava.hu
Fotó: MTI/Balázs Attila

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Ajaj, most akkor idő előtt haza kell jönni a tanerőnek a luxusnyaralásból? Mekkora kiesés lesz ez a luxushajókat bérbeadó nagy cégeknek! Az igazgatók pedig tekintsék ezt az egészségügyi feladatot lottó főnyereménynek. Annyira menni fog nekik, vagy remélhetőleg jobban, mint a nyunyókás Cili mamának.
lusta
Jobb helyeken plussz munkáért plusszpénz jár.
rokker33
@lusta: Ez a dolga az igazgatónak! Nem csak megbüntetni kell a gyereket, hanem ilyenkor segíteni kell, ha már másra nem számíthatnak.Ennyit megtehetnek,ha már 2,5 hónapig szinte nem dolgoznak csak nyaralnak a fizetés meg ugyan úgy jár!
lusta
@rokker33: Látom fogalma sincs egy iskola működéséről.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.