A hatóság mégsem adta ki az orosz és a kínai vakcina magyarországi engedélyezésének dokumentumait.

A gyógyszerészeti hatóság jól átverte a bíróság előtt a civil szervezetet az orosz és kínai vakcina dokumentációinak ügyében

Fotó: pixabay.com

Hiába ígérte meg a bíróság előtt, mégsem adta ki az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) az orosz valamint a kínai koronavírus-vakcina magyarországi engedélyezésének dokumentumait – írja a Népszava.

A Transparency International (TI) Magyarország még februárban kérte a Szputnyik V és a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájának engedélyezésével kapcsolatos iratokat.

Ligeti Miklós, a szervezet jogi ügyvezetője a lapnak elmondta: az OGYÉI előbb 90 napra kitolta a kérdésekre adandó válasz határidejét, majd gondolt egyet, és közölte, hogy ezek az adatok üzleti titkok.

„Szerintünk az OGYÉI jogsértést követett el, amikor indokolás nélkül kért magának 15 nap helyett 90 napot a válaszadáshoz, ezért úgy döntöttünk, várakozás helyett azonnal a bírósághoz fordulunk”

– mondta.

Az első tárgyaláson az OGYÉI képviselője egyezségi ajánlattal élt, mondván: kiadják a kért dokumentumokat, ha a pert szüneteltetik. Ezt a jogvédő szervezet képviselője elfogadta, ám az ígért dokumentumok helyett a múlt héten egy újabb levélben az OGYÉI azt közölte: a per folytatása mellett döntöttek.

Forrás: nepszava.hu

Címlapkép: pixabay.com

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Mit mutassanak be? A kinai gyártó leforditott dokumentációját- mert vizsgálat, az nem volt, elég volt az engedélyhez szijjártó véleménye.
Vagy az NNK labor 72 óra alatt elvégzett vizsgálati eredményeit a szputnyik esetében? Mit adjanak ki??Hogy levették a szagmintát?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Ábel
Lehet hogy az OGYÉI-nek nincsenek is dokumentumai, és nem meri bevallani. Orbán szerezte be, Szijjártó írta alá az engedélyt, minek ebbe bele kavarni az OGYÉI-it? Ők maradjanak az Aszpirin engedélyezésnél.
lusta
˝Valami van, de nem az igazi.˝ A. Rajkin
kereső
Mit mutassanak be? A kinai gyártó leforditott dokumentációját- mert vizsgálat, az nem volt, elég volt az engedélyhez szijjártó véleménye.
Vagy az NNK labor 72 óra alatt elvégzett vizsgálati eredményeit a szputnyik esetében? Mit adjanak ki??Hogy levették a szagmintát?
gina
Szarban vannak ..ez csak OV és bandája csodás műve hogy mondhatták ök az elsök az EU ban, idióta banda, EU biróság elé kellene állitani ezt a mocskos kormányt és akik ezt a vakcinákat engedélyezték, ez már nem nemzeti ügy ,,,elöre megfontolt gyilkosság cigány OV hatalmáért
namihami
Na, vajon miért?
És íme, Orbánföldön ezt is, így is lehet. És a végén, hogy legyen még egy utolsó csavar az ügyben, a TI lesz az, akit jogerősen elitélnek valamilyen indokkal.
Lepényleső
Talán mert nehéz azt kiadni ami nincsen,- s az azt fogalmazó még szabadságon van a drága kincsem?
nezelodo
A híveknek elég a külügyminiszter és Orbán szakvéleménye, hiszen ők mindenhez értenek. Ez esetben oltassák be ezekkel saját magukat és a nagyrabecsűlt családtagjaikat, de a többség szeretné tudni mi akarnak nekik beadni. Tuti, hogy néhány nap alatt nem lehet egy ilyen vizsgálatot elvégezni, és az egész egy hatalmas átverés volt, majd elviszi a balhét az, akire rákényszerítették, hogy a nevét adja hozzá. Most aztán megy a ködösítés, a hazudozás, ahogy eddig is megszoktuk tőlük.
Levendula
Nemsokára jönnek hozzánk... a háziorvosunk... rábeszélni a vakcinára... Na, arra nehéz lesz!
Toller Béla
A bíróság előtt tett nyilatkozatok, ígéretek be nem tartása nem afféle csíny. hanem csalás bűntette !
ómió
A "veretes Unió" még az ár közlését se engedélyezte az általa beszerzetteknél!
Csizmás Kond
Na és tessenek mondani ennek a Transparency International-nak van-e magyarországi működési engedélye ?
Nessy
@Toller Béla: Viszont pártunknál és kormányunknál bevett szokás!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.