Döbbenetesen nagy veszteséget könyveltek el 2020-ban a legnagyobb hazai szállodaipari cégek – számol be róla a G7.

Teljesen összeomlott Magyarország idegenforgalma – 300 milliárd forint tűnt el a szállodapiacról
Kép: Pixabay

A 25 vezető vállalat között alig akadt olyan, amely valamit meg tudott őrizni korábbi profitjából, együttes veszteségük pedig a 40 milliárd forintot közelítette. A vállalatok között azonban elég komoly eltérések voltak, attól függően, hogy egy vagy több szállodát működtetnek, illetve hogy hoteljük a fővárosban vagy vidéken található-e.

Budapesten teljes volt az összeomlás, az ország más pontjain azonban meg lehetett úszni kisebb visszaeséssel is. Az ágazati szereplők várakozásai szerint 2021 is kifejezetten gyenge lesz, a növekvő költségek miatt pedig a korábbi nyereség visszatérésére még éveket kell várni.

Az ágazati adatok alapján eddig is egyértelmű volt, hogy a járvány és az annak nyomán hozott intézkedések teljesen megroppantották a turisztikai szektort. Tavaly voltak olyan hónapok, amikor a lezárások miatt lényegében a teljes szektor forgalma lenullázódott, az év egészében pedig kétharmadával kevesebb vendég volt a magyarországi hotelekben, mint 2019-ben. A bevétel visszaesése is hasonló mértékű volt:

2020-ban több mint 300 milliárd forint tűnt el a szállodapiacról.

Arról ugyanakkor, hogy mindezt hogyan vészelték át az egyes vállalatok, nem nagyon lehetett tudni. 

A 25 vezető vállalat bevétele több mint 130, adózott eredménye bő 90 milliárd forintot zuhant, és a járvány kirobbanása óta alkalmazottjaik több mint harmadától váltak meg.

Miközben a lényegében egész évben zárva lévő fővárosi szállók bevételének háromnegyede párolgott el, és a láncoknál is közel 70 százalékos volt a visszaesés, addig a vidéki hoteleket fenntartó cégek forgalmának majdnem kétharmada megmaradt.

De még a vidéki szállodák között is komoly különbségek voltak:

a jelentős részben orosz turistákra építő és kevésbé idényjelleggel működő hévízi szállodáknál (amelyek között több nagyobb forgalmú is van) például sokkal nagyobb volt a visszaesés, mint közvetlenül a Balaton partján álló házaknál, vagy mondjuk Zalakaroson illetve Felsőtárkányban. 

A 25 legnagyobb cégből mindössze hét maradt nyereséges, a top25 együttesen pedig 37,8 milliárdos hiányt hozott össze. Ez azt jelenti, hogy adózott eredményük 2019-ről 2020-ra több mint 90 milliárddal csökkent.

Ennek megfelelően a vállalatok fizetőképessége is sokat romlott. Készpénzállományuk 27 milliárd forinttal volt kevesebb 2020 végén, mint egy évvel korábban. Még úgy is, hogy sok cég milliárdos hiteleket vett fel, igaz utóbbiból több vállalat fejlesztéseket valósított meg a kényszerű leállás alatt.

Erős nyári forgalommal számolunk, de nem szabad elfelejteni, hogy idén több mint négy hónapig zárva tartottak a szállodák, így ezeket a károkat teljesen nem fogja ellensúlyozni a maradék nyolc hónap forgalma, és sok minden függ egy esetleges negyedik hullámtól is

– válaszolta a lap kérdésére Labossa Lajos, a Hunguest Hotels Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója.

A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó, 26 hotelt fenntartó lánc a járvány előtti számait emellett azért sem tudná egyelőre hozni, mert jelenleg több szállodájuk sem működik.

Az év első négy-öt hónapját azonban tényleg akkor sem lehetne visszahozni, ha minden szálloda végig teltházzal pörögne, és ez a szektor többi szereplőjére is igaz.

ASok esetben – különösen a fővárosban – ráadásul az újraindulás sem volt teljes, sok hotel még mindig zárva tart. Blandl Judit, a Mellow Mood Hotels igazgatója a G7-nek azt mondta:

a cégcsoporthoz tartozó tíz szálló közül jelenleg öt fogad vendégeket, a többi továbbra is üzemszünet alatt áll. A jelenlegi foglalások a 2019-es adatokkal szemben továbbra is jelentősen elmaradnak, sajnos még mindig ott tartunk, hogy veszteséget csökkentünk, nem pedig nyereséget termelünk.

 Az ágazatban óriási a munkaerőhiány, az elküldött vagy maguktól távozó alkalmazottak egy részének esze ágában sincs visszatérni. Új embereket így már csak a korábbinál magasabb fizetéssel lehet felvenni, ami egy idő után bérfeszültséghez vezethet az újak és a járványt végigszenvedő, de azalatt is kitartó személyzet között.

Ezek a folyamatok pedig általános és elég jelentős bérnövekedést vetítenek előre a szektorban.

És ezek még az optimista kilátások, hiszen kivétel nélkül mindenki kiemelte:

egy esetleges negyedik hullám mindent felboríthat. Emiatt tervezni is nagyon nehéz az ágazatban, és nem csak a cégeknek, hanem az alkalmazottaknak is. Közülük pedig sokan épp azért távoznak, mert már nem hiszik el, hogy a mostani nyitva tartás végre igazán tartós lesz.

Forrás: G7.hu
Címlapkép: Pixabay

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Közel 300 milliós állami kompenzációt kaptak Mészáros Lőrinc szállodái.
➡ A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Hunguest Hotels kilenc szállodája kapott kompenzációt a járványügyi korlátozások miatt elmaradt foglalások után, összesen 289 millió forintot.
➡ Ez azért jár, mert a kormány év végén úgy döntött: megtéríti a november 8-ig beérkezett, az őszi zárás utáni 30 napra vonatkozó bevételkiesés 80 százalékát a szállodáknak, ha megtartják a náluk dolgozókat.
❗A Hunguest szállodák voltak a járvány első hulláma során adott felújítási támogatások legnagyobb haszonélvezői is, összesen 17,7 milliárd forintot kaptak. Ugyanekkor elbocsátották dolgozóik felét, az 1600 alkalmazottból csak 800-850-en maradhattak.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/144945262_1673409896156772_8706332640617728341_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=tUeKlchjgzIAX_wVUxT&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=7169793ce4a0fb0e8142cd85880f8fcb&oe=6126D4AF
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/142082193_1667535830077512_3756116177660767792_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=9kdvvqF2rskAX_ol9MW&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=7ac0099d73a97e90cef3965692e33dfa&oe=61275FE1
Eladott Ország
Közel 300 milliós állami kompenzációt kaptak Mészáros Lőrinc szállodái.
➡ A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Hunguest Hotels kilenc szállodája kapott kompenzációt a járványügyi korlátozások miatt elmaradt foglalások után, összesen 289 millió forintot.
➡ Ez azért jár, mert a kormány év végén úgy döntött: megtéríti a november 8-ig beérkezett, az őszi zárás utáni 30 napra vonatkozó bevételkiesés 80 százalékát a szállodáknak, ha megtartják a náluk dolgozókat.
❗A Hunguest szállodák voltak a járvány első hulláma során adott felújítási támogatások legnagyobb haszonélvezői is, összesen 17,7 milliárd forintot kaptak. Ugyanekkor elbocsátották dolgozóik felét, az 1600 alkalmazottból csak 800-850-en maradhattak.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/144945262_1673409896156772_8706332640617728341_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=tUeKlchjgzIAX_wVUxT&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=7169793ce4a0fb0e8142cd85880f8fcb&oe=6126D4AF
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/142082193_1667535830077512_3756116177660767792_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=9kdvvqF2rskAX_ol9MW&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=7ac0099d73a97e90cef3965692e33dfa&oe=61275FE1
tudode
Csak a címre!
.
Azt írta az újság, hogy
.
----- Az igénylők fél százaléka kapta meg a 300 milliárd forintos turisztikai támogatás kétharmadát
444.hu/2021/02/26/az-igenylok-fel-szazaleka-kapta-meg-a-300-milliard-forintos-turisztikai-tamogatas-ketharmadat
--------------------------
.
Ez aztán a kunszt!
mágnes
2019 ben a másik 300 milliárd az 6 :-((((((((((((((((((((((((((
Ez nagyon nagy baj ,de van 1 mégnagyobb hogy majd ezt a brutális veszteséget ,mivel nem tudnak mit csinálni megpróblják 1 részét visszaszedni te pénztárcádból ,szóval mindenki vigyázzon és legyen kurva óvatos . ez a szemét rendszer igy működik .Én szóltam most itt .
Eladott Ország
"Ha nem is közvetlenül, de mégiscsak ehhez kapcsolódik a hír, miszerint „Mintegy harminc vadonatúj traktor felvonulása keltett feltűnést a székelyföldi Gyergyóditró utcáin múlt hétvégén. A Pro Economica Alapítványnál sikeresen pályázó ditrói és orotvai gazdák köszönték meg ily módon a magyar államtól kapott támogatást. Nyilván egy rohadék vagyok és a nemzeti érzésnek híján levő hazafiatlan libernyák, amikor ezzel kapcsolatban azért megkérdezném, hogy ettől miféle hasznot remél a magyar gazdaság, mert a belföldi támogatások esetében azt nem mulasztják el hangoztatni, hogy ezek tulajdonképpen befektetések, amelyek idővel mindnyájunk hasznára válnak. El tudom képzelni, mekkora együttérzéssel olvasnak erről azok a magyar gazdák, akik most is a harmincéves, szétesni készülő hazai traktorok nyergében ülnek, nyilván örömmel vennék, ha őket is hozzásegítené a kormány új traktorhoz vagy klimatizált vezetőfülkéjű modern kombájnhoz, csak éppen valamiért nem jutnak hozzá, mert ugyan itt is működnek támogatások, de a feltételeknek nem akárki felel meg. A magyar kormány nagylelkűsége hatalmas, ha a határon túliakról van szó, legyen szó akár Erdélytől, akár a Délvidékről, a felvidékieket mintha kevéssé akarnák támogatni, leginkább az egyházakra korlátozódik a segítőkészség, tegyük hozzá gyorsan, hogy szerencsére, a szlovák gazdaság felvirágoztatásához annyira nem akarnak hozzájárulni."
cdn.shortpixel.ai/client/to_auto,q_lossy,ret_img,w_900,h_500/https://kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2020/08/arbos_ditro.jpg
Eladott Ország
@fideszes gyökér: tegnap, 18:57 ♠ "Már csak azt kéne megfejteni, hogy kik fogják vinni az Orbán Ráhel Sajátláb Tiborcz István via Mészáros Lölöre kalibrált magyar turizmust, szálloda- és vendéglátóipart ilyen állapotok mellett? Nem gondolom, hogy Ráhel nagyasszony be fog állni szobalánynak, vagy Pityu feketemosogatónak, de ezért aztán tényleg érdemes volt Svájcban taníttatni a drágát. Amellett, hogy a munkaerő, köszöni szépen, nem kér az éhbérérért dolgoztató/dolgoztatni kénytelen munkáltatókból és elment a picsába Londonba, ahonnan évente el tud menni nyaralni, az autó nem luxus, és az éhenhalást már hírből sem ismeri, ki fog dolgozni a tönkrevágott magyar vendéglátóiparban úgy, hogy az Orbán-dinasztia érdekei felülírnak mindent? Vagy kötelező lesz a rabszolgamunka? Esetleg kibérelt közmunkások lesznek a fizetőpincérek és szakácsok, másodállásban recepciósok és feketemosogatók? Azt értem, hogy Lölö&Ráhel szállodáiban a kormány továbbképezi magát és konferenciázik és uniós támogatásilag beköltözik, de mindenki más nem tud megélni (értsd tisztességes béreket fizetni se) a felső tízezerből és az alatta közvetlenül dőzsölő további húszból. A migránsozós, Brüsszelnek üzengetős kék plakátok nem hoznak fizetőképes szállodavendégeket a versenyképtelen árakkal operálni kénytelen magyar hotelekbe. A virágzó turizmus pedig nem működik szocialista tervgazdaság mellett, a régióban sereghajtó magyar gazdaság állapota közvetlenül befolyásolja a vendéglátóipart is. Lehet ezt még egy ideig csinálni, lehet kommunikálgatni, hogy minket irigyel egész Európa, de az elmúlt években tönkrebaszott, a kiszámíthatatlan törvénykezéssel és 150 százalékos korrupcióval sújtott gazdaság ágazatai rendre megadják magukat. Közel hét szétlopott évet nem lehet egy választási koncként nagylelkűen odavetett béremeléssel helyrehozni. A kérdés az, hogy a Mészáros Lölö nevén futó huszonharminc szállodás bizniszt, amit Ráhelke fog menedzselni nemzeti turizmus címszó alatt ki fogja hízlalni?!"
ómió
Pedig efftársilag ez a vírus tuti, "bakfitty" lett volna!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.