„Ez nem más, mint egy darabka WC-papír” – így minősítette Komáromi Zoltán háziorvos a harmadik Covid-oltásról eligazító hivatalos értesítést – írja a HírKlikk.

„Ez nem más, mint egy darabka WC-papír, Müller és Kásler duó teljesen alkalmatlan” – kitálalt a háziorvos
Kép:Facebook

Kijött a Müller Cecília-Kásler Miklós duó által jegyzett papír, aminek megint csak kétséges a jogérvényessége, ráadásul hemzseg a szakmai hibáktól. Úgy hivatkozik szakirodalomra, hogy nem sorolja fel a tudományos és szakmai hivatkozásokat, s emellett nem változtattak a védőoltások alkalmazási előírásán

– sorolta a bírálatait, rámutatva: nem lehet véletlen, hogy még a dokumentumot előzetesen véleményezésre megkapott szakmai bírálók sem adták hozzá a nevüket, „nehogy kiröhögjék őket”.

Nemhogy a lóláb látszik ki, de az egész ló kibújik: nincs szakember, aki vezetné az egészségügyet és a járványügyet, akik ott vannak, alkalmatlanok a feladatra

– húzta alá. Ezt az iskolások oltási akciója is mutatja.

Szakmai hibák tömkelege van a médiában is ismertté vált táblázatban, amelyből kiderül, hogy megint csak a kínai Sinopharmot nyomják

– adott gyors véleményt a miniszter és a tiszti főorvos által szignózott levél tartalmáról Komáromi Zoltán háziorvos. Mint kifejtette:

Továbbra is ellenkezik a gyártó ajánlásával, hogy az MRNS vakcina után a kínai oltóanyagot továbbra is adnák a hatvan éven felülieknek. De nem csak erről van szó

– mondta, rámutatva: nincs arra bizonyíték, hogy a különféle variánsok – például a Delta – ellen a nem MRNS vakcinák hatékonyabbak lennének.

Azt nem tudom megítélni, hogy politikailag hogyan teljesítenek az egészségügyi, illetve a járványügyi vezetők a kormány felé, bár vélelmezem, hogy jól, de az biztos, hogy a szakma nem bízik bennük

– hányta az érintettek szemére, Kásler Miklóssal és Müller Cecíliával az élükön. Komáromi szerint ugyanis a védőoltásoknál nincs bizalmibb jellegű orvos-beteg kapcsolat, ugyanakkor egy orvos csak úgy adhat be oltást, ha azt jónak tartja, amihez azonban megfelelő információkra és jogi támogatásra van szüksége. Ehelyett azonban Kásler és Müller másfél hónapja azt üzengeti az embereknek, hogy „a szuperman és szuperwoman háziorvosod majd megtalálja a számodra a megfelelő megoldást”. Ez azonban szakmailag hazugság.

Még egy szempontra felhívta a figyelmet Komáromi: mindenhol látható-hallható az a társadalmi célú hirdetés, amelyik arra buzdítja az embereket, hogy hívják fel a háziorvosukat és beszéljék meg vele a harmadik oltást. Azt sugallják, hogy „a háziorvosod megkapta a megfelelő információkat és majd ő megmondja, hogy mikor és hol vedd fel a harmadik oltást”. Ennek következtében, már megint nem lehet a rendelőket elérni. Az állandó telefoncsörgéstől nem lehet dolgozni, de a kagylót mellétenni életveszélyes megoldás.

Ha egy nap csak 50 betegnek jut az eszébe felhívni a háziorvosát, akkor a telefon folyamatosan foglalt, a háziorvos és az asszisztense nem tudnak dolgozni

– vázolta a helyzetet. Amit az is nehezít, hogy a szabadságolások miatt mindenki két praxist visz (a háziorvosok fele szabadságon van, a másik fele helyettesít, majd pedig viszont).

„A kormány egészen egyszerűen nem figyel arra, hogy működnie kellene az egészségügynek”

– mondott éles kritikát a szakértő.

Miként arra sincsenek figyelemmel, hogy a Sinopharm az egyetlen szólócsomagolásban forgalmazott vakcina, a többiből ampullánként 6-8-13 embert kell beoltani. Ez növeli a terhet, mivel komoly szervezési munkát is jelent, hiszen ha nincs elég ember, s hat órán belül nem tudják az ampulla teljes tartalmát maradéktalanul elhasználni, akkor kárba vész az oltóanyag egy része.

Az egészségügyi és járványügyi irányítás alkalmatlanságának egy másik bizonyítéka Komáromi szerint a 12-18 éves korosztály oltási akciójának megszervezése. Egy-egy évjárat általában 100 ezer gyereket jelent, azaz 600 ezer gyereknek kell beadni az oltást, amit augusztus utolsó két napjára ütemeztek be hivatalosan. Egy oltásra általában öt-hat perc jut, azaz egy óra alatt 10-12 oltást lehet beadni – kezdte a számolgatást a szakember, aki szerint ennek alapján ki lehet számolni, hogy mennyi idő kell a teljes korosztály beoltására.

Egy konkrét példát is említett:

a budapesti Szent Margit Gimnáziumban 700 gyereket kell beoltani, könnyen kiszámítható (700x5), hogy 300 órára lenne ehhez szükség. Tehát, ha két napig megállás nélkül oltanak, akkor sem elég a két nap.

Az segített volna – húzta alá –, ha megkérték volna az iskolaorvosokat, hogy vegyenek részt ebben az akcióban.

Az már csak hab a tortán, hogy az iskolaorvosi rendelők 90-95 százalékában nincs internetelérés, s nem áll rendelkezésre orvosi szoftver sem. Ugyanakkor az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe (EESZT) csak orvos írhat be, illetve az ő nevében lehet bejegyzéseket tenni.

Azaz azt a sok százezer oltást az iskolaorvosok kénytelenek valahol másutt bejegyezni, vagy valakit megbízni ezzel, megadva hozzá a saját kódjukat

– mutatott rá.

Forrás: HírKlikk
Címlapkép: Facebook

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Nesze semmi, fogd meg jól! Ennyi telt az egészségügy irányítóitól, az operett törzzsel együttesen. És ezért még jutalmat is kapnak!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Gyurka80
@Málna: Szokása szerint hazudik, hiszen dk-s.
Gyurka80
Ez az idióta dk-s doki nem is akarja(ta) beadni az oltást, már leszerepelt.El kell zavarni nem való orvosnak, menjen gyurcsányi mellé politikusnak!
Rockxy
a rohadék orvosok oltani akarnak.
pedig a zsóti szerint csak öten haltak bele a kovidba.
www.bitchute.com/video/tKfDizcSfDY8/
percsi
@justhpeter: Egy becsületes, hazáját-népét szerető ember messziről elkerüli őket. A szakmai tudását, esküjét nem csorbítja, nem vállalja fel a hazugságokat, emberek életét vezényszóra nem veszélyezteti.
Fent mossák kezeiket, nem jött be a tervük, most a házi és iskolaorvosokat kényszerítik, hogy olyat tegyenek, amiről nem tudnak 100%-ban megbizonyosodni, hogy amit átadtak-rásóztak, az teljes mértékben az emberek egészségét védi.
Majd a felelősség is rájuk hárul.
A vakcinák tárolását hogyan oldják meg egy iskolai tantermet kinevezett oltóhelységben? Órákat lapul egy szatyorban, ahol 30 fok meleg van. A kínai egyszerű hűtőszekrényben tárolható, a többi már nem. Ugyan ez a probléma az idősökhöz kijáró háziorvosoknál. No de az sem baj, aki túléli, az majd 4 hónap múlva megkapja a 4. oltást.
Vegyék tudomásul, hogy az orvos nem politikus, az orvos gyógyít, és nem küldi az embereket a halálba. Az orvos személyesen ismeri a betegeit, hogyan tudna a szemükbe nézni: na öregem, ha szerencséd van jót adtam be neked, ha nincs, akkor így jártál. Ez már nem arról szól, hogy zsebre vágok 1 milliót, azt jó van!
percsi
@Málna: Melyik társaság az, amelyik céges vezetékes telefonnál nem számol fel percdíjat? Engem érdekelne.
Málna
@percsi: Mobilszámla, nem vezetékes.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.