Emmanuel Macron francia elnök bírósághoz fordult, amiért két dél-franciaországi városban is egy plakáton Adolf Hitlerként ábrázolták őt, így tiltakozva a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások ellen – jelentette a helyi sajtó, köztük a Le Figaro, a Valeurs Actuelles és a Le Parisien című lapok is csütörtökön.

Macront egy plakáton Hitlerként ábrázolták, most jön a megtorlás
Fotó: MTI/EPA pool/Stephanie Lecocq

Michel-Ange Flori üzletember, akinek mintegy négyszáz köztéri hirdetőtábla van a tulajdonában, azt írta a Twitteren, hogy az államfő panaszbejelentése nyomán ki fogják hallgatni őt a touloni rendőrkapitányságon – írja az MTI.

Macroniában tehát kifigurázhatod a próféta fenekét, az szatírának számít, de az elnököt diktátorként ábrázolni istenkáromlás

– fogalmazott az üzletember. Továbbá azzal védekezett, hogy „egyesek Hitlert látják, de beleláthatod Sztálint is, vagy én Charlie Chaplint látom az A diktátor című filmből”.

A szóban forgó plakáton Emmanuel Macron látható a náci diktátor egyenruhájában, Hitler-bajusszal, s mellette egy horogkereszthez hasonló ábra az elnök pártjának nevét (Köztársaság lendületben – LREM) alkotó szavak kezdőbetűiből kirakva, illetve egy felirat:

Engedelmeskedj, oltasd be magad!

A déli Var megye két városában, Toulonban és Seyne-sur-Mer kisvárosban helyeztek ki két ilyen, négyszer három méteres plakátot. Valaki az egyikre később felfestette, hogy „szégyen”.

Michel-Ange Florit – az ügyvédje bejelentése szerint – csütörtökön hallgatták meg a touloni bíróságon. Az ügyben a vizsgálatot a touloni ügyészség folytatja.

Clément Beaune francia Európa-ügyi miniszter kijelentette:

Bárcsak sok olyan diktatúra volna a világban, mint Franciaország!

Franciaországban 2013-ban eltörölték azt a jogszabályt, amely kriminalizálta a köztársasági elnök megsértését. Ugyanakkor az elnök, akárcsak bármelyik másik állampolgár, bírósághoz fordulhat rágalmazás vagy becsületsértés vélelme esetén.

Forrás: MTI
Fotó: MTI/EPA pool/Stephanie Lecocq

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Dr. Proktor
@Shikari: Hol láttál Orbánt Hitlerként ábrázoló plakátot?
Leszedetem...
Shikari
@Dr. Proktor: A Politico címlapján volt.
Shikari
@Dr. Proktor: Az mióta számít, hogy plakát-e?
durbincs
@Dr. Proktor: @justhpeter: @Havanagi: @Gazella: maguk a Divatbuzik ? arénáznak ? + ez az 50IQ-s @Dr. Proktor: ?
durbincs
@gina: aki @csak húgy...: Mert maga ezt a barnainges nácit Jákobot vizeli ? mincsak ezt az @Emmersson71: ripacsot ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.