Életbe lépett az a kormányrendelet, amely szerint kötelező a koronavírus elleni oltás az egészségügyben dolgozóknak. Az első oltást szeptember 1-jéig kell felvenniük az érintetteknek, kivéve azoknak, akiknek erre szakorvosi véleménnyel alátámasztott egészségügyi indokuk van – írja a Telex.

"Ha nincs oltás, jön az azonnali felmondás" – kötelezővé vált az oltás az egészségügyi dolgozóknak, a határidő szeptember 1.
Kép:Pixabay

A döntést Orbán Viktor két hete jelentette be, az egészségügyi érdekképviseletek szerint már korábban is érdemes lett volna lépni ebbe az irányba. A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent rendelet szerint az oltás azoknak kötelező, akik az alapellátás feladatait látják el. Ezek részletezve:

ügyeleti ellátás,

járóbeteg-szakellátás,

diagnosztika,

fekvőbeteg-szakellátás,

mentést igénylő ellátás,

betegszállítás,

bentlakásos szociális vagy gyermekvédelmi intézményben szervezett egészségügyi ellátás,

fegyveres és rendvédelmi szervek egészségügyi ellátása (dolgozók és fogvatartottak alapellátása).

A fentieken túl a közvetlen lakossági gyógyszerellátásban dolgozók számára is kötelező a vakcina.

Egyadagos oltás esetén – ilyen a Janssen – szintén szeptember 1-jéig kell lebonyolítani az oltást. A kétadagos oltásoknál a második adag időpontját az oltást végző orvos jelöli ki.

Felmentést a rendelet alól csak az kaphat, akinek erre egészségügyi oka van. Ezt orvosi szakvéleménnyel kell igazolni.

A munkáltató a foglalkoztatottat felhívhatja a védőoltás felvételének igazolására. A védőoltás felvételét a foglalkoztatott a munkáltató felhívására öt napon belül köteles hitelt érdemlő módon igazolni

– áll a rendeletben.

Azt a foglalkoztatottat, aki a megadott határidőig nem veszi fel a védőoltást, a munkáltató előbb felszólítja, hogy tegyen eleget a rendeletnek. Ekkor az oltásra – vagy az alóla mentesítő orvosi szakvélemény beszerzésére – az érintettnek 15 napja van.

Ha ez nem történik meg, akkor a foglalkoztatott jogviszonyát felmentéssel, illetve felmondással azonnali hatállyal meg kell szüntetni.

Ebben az esetben az elbocsátott dolgozót sem felmentési idő, sem végkielégítés nem illeti meg.

Forrás: Telex
Címlapkép: Pixabay

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kissé felnőttem
na ezt nem merte a szavazásainak a kérdéseihez tenni? na és ha sok lesz a nem? akkor a rendszer ajaj lassan omladozik kásler pintér beállhat a pultba ? lesz melójuk. vagy elmennek nyugdijba?
2 x is?
division
@csipetke: Az oltás nem arról szól, hogy megéri e maradni vagy sem nekik a kórházakban. Az oltás a saját maguk egészsége miatt is nagyon fontos, plusz ugye a betegek miatt, és ha ezt nem látják be, tényleg ne maradjanak.
csipetke
@division: 12:59 Vannak ápolónő ismerőseink,akik még gyereket akarnak,és lássuk be,ez az oltás emberkísérlet. Nem tudható,hogy a későbbiekben nem lesz-e valami maradandó dolog,ami az oltás hatása lesz. Ők hárman vannak,mind a hárman kilépnek. De ezt csak én gondolom így,hogy az első három hullámban az eü-s dolgozók a belüket dolgozták ki szaré-húgyé, egy szabadszemmel jól látható béremeléssel talán rá lehetne venni őket az oltásra-maradásra. De a kormánynak esze ágában sincs béremelést adni azoknak az embereknek,akik a hátukon vitték az országot a bajban. Van pénz minden sz@rra,amire feltétlenül kéne,arra meg nem szánnak
csipetke
@Emmersson71: 21:21 Persze,nyilván neked is igazad van, csak kérdés,hogy lesz-e, marad-e szakdolgozó az intézményekben.
division
@csipetke: Ez nem emberkísérlet, de ezzel kapcsolatban nem fogok vitát eszközölni.
csipetke
@division: Én se akarok vitatkozni, ezért csak egy kérdés:- Az emberek előtt kiken-miken próbálták ki a vakcinákat?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.