A HVG.hu számolt be arról, hogy a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) gyűlésén fehér pólóban és fehér ingben jelentek meg a demonstrálók.

Kásler Miklós lemondását követelte több ezer egészségügyi szakdolgozó

Az eseményt szombat délelőttre hirdették meg a Hősök terére.

A szakdolgozók a méltánytalanságok és az új szolgálati jogviszony miatt is tüntetnek, ami az ápolókat és a szakdolgozókat is érinti, ők viszont nem kaptak jelentős béremelést, így tovább nőtt az orvosok és a velük dolgozó ápolók közötti bérszakadék.

Az esemény kezdetére néhány ezren gyűltek össze a téren, majd fehér lufikat engedtek a levegőbe.

Első felszólalóként Balogh László, a kamara elnöke azt mondta,

a márciusban életbe lépett törvény miatt eddig a járványhelyzet miatt nem tudtak tüntetni, pedig már akkor kellett volna, mert a jogszabály súlyos ellentmondásokat, szabályozási hiányosságokat és méltánytalanságokat tartalmaz, így jogos az elégedetlenség.

Balogh szerint háromezer szakdolgozó nem írta alá márciusban az új szerződést.

Ez hatalmas veszteség az egészségügynek és a betegeknek

- tette hozzá.

A tüntetésen felolvasták Pintér Sándor belügyminiszter és Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere levelét is, de mindkettőre hatalmas, percekig füttyszó érkezett.

A HVG közvetítését itt tudja megnézni:

Forrás: HVG.hu
Címlapkép: Facebook 

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Gondolom a cser ágnes nevű némber is erősen követelte kasler lemondását...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Néro
Csak a fizetéséről tudna lemondani. Már rég egy senki a minisztériumában gyakorlatilag csak a fizetése felvételét bízzák rá.
Emmersson71
@Néro: Azt sem, hiszen átutalják neki :)
Nessy
Kásler már csak a sál a kirakatban. (dekoráció). Felolvassa, amit elé tesznek. Az egészségügyi államtitkára meg némaságot fogadott.
Clavigo
Gondolom a cser ágnes nevű némber is erősen követelte kasler lemondását...
Eladott Ország
A kórházak olajozottan működnek.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/142670902_3977566555610732_8880289461019736324_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-3&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=GqXT4gkgUD4AX_uZRXr&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=0d713260ab1036e2518f6fbdf05db478&oe=612A13AD
"Elfogtam egy párbeszédet" (Kern András után szabadon!)
Kaisler Miklós állítólagos "EÜ" miniszter és unokája beszélgetéséből!
"Tata! Te nem az egészségügyért (is) vagy felelős a kormányban?
De igen kisunokám!
De akkor most miért a Hunyadi család maradványai után kutatsz?
Azért, mert Orbán bácsi szerint én sokkal "okosabb" vagyok annál, hogy az emberek egészségével foglalkozzak, ezért ezt inkább rábízta Pintér bácsira!
Dehát Pintér bácsi rendőr!
Épp ezért! Ő ért ehhez is! Tudományos munkássága már megmutatkozott a kozmetikumban is...lehet, Te még nem hallottál róla, de a "szőkítésben" elévülhetetlen tudása van!
Szóval akkor Te már nem gyógyítasz, hanem halottak után kutatsz?
Igen! Orbán bácsi azt mondta, ha már ezrek életét nem mentettem meg... legalább ösi halottakat próbáljak "feltámasztani"...!
Tata, én ezt nem értem!
Nem is kell! Neked se...senkinek se! Az "értés" megrontja a világot!
De most már mennem kell, jön a manikűrös!
Eladott Ország
A kormány szerint óriási siker, hogy csak 5500 dolgozó távozott az egészségügyből.
➡ Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató azt mondta, az egészségügyben dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését a hétfő esti adatok szerint.
Az országos kórház-főigazgató azt hangoztatta: ebben a helyzetben minden garancia megvan arra, hogy az ellátás színvonala az ország bármely területén az eddiginek megfelelő marad, sőt akár javulhat is. Azt mondta, hogy bár sok volt a kétkedő és a kritikus vélemény, az egyénre lebontott tárgyalások és az információáramlás hatására végül 95 százalékos eredmény született, amely még javulni is fog.
➡ Jenei Zoltán elfelejti például azt, hogy sokan, például Szegeden is, záradékkal írták alá csak a szerződésüket, ami május 31-éig él.
❗️Az meg, hogy az ellátás színvonala még javulhat is... Az a javulás eddig sem az orvosok, ápolók miatt maradt el. Sokkal inkább a kormány hozzáállása miatt.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/156549161_1696247047206390_3646981490440828195_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=M8HVO0wZd7IAX8ojKo8&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=9b5c086f6534089296610b8f3707f012&oe=612BFBE0
Eladott Ország
@Clavigo: ma, 12:05 ♦ Arra csersavat lehet inni! Ha van hányingerkeltő, köpönyegforgató, végtelenül kártékony figurája a magyar közéletnek, ha van magyarázat arra, hogy az egészségügyi - és szociális rendszer – a kormány nagyívű beleszarásán túl – miért van olyan állapotban, amilyenben, akkor Cser Ágnes mindenre magyarázat. Ő az, Cser nagysága, a fantom érdekvédő, aki a hatalmat pátyolgatja, dicsőíti és mentegeti azokkal szemben, akiket képviselnie kellene. Aki miközben saját érdemei miatt fényezi magát úton és útfélen, a fantasztikusan sikeres bértárgyalások miatt döngeti a mellét (amelyekből továbbra is rengetegen kimaradtak/átverték őket), valójában maximálisan kiszolgálja a regnáló kormányt és visszatérő motívumként szoclibezik, politizál kendőzetlenül, ahelyett, hogy érdekeket védte volna!
Az országnak, legfőképpen a munkavállalóknak, pedagógusoknak, szülőknek, diákoknak, betegeknek, ápolóknak, orvosoknak, szociális dolgozóknak biztosan nem tettek jót Cser Ágnes, Gaskó István és a hozzá hasonló figurák, milliós fizetéssel és több tízmilliós végkielégítéssel!
ómió
És legalább Hordágy efftársnőt követelték, egy havi fizulenyulással?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.