2018-ban, amikor a Pegasus-botrány megfigyelései is történhettek, 28 esetben kapott az Orbán-kormány közbeszerzés alóli mentesítést a parlament nemzetbiztonsági, illetve honvédelmi és rendészeti bizottságától – derítette ki a Népszava.

Orbánék úgy szórják a közpénzt, mintha az övék lenne – durván megnőtt a titkosított beszerzések száma

A lap szerint 176 ilyen eset volt a felcsúti miniszterelnök hatalomra jutása óta (2010), de ennél lényegesen több lehet.

Ennek a lényege gyakorlatilag az, hogy:

egyre több dolgot vesznek Orbánék közpénzből, közbeszerzés nélkül, titokban.

 Jellemzően a káoszkormányfő közeli embere, a belügyminiszter Pintér indítványozza a közbeszerzési eljárás alóli mentesítést, és kéri a beszerzés titkosítását „nemzetbiztonsági okokból". Ezt a két testület kormánypárti többsége zokszó nélkül jóváhagyja, így a nyilvánosságot teljesen kizárják.

A kigyűjtött adatok alapján két dolog biztos:

1, 2017-18 óta lényegesen megnőtt a titkosított beszerzések száma

2, a nemzetbiztonsági bizottság, valamint a honvédelmi és rendészeti bizottság 2010 óta egyre több zárt ülést tart

Egyre kevesebb információ jut el a két testület munkájáról a közhöz. A Népszava a Belügyminisztériumhoz fordult, hogy megtudja, mi az oka a titkosított beszerzések emelkedő számának, és mekkora összeget költöttek ezekre, de nem kaptak választ.

„Pedig a mindennapi életünket, a demokratikus intézményrendszer működését alapjaiban érintő ügyekről van szó”

– mondja Varga-Damm Andrea, aki 2019-ben és 2020-ban volt a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke. Hozzáteszi,

a Pegasus szoftvernél valószínűleg sokkal kiterjedtebb megfigyelési rendszert vásárolt a kormány az elmúlt időszakban az Eucharisztikus Világkongresszus megrendezésére hivatkozva

Ha ez így van, a lehallgatási botránynál sokkal durvább csontvázak rejtőznek a szekrényben.

Forrás: Népszava/ezalényeg

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
balos
@Shikari: Ezt a te szaros szádból kicsit furcsán falsnak hallom!A pegero nedveskének,meg jól áll mikor az ereszről kiabál farkast!
silber13
@Shikari: Már nem vinnyogsz itt sokáig...!
Duke Ellington
@balos: Látom, nem hagynak hidegen a hozzászólásaim! Úgy reagálsz rám, mint a gyöngytyúk a takonyra! Amikor csak teheted (ha kell, ha nem!) lecsapsz rám!
image-api.nosalty.hu/nosalty/images/ingredients/r9/jT/W4YyhbYL9pQYmgr4kecOGH9Xa7v8zTxUa8OLDF6q.jpeg?w=1560&h=1080&fit=crop&s=7b11995ffc137da9a924cf2641b08a4b
Nessy
A jó nép fizessen be minden adót, a legmagasabb uniós ÁFÁ-t, a többihez semmi köze! Elvégre ez egy illiberális demokrata jogállam! Verje meg őket a jeges eső!
tudode
Na és akkor mi van?
.
Az a lényeg, hogy a csokit csenő gyermeknek lett GYERMEKVALLATÓ SZOBÁJUK, babával, macival, rendőrbácsikkal, pl.
.
--- ÁTADTÁK A GYERMEKBARÁT MEGHALLGATÓ SZOBÁT KAPOSVÁRON
www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/szervezeti-hirek/atadtak-a-gyermekbarat-meghallgato-szobat
-----------------------
.
De az nem számít, hogy ezek a bácsik ha "csak" eladósították volna azoknak a gyermekeknek a jövőjét, akiknek a bugyijából menegetik a menthetetlen, na nem gyermekcsínyt, azt, hogy gyermek korukban nem tanulták a tulajdon névmás lényegét (enyém, tied, övé, mienk, tietek, övéik)!!!
.
Az más, hogy a vezető bácsiknak törvényesítetten nem kell vallató szoba, ha elcsennek egy csokit, vagy bekukkolnak már annak az apukának a hálószobájába, ahol intim életet élnek, és rosszat mond a vezető bácsikra!!!
-------------------------
.
Komolyra fordítva a szót az államigazgatás szervezeti egységei között NEM TALÁLHATÓ BELSŐ ELLENŐRZÉSI EGYSÉG, csak papíron:
.
Államháztartási szabályozás
allamhaztartas.kormany.hu/altalanos-informaciok
.
""""Költségvetési szervnél és köztulajdonban álló gazdasági társaságnál belső ellenőrzési tevékenységet csak az államháztartásért felelős miniszter engedélyével rendelkező személy végezhet. E tevékenység folytatását az államháztartásért felelős miniszter annak engedélyezi, aki cselekvőképes, büntetlen előéletű, és nem áll a belső ellenőrzés körébe tartozó tevékenység vonatkozásában a foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, továbbá rendelkezik a jogszabályban előírt végzettséggel és gyakorlattal.

Az Állami Számvevőszék ellenőrzési tevékenysége során minden más szervezettől független. Az ÁSZ az új ÁSZ tv.-ben meghatározott feladatkörében ellenőrzi a központi költségvetés végrehajtását, az államháztartás gazdálkodását, az államháztartásból származó források felhasználását és a nemzeti vagyon kezelését.
.
Tehát szabad a gazdag bármi csínytevése!
justhpeter
Minden pártállamban így megy, idősebb magyarok ezt már megszokták.
balos
@Shikari: Már postára adtam a felmondásod!Aláírattam a kubaszovval!Fájlalja,hogy nem tudsz érdemleges választ a kérdésére!
balos
@Duke Ellington: Nagyon sajnálom,hogy ilyen nedvesen reagáltál a kommentemre,pedig nem akartalak embernek nézni!Sikerült!
gina
Becstelen rohadt cigány, várt valaki mást ettől a kis mocskos putristól, ennyit tud de még muzsikálni sem ...
gina
@Shikari: Megint itt rontod a levegőt alja kis román buzi??? nem jön be az agitációd idióta, ahhoz is hülye vagy szöröstalpú- mondtam már menj a Demokrata oldalra,,, ja hogy urad sem vesz komolyan cigány //////
Duke Ellington
@balos: 18:53
"nedvesen" reagáltam?!
Soha nem jönnék tőled olyan izgalomba, hogy nedves legyek!
namihami
A luxusyacht sem olcsó mulatság. (ahogy a többi ""játékszerek sem) És a fideszközeliek nem is nagyon szeretik az ilyen apróságaikat a már saját zsebben levőből fizetni. A vételárnak előbb közpénzből magánpénzzé kell átkonvertálódnia.
ómió
Közpénzszórás? Efftársak! Hová lett a 2002-2010. között "begyűjtött" 14000 milliárd államadósság-növekmény? (A megelőző 57 év alatt 8000 milliárd gyűlt össze.) Merthogy azon semmit nem vettetek/építettetek, senki/semmit nem támogattatok, inkább népzsebeltetek!
csak úgy....
@Shikari: tibim,sajnos a te eszedre sincs semmi bizonyíték!
Nessy
Jelenlegi államadósság 2021 III.n.év 34900 milliárt Ft.
Nessy
@csak úgy...: Ja, az nincs benne. Nem tudom, most az Eximbanki benne van e.
balos
@Duke Ellington: Húgyós Józsi a fateród!Attól nedvesedsz meg a szájertől!
Duke Ellington
@balos: Botrányos helyesírás!
Hány év kellet a 8 általános elvégzéséhez? Habár itt a Propelleren még ez sem probléma!
kereső
@Nessy: Valahogy nem stimmel a dátum.A dátumhoz az összeg. 2019 végén bőven 37.000 milliárdon felül volt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.