Mi, magyarok az elmúlt száz esztendőben megtanultuk, hogy csak akkor nyerhetünk igazán, ha Közép-Európában és a Kárpát-medencében senki nem lesz vesztes – mondta Kövér László hétfőn a felvidéki Somorján a kitelepített magyarok emlékművének átadásán.

Kövér László rájött, hogyan védhetjük ki a "globális háttérhatalmak" támadásait
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Az Országgyűlés elnöke kijelentette, Közép-Európa nemzetei a nagyhatalmak jóindulatára hagyatkozva, egymásra tekintet nélkül, különösen pedig egymást riválisnak tekintve nem tudják érvényesíteni nemzeti érdekeiket.

"Nem hisszük, hogy a nagyhatalmakat is puszta eszközökké lefokozni szándékozó globális háttérhatalmak nyomásának ellent állva nemzetként meg tudnak maradni, meg tudják őrizni szabadságukat, kultúrájukat és szuverén államaikat"

- jelentette ki a politikus.

Kövér László rámutatott, csak az együttműködő közép-európai nemzeti államok védhetik ki a társadalmaik lelki és morális felbomlasztására irányuló globalista támadásokat, hogy polgáraik megőrizhessék nemi, családi, vallási és nemzeti önazonosságukat, és ezáltal a nemzeti államok megőrizzék létjogosultságukat a jövőben is.

Az Országgyűlés elnöke emlékeztetett arra, hogy Alaptörvényben a magyarországi szlovákokat államalkotó tényezőnek ismerték el, biztosították számukra a kulturális autonómia intézményrendszerét és a működtetésére szolgáló pénzügyi forrásokat az Országgyűlés a 2010. évi nagyságrend hatszorosára növelte.

"A magyar állam elítéli a kollektív bűnösség bármilyen elvét. Megkövette zsidó honfitársainkat, országgyűlési határozattal ítélte el a németek elüldözését magyarországi szülőföldjükről, és nemzeti emléknappá nyilvánította a felvidéki magyarság kitelepítésének kezdőnapját"

- jelentette ki Kövér László.

Magyarország a Visegrádi Négyek regionális együttműködési keretein belül – és ezen kívül is – olyan bizalomerősítő politikára törekszik térségbeli partnereivel, amely lehetővé teszi a legnehezebb nyitott kérdések kölcsönösen elfogadható lezárását is az államközi kapcsolatokban – mondta a politikus.

Hozzátette, ennek is köszönhetően Magyarország és Szerbia közel jutott ahhoz, hogy ne csak a politikai nyilatkozatokban, hanem a lelkekben is le tudja zárni az egymás közötti konfliktusokkal terhelt, XX. századi múltat.

"Mindezek alapján okkal bizakodhatunk, hogy ez a politika további követőkre és támogatókra talál; s van erkölcsi alapunk arra is, hogy szelíd, de állhatatos türelemmel várjuk a bocsánatkérés és elégtételadás gesztusát a magyarok ellen a múltban elkövetett bűnökért, az utánunk következő nemzedékek békéje érdekében"

- zárta beszédét Kövér László.

Forrás: MTI

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
A fidesz mint a nacionalisták, soviniszták, irredenták, tolvajok, pedofilok, buzik, kurvapecérek gittegylete azon mesterkedik, hogy polgáraik megőrizhessék nemi, családi, vallási és nemzeti önazonosságukat.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tudode
Így jár az az ország, aki/amely azokhoz hasonlóaknak adják oda az ország kulcsát, akitt tehetetlenségében agyba, főbe vert az apja, akira nem, de az országra ráemelheti/te a kezét:
.
---A Soros-ösztöndíjas orbán viktor szól 1988-ból, a mai VIKTÁTORHOZ - az ALKOTMÁNYRÓL
www.youtube.com/watch?v=lRnT4vno2to
---------------------------
..
Micsoda százéves aggastyánok védik/hetik a védhetetlent%
.
Csúcs a köbön%
RonaGyuri
Pontosabban: Kövér Lászlóra rájött, sőt Kövér Lászlóra megint rájött!!! =))
Shikari
Amíg a Kertészek, Spírók, Eszterházyak, Niedermüllerek magyargyalázó kijelentéseiért nem kérnek bocsánatot a zsidók, addig egy kalap alá vesszük őket a nemzetellenes csürhével!
tudode
Bajszos ember ne menjen a jégre, sikamlós talaj!
.
Összekeverve a kritiKÁT a támadással. amely annak köszönhető ahogy a honatyák, anyák anyáznak, példát mutatva az a pórnépnek!
.
Az igazi támadás az, amikor az egyszerű ember zsebéből elővillan a kés, a gázpisztoly, kilökik a villamosról, mint
.
-----Kirabolták és kilökték a villamosról Gór Nagy Máriát
index.hu/belfold/2021/07/16/gor-nagy-maria-rablas-villamos-testor/
---------------------------
.
Amiről a házmester memorizál, az csak egyszerű szerecsenmosdatás!
nezelodo
Az azért érdekes, hogy a szomszédokkal való megbékélés jegyében, amit a kormányunk követ, benne volt a nemzetiségiekkel való törődés, azok üldöztetésének emléknappá emelése, de egy nemrég még harsogva, a Parlamentben is felállva ünnepelt emléknap valamiért kimaradt, az oroszok kivonulásának, (Orbán általi haza zavarásának), emléknapja! Nem is értem,. hogy ez a dicsőséges esemény, a legújabb felszabadulásunk, miért nem ér már egy nyamvad emléknapot sem, vagy legalább egy tapsot, mint az eü dolgozók áldozatos munkájának ünneplése a fizetésemelés helyett.
ómió
Az efftársak meg abban "jók", hogyan lehet azokba "belesímulni"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok