A Budapest Pride előtti héten a legnagyobb magyar melegmagazin, a Humen irodájának ablakába is kikerült a szivárványzászló, ám a most hétvégén kézhez kapott levél szerint akad, akit ez zavar.

Le akarják vetetni a lakók a szivárványos zászlót egy budapesti iroda ablakából, mert "zavarja a nyugalmukat"

A lap hírportálján közzé is tette a levelet, amelyet a ház "őslakói" fogalmaztak meg "közösségük nevében":

Tisztelt Bérlő!

A ház „őslakóinak” véleményét, kérését, tolmácsolva,- megnyugtató lépéssel szolgálna az irodájuk sarok ablakában kifüggesztett színes zászló eltávolítása, bevétele.

Önök átmeneti bérlőként vegyék figyelembe a lakók nyugalmát.

Magyarországon magyarok lakta házát nemzeti zászlónk ékesítheti, erre vagyunk büszkék.

- olvasható a levélben.

A magazin szerint nem tudni, pontosan hány embert zavar a zászló, ám az  „őslakosok” mostanra hozzászokhattak volna a látványához, ugyanis a Humen irodája csak percekre van a Főpolgármesteri Hivataltól, ahol már tavaly is lobogott egy hasonló a Pride fesztivál alkalmával.

Forrás: humenonline.hu

Fotó: humenonline.hu

59 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lusta
@rokker33: Drága sztrovacsek, és mit tesz akkor, amikor mindez az égen jelenik meg? Azt is majd le fogja tépni?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lusta
@rokker33: Drága sztrovacsek, és mit tesz akkor, amikor mindez az égen jelenik meg? Azt is majd le fogja tépni?
Borsó
@rokker33: Mert? Mi változik, ha kint van az a zászló, és mi lenne másként, ha bevennék? Gondolod, hogy a zászló bevétele után egy csapásra -csiribá!- eltűnnek a világból a homoszexuális emberek? Egyáltalán miért bánt téged az a gondolat, hogy vannak melegek? Egy jó pszichiáter sokat kihozna a dühöd valódi okairól. Ugyan miért nem teljesen mindegy neked, hogy számodra vadidegen emberek kivel bújnak ágyba, hm?
Nessy
Szegény lakó! Borzalmas lehet a ház közelében érve felfele nézve közlekedni! Hogy fájhat a nyaka, meg a szeme, illetve a feje.Mert ha nem látná folyton, akkor nem is zavarná!
Nessy
@lusta: Már elkészült a beadvány az eső utáni szivárvány, és a "szivárványdal" ( Oz, a nagy varázsló) betiltásáról. A legközelebbi kormányülés dönthet! Bár az is lehet, pótlólag becsatolják az eddig már jóváhagyott népszavazási kérdésekhez. Amekkora a sötétség némely fidesz hívő buksijába, biztos lelkesen üdvözölné a betiltást, a" gyerekek védelmében"
gina
Tipikus bunkó proli magyar stilus, olyan mint az elmebeteg cigány OV, azt miért istenitik? hiszen egy román cigány, az nem baj,?a magyar milyen ember?,,buta primitiv népre vall ez
lusta
@Nessy: Ilyenkor mindig Max jut eszembe a Szxmisszió c`mű kiváló filmből. ˝Sötétséget látok, sötétséget látok.˝
www.youtube.com/watch?v=jQc_r-YPGvE
gina
@rokker33: Te szar proli nem vagy ember téged kellene elégetni szemét magyar---
gina
@Pegero: Téged is arab el kellene tüntetni, tedd ki az arab zászlót vagy Allahét idióta
gina
@rokker33: Buta IQ nulla vagy szégyen az te vagy szemét !!!
gina
Ez a te műved szemét cigány OV, büszke lehetsz magadra ócska emberi nulla...
Nessy
@rokker33:Na, ez az utolsó hsz. valóban kulturált, jobboldali válasz volt! Még Bayer elvtárs is megirigyelné.
FL4K
Jól indul a levél: a ház őslakói. Éééééés ennél tovább nem is érdemes olvasni az őslakosok sírámairól.

Mi házunk őslakosai jobban örülnénk pl. ennek a zászlónak: i.pinimg.com/originals/1d/a2/66/1da266068f0e854868de59e19c901e4a.jpg
sziralisa
@lusta: Drága lusta- annak az éginek semmi köze nincs ehhez a zászlóhoz, az ugyanis Isten szövetségjele az emberiséggel az özönvíz után. A kettő összekeverése nagyfokú tudatlanságra vall.
tudode
Na!
.
Ezeknek a lakóknak is sikerült elterelni a figyelmét a "pusztájuk" valóságáról!
rokker33
Hová lett a hozzászólásaim?? MOCSKOS BUZIVÉDŐ PROPELLER.HU A KURVA ANYJÁT ,AKI LETÖRÖLTE!!! AKKOR IS A MOCSKOS BUZIKAT UTÁLNI FOGOM ÉS SEMMILYEN FORMÁBAN NEM FOGADOM EL ŐKET. LEHET CENZÚRÁZNI TÖRÖLNI 30 ÚJ NÉVVEL FOGOK BELÉPNI ÉS MINDENT SZÉT TROLKODOK!!!A ZÁSZLÓT ELKELL ÉGETNI ÉS HIVATALOSAN IS TILTÓ LISTÁRA KELL TENNI MINT ILLEGÁLIS JELKÉP MINT A HOROGKEREDZTET VACY AZ SS JELKÉPEKET ÚGY EZT IS BEKELL TILTANI!!!HEIL HITLER AZ ÖSSZES BUZIT EL EL ÉGETNI!!!
rokker33
Hová lett a hozzászólásaim?? MOCSKOS BUZIVÉDŐ PROPELLER.HU A KURVA ANYJÁT ,AKI LETÖRÖLTE!!! AKKOR IS A MOCSKOS BUZIKAT UTÁLNI FOGOM ÉS SEMMILYEN FORMÁBAN NEM FOGADOM EL ŐKET. LEHET CENZÚRÁZNI TÖRÖLNI DE 30 ÚJ NÉVVEL FOGOK BELÉPNI ÉS MINDENT SZÉT TROLKODOK!!!A ZÁSZLÓT ELKELL ÉGETNI ÉS HIVATALOSAN IS TILTÓ LISTÁRA KELL TENNI, MINT ILLEGÁLIS JELKÉP MINT A HOROGKERESZTET VACY AZ SS JELKÉPEKET ÚGY EZT IS BEKELL TILTANI!!!HEIL HITLER AZ ÖSSZES BUZIT EL kELL ÉGETNI!!!
nezelodo
Hogy milyen kevéssel beérik azok a lakók! Én is levenném, a 27 %-os áfával, a bankadóval, a baleseti adóval, az 5 % feletti inflációval stb és még napestig lehetne sorolni, együtt.
Gulyás
"Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal kötök." 1 Mózes 9:13
sokanvagyunk
Tessék kérem levenni! - az esőcsatornával együtt...
vacsi
Ha a ház bérbe adta az irodát, az nem azt jelenti, hogy az ablakba bármit ki lehet akasztani, főleg, ha ez egyes lakókat zavarja. Jó ízlés is van a világon!
tudode
Micsoda csoda!
.
A XXI. században vak vezet világtalanokat, mivel a homoszexualitás olyan génhiba, mint annak aki négylábbal született, és teljes életet élt, felnevelve négy gyermeket
.
---- A négylábú nő története az egész világot megdöbbentette
filantropikum.com/a-negylabu-no-tortenete-az-egesz-vilagot-megdobbentette/
-----------------------
.
Nem más miatt, mint amikor kijön az emberből az állat, kiközösítve olyan sürübb népréteget, akik saját hibájukon kívül génhibával látták meg a napvilágot, mint pl. Ungár Péter, aki emelt fővel felvállalja identitását:
.
A wikipédia szerint még él:

.Kolláth György (Szolnok, 1947. május 29.) magyar alkotmányjogász, ügyvéd
ómió
Nem érzik magukat "találva"? És "hozzászokni" se akarnak? Vigyék át ezt is Dugógerinek!
Nessy
@tudode: Ez az egész elfuserált törvény a gyerekeket pont a pedofíliától nem igazán védi! Nem lehet róla beszélni, szülői jog, nincs felvilágosítás a mai kor, az internet veszélyeiről! Tudja minden szülő, gyermeke kivel kommunikál, kinek küld a telefonjáról képeket magáról? Ma már kevés az "idegentől ne fogadj el édességet" szöveg.Viszont ma már a buzi kötőszó lett úton, útfélen.
Csizmás Kond
@Nessy: ...nem véd mert a buzik akkor is nyomulnak...büntetni kéne aki úgy reklámozza magát hogy arra nem volt előzőleges felmérés és jóváhagyás ...mindjárt eltűnnének a buzi reklámok meg minden olyan ami csak vitát szűl.
Ők kezdték tehát ők alkalmazkodjanak, ha képesek elfogadni a többség akaratát és nem kelletik mindenhol magukat talán a többség is elnézőbb lesz velük szemben de addig csak az utálatot növeli önmagukkal szemben.
Málna
@Nessy: Olvasd már el végre azt a törvényt, Nessy! Segítek értelmezni, ha nem megy...
tudode
@Nessy: .
Oly annyira nem védi, hogy még Orbanisztán országlása előtt az egyik főnököm, nyugalmazott ezredesi ranggal, számítógép bemutatása közben macerálta a kisfiukat, másodszor ítélte el a bíróság, lehet, hgoy visszaesőként még mindig a rácsos ajtók, kapuk előtt vezeKEL, fekszik!
.
A másik, amikor még szemérmesek voltak a szülők, aztán azt hittem, ha vége az életnek, amikor anyukám úgy világosított fel, hogy nagylány lettél, apukám azzal, ha gyereket hozol a házhoz leverem a derekad!
.
Én is, a gyerekek is köszönik, hogy flvilágosították eengem/őket, gyűjtőnevén a buzi világról, amelyek között a homoszexuálisak génhibásak, mint Ungár Péter, akinek édesanyja Schmidt Mária, és egy kukkot nem szól arról hogyan élte meg gyermeke melegségét, azzal együt, hogy
.
----A rózsadombi úrifiú, aki a NER holdudvarából váltaná le a Fideszt
index.hu/belfold/2018/06/11/ungar_peter_lmp_portre/
----------------------------
.
Számomra 86. évesen csodálatos az élet iskolájába járni, a világháló mindenre választ ad, itt van a szobámban az egész világ nyügével, bajával, szépségeivel együtt!, amit általában közre is adok!
csak úgy....
@rokker33: csak nem a butaságaidat keresed? :)
csak úgy....
egyszerüen röhej ,hogy egy csomó gyagyás szerint,magyarországon a buziknál és a buzi zászlóknál nincs nagyobb probléma! ennyi buta begyöpösödött majmot még életemben nem láttam!
Nessy
@csak úgy...: Ez a színházi függöny! A közönség nem látja, amikor mögötte átrendezik a színpadot!
lusta
@sziralisa: Itt az agyatlan gyűlöletre szerettem volna ráirányítani a figyelmet. Nem hazai találmány. A Varsói Felkelés emlékére tartott koszorúzásoknál az egyik koszorú szintén szivárványszínű volt. Ahogy írja, Isten szövetségjeleként így emlékeztek meg. A nemzethy mélylengyelek ellopták a koszorút és a WC-be dobták. Ennyit az isteni jelképről.
peterkelemen
Egyértelmű, hogy provokatív a és önkényes a zászló kihelyezése hisz logikus, hogy az épületben nem mindenki buzi holott ez a zászló eleve azt sugallja.
lusta
@peterkelemen: A zászló pont nem ezt jelenti. Van ilyen fogalom, amely a nagy gyűlöletpolitika következményeként kezd kimenni a köztudatból, az a neve, tolerancia.
NKF
Húzzanak a buzik a büdös picsába a zászlójukkal együtt!Ámbár Kamu Gerinek is az volt a legnagyobb jócselekedete,hogy kitűzte a buzi zászlót !Főpolgármester létére a hülye buznyák!
A lakóknak gratulálok!Jogosan tiltakoznak!Ez az ország nem buzikból áll!
istván irén
@Shikari: nem rémlik, hogy a buzik népet irtottak volna, de hitler igen az akkori magyar kormány pedig segített neki
vacsi
@istván irén: Ettől függetlenül egy ilyen zászló engem is irritálna...
istván irén
@rokker33: téged seggbe kúrt 1 a börtönben azért haragszol ennyire vagy nem és az a baj? keresd fel a viktor orvosát
istván irén
@Shikari: ennek a virágnak a mai napig fizeti k az árát
simmering73
@Shikari: Téged kéne kiakasztani a szivárványos zászló mellé, te náci buzogány.
csak úgy....
@Shikari: ha nyertek volna,akkor dade te ma nem lennél! :)
namihami
Benne van a szerződésben, hogy nem teheti ki?
Fizetik a bérleti díjat?
Folytatnak olyan életvitelt (hangoskodás, szemetelés, nyilvános életvitel), amivel zavarják a lakókat?
Mert ha nem, akkor a bérleti szerződést semmivel nem szegték meg. Ettől kezdve: az ""őslakók semmilyen szerződésszegést nem láthatnak.
Bástya Béla Elvtárs
@Eladott Ország: Megtörtént, s hamarosan kapom a harmadikat is... Nem megyek el a temetésedre! Az isten óvjon a vírustól!
namihami
@Shikari: 1355: Tévedsz, azt (mint tiltott önkényuralmi jelkép--kizárólag oktatási vagy hasonló célra használható fel) tiltja.
Csizmás Kond
@lusta: A tolerancia vagyis az egymás elfogadása kétoldalú, de ahogy te adod elő úgy csak egyoldalú...és aki az egyoldalú elfogadás híve az alárendelt szerepű, szolgalelkű akinek ha a fejére szarnak azt is elfogadja.
gina
@Shikari: Látszik a nagy inteligencád, nagy bunkó vagy te,, szerencsétlen barom, OV d is egy hitler szemét mégis elviseljük de nem sokáig...
gina
@Pegero: Te szar alja arab kuss neked a stilusod olyan is te mocskos szemét
gina
@Pegero: 100 buzi mint egy ilyen alja arab
gina
@rokker33: hhahahahhah szarnak rád itt 100x jobb ezer meleg mint egy ilyen emberi söpredék mint te hahhahahahahh
lusta
@Csizmás Kond: Pont ez a nagy félreértelmeés.
FL4K
@Pegero: Romlott vagy. Kb. a velödig. Nem érted miért? Hát ez az!
rokker33
@csak úgy...: Nem, anyádat keresem! @istván irén: majd téged kúr seggbe a kutyád te kutyabaszó csicska! @gina szopjál100 buzit te féreg majd megdöglessz a nemi betegségek: miatt te korcs buzi védő nehogy már 1000 korcs buzi többet érjen mint EGY NORMÁLIS HETERO EMBER?? HÜLYE VAGY BASSZAM MEG ANYÁDAT!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.