Miközben szerinte a magyar baloldal ezerrel támadja a gyermekvédelmi törvényt, a férfiak teherbe esése és szülése mellett teljes mellszélességgel kiálltak. Tette ezt a nyilatkozatot két nappal azután, hogy burkoltan nácinak nevezte a többszörös világbajnok pilótát.

Lenácizta Vettelet, Deutsch Tamás most új ellenséget talált – mutatjuk
Kép:YouTube

Deutsch szerint a magyar baloldal EP képviselői Ujhelyi doktorral az élen egy olyan határozatot szavaztak meg zárt sorokban az Európai Parlamentben, amely szerint bizonyos körülmények között a férfiak is teherbe eshetnek és szülhetnek.

Az LMBTQI+ ideológia őrültségei persze mindig fokozhatóak: a brüsszeli döntés után alig néhány nappal ugyanis már meg is jelent a terhes férfit ábrázoló új emoji.

- írta a bejegyzésében.

Azt is kifejtette, hogy a liberális jogegyenlőség nagyobb dicsőségére a siket emberek által használt jelnyelves emojik  bevezetéséért viszont közel 10 esztendőn át kellett küzdeniük a fogyatékkal élők szervezeteinek.

Szóval, immár hercig emojival is tudnak üzenni az anyai örömök elé néző férfiak. Ennyi.

- zárta a bejegyzést a politikus aki amikor Vettel egy szivárvány mintás cipőt is felvett a Facebookon nácikhoz hasonlította, mondván

A németek mindig is értettek ahhoz, hogyan kell az aktuális kordivatnak megfelelő píszí szimbólumokat megjeleníteni a sportban.

Hogy ezt nyomatékosítsa, fel is tett egy képet az 1936-os berlini olimpiáról.

Forrás: Facebook
Címlapkép: YouTube

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

134.bátor
Döbbenetes ahogy kinéz...Verejtékezik,mereven néz,teljesen be van állva..
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Cucika
Deutsch úgy tűnik rémisztően buta ember. Csak a fideszes banda köréből vesz ilyen ökörséget, mert ők ilyen ferde hajlamúak. Az ellenzéki oldalról szerintem még soha ilyen gondolat fel sem merült. Tényleg a fidesz csapat minden téren beteg emberekből áll és ezt bizonyítják újra és újra
kulabombaafityiszre
@Pegero: tegnap, 20:23
Arra ott van neked a gulyás gergely,mégis egy banda vagytok,te kis ratyi.
Én a hölgyeket szeretem,te úgy néz ki a férfiakat.Akkor most saját magadat is üldözöd?
Te is agitálsz az óvodákbam ,mint lmbtq-s aktivista?
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 06:00
Azért mert te hülye vagy még nem lehetsz intézményvezető a bolondokházában csak sima ápolt.
ómió
A "kispapák" melletti brüsszeli "kiállásukat" már lehazudnák az efftársak!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.