A Magyar Közlönyben jelent meg egy rendelet kedd este, miszerint Palkovics helyett végül Mager Andrea kapja a MotoGP-program fejlesztésének és előkészítésének jogát – írja a telex.hu.

Mi lett Palkoviccsal? Mager Andreáé lett a MotoGP-program fejlesztési ügye
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Már nem Palkovics László innovációs miniszter a kormányzati felelőse a MotoGP-program fejlesztésének és előkészítésének, hanem Mager Andrea, nemzeti vagyon kezelésért felelős tárca nélküli miniszter – adta hírül a telex.hu. Mindenesetre az továbbra is Palkovics feladata lesz, hogy készítsen előterjesztést a beruházás üzemeltetéséről, és mutassa be a kormánynak az ezzel járó indokolt költségeket.

Ráadás, hogy már a megvalósítás sem a debreceni székhelyű Kelet-Magyarországi Versenypálya Kft., feladata lesz, hanem a BMSK Zrt. mint Beruházási Ügynökségé. Ez a vállalat az, amelyik általában a kormányzati magasépítési beruházások megvalósítója – tudta meg a HVG. Mindeközben a hajdúnánási beruházást egy ehhez kapcsolódó rendelet kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánította.

A kormány már egy évvel ezelőtt szándéknyilatkozatot írta alá a Dornával a Magyar Nagydíj megrendezéséről, majd júniusban bejelentették, hogy Hajdúnánáson építik meg a MotoGP-pályát. A versenypályára akkor 65 milliárd forintot szánt a kormány, majd októberben arról döntöttek, hogy további 800 millió forinttal támogatják a beruházást. A 65 milliárd csak az építkezés, hiszen a tervek szerint a jövőben több mint 44 milliárdot tervezünk fizetni a Superbike motorversenyekért.

Forrás: telex.hu

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Mintha nem lenne mindegy!?!?! Úgyis a Vezér dönt.
Átfestették a kuplerájt, de még a bútorok is a régiek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
Mintha nem lenne mindegy!?!?! Úgyis a Vezér dönt.
Átfestették a kuplerájt, de még a bútorok is a régiek.
Nessy
Tessen mondani, látott verseny motort Máger Andrea, és már ért is a GP versenyhez? Vagy csak a sál a kirakatban? ( dekoráció)
FL4K
Zsidó - az a fajta, amelyik azt üvöltötte anno a többiekkel együtt, hogy feszítsék meg Jézust - az ő Istenük fiát.
A zsidók képesek voltak megöletni Isten fiát - hatalomért, pénzért... az örökségért.
Valami sosem változik!
FL4K
Ezzel kiestem a kosárból?
Te tényleg úgy ismertél meg engem, hogy ez érdekel!
Úgy gondolod, hogy vágyom az elismerésedre, a szeretetedre, te béna pöcs (vagy béna luvnya)?
Tényleg azt hiszed, hogy egy pokolra való elismerése, szeretete érdekel engem?
Hát kurvára nem érdekel !!!

Írok, amig ki nem tiltanak.
Bezony új szakaszba léptünk.
Többé jóra ne számíts tőlem!
De csak azt kapod, amit megérdemelsz - se többet, se kevesebbet.

Akkor induljon a hullámvasút...
surdilloFUJT
@FL4K: KEVESEBB KANNÁST,VAGY KÁSLER MELLÉ KERÜLSZ HITTÉRÍTŐNEK!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.