Magyarország most már hivatalosan is lemondhat a Norvég Alap forrásairól – adta hírül a 24.hu.

A kormány úgy tesz, mintha még menthető lenne a támogatás, a Norvég Alap szerint már elveszítettük a 77 milliárdot
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Az összesen 77 milliárd forintos támogatás nem csúszik, nem átmenetileg került veszélybe, hanem végérvényesen elveszett – közölte a norvég külügy. A nepszava.hu-val közölték a döntést, miután a lap arról érdeklődött, van-e még esély arra, hogy a Norvég Alap 2014-2021-es forrásait folyósítsák Magyarországnak.

A 24.hu szerint a norvég diplomácia kijelentésének azért van jelentősége, mert a kormány továbbra is azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy a pénz még menthető, a lapnak a Miniszterelnökség még a múlt héten is azt írta, hogy a magyar fél nyitott a további tárgyalásokra és egyedül a norvégokon múlik, hogy lesz-e megállapodás.

A támogatást övező konfliktus még 2014-ben alakult ki, amikor a magyar kormány megtámadta, sorosista szervezetnek bélyegezte a Norvég Alapoból a civilszervezeteknek járó források elosztását koordináló Ökotárs Alapítványt. Később a vita tárgya az lett, hogy ki irányítsa a pénzek elosztását, amikor is a magyar kormány ragaszkodott a totális kontrollhoz.

Végül a magyar kabinet hosszú tárgyalások után tavaly december 21-én állapodott meg arról, hogy elindítja a program harmadik ciklusát. A norvégok viszont ekkor kitételt fűztek a megállapodáshoz: a civil szervezeteknek nyújtott támogatásokról egy független alapkezelőnek kellett volna döntenie, az erről szóló megegyezés pedig alapfeltétele annak, hogy kifizessék a pénzeket. Ezután a kormánynak hét hónapja volt arra, hogy döntsön a lebonyolításban részt vevő civilszervezetről, ez azonban nem történt meg, így elestünk a 77 milliárdos támogatástól. 

Forrás: 24.hu, nepszava.hu
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Nem értik illiberália nyelvét ezek a pénzüket tukmálók! Mondták volna azt, hogy a nemstróman Lölö számlájára utalják, és nem kell elszámolni a sorsával, rögtön igent mondott volna a mi vezérünk!
Hiába nem érnek utol bennünket Európa országútján ebben a versenyben sem, akkora előnnyel száguldunk a teljes siker felé, már előznünk sem kell a kanyarokban, nincs előttünk senki, csak a stopperrel állunk versenyben.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Nem hallom lázadni Shikarit !!! Mivel lehet ezt megmagyarázni a birkáknak ? Az ökörkör vezetősége annyuit sem tanult meg, hogy ajándék lónak ne nézze a fogát. Úgy látszik ma Varga Judit bealudt.
Néro
A saját fizetésetekről mondjatok le rohadt trógerek. Az a tiétek. Alja szemét hazug tolvaj banda ez. A valódi moslékkoalició Fityma-Köpnömkő Qurmánya. Egyébként miért nem a háziállatvadász Tömjénzsótika vadászati xaráról mondtatok le ?
nezelodo
Nem értik illiberália nyelvét ezek a pénzüket tukmálók! Mondták volna azt, hogy a nemstróman Lölö számlájára utalják, és nem kell elszámolni a sorsával, rögtön igent mondott volna a mi vezérünk!
Hiába nem érnek utol bennünket Európa országútján ebben a versenyben sem, akkora előnnyel száguldunk a teljes siker felé, már előznünk sem kell a kanyarokban, nincs előttünk senki, csak a stopperrel állunk versenyben.
kereső
Köszönjük, és örök hálánk "miniszterelnök úr! Te hazug tolvaj!
kereső
@nezelodo: meg a szakadékkal, ott előttünk.
tudode
Référne már az országra, hogy legyen a norvégokhoz hasonlóan tisztességes kormányFŐJE az országnak, ehelyett a szektává zsugorodott bagázs helyett, mivel ez a NORVÉG ALAP valójában a 2014-2021-re szóló "adomány", lett volna, ha a piros pacsis pasi nem megy el a falig a civilekkel szemben, amelyet a norvég kormány megfelelő feltételek teljesítése mellett 2014-ben is a civilek rendelkezésére bocsájtani, ismerve a világszerte ismert kaparjkurta felcsúti hadvezér szokásrendjét.
.
Ennek a norvégalapnak az utalása akkor hiusúlt meg, amikor elkedett a civilekkel 2014-ben ocsmánykodni:
.
2014.09.08.
.
--- Egész napos razzia után elvitték a rendőrök az Ökotárs igazgatóját
vs.hu/kozelet/osszes/egesz-napos-razzia-utan-elvittek-a-rendorok-az-okotars-igazgatojat-0908#!s1

---Orbán: Ha az EU nem ad pénzt, majd kérünk Kínától
444.hu/2018/01/10/orban-ha-az-eu-nem-ad-penzt-majd-kerunk-kinatol

----- Közel 42 milliárd forintot ad a kormány a fóti filmstódió bővítésére
hvg.hu/kultura/20210803_Foti_filmstudio_bovites_NFI
.
----Egyelőre nem fogadta el az EU a magyar helyreállítási tervet
www.portfolio.hu/gazdasag/20210712/egyelore-nem-fogadta-el-az-eu-a-magyar-helyreallitasi-tervet-492226
.
----- Huszonötéves csúcs ugrott Magyarország államadóssága a járvány miatt
www.portfolio.hu/gazdasag/20210118/huszonot-eves-csucsra-ugrott-magyarorszag-allamadossaga-a-jarvany-miatt-465620
.
---Katona: 82%-os deficitteljesítés várható május végéig (2.)
www.portfolio.hu/gazdasag/20100414/katona-82-os-deficitteljesites-varhato-majus-vegeig-2-131564?amp
-----------------------------
.
Ne most kellene lőkapni a fideSS 5-ös tagkönyv tulajdonosának alpári stílusát!
.
De legyünk különbek önálók, akik haszonlesőként a varangybéka alfele alatt sünDÖRÖGNEK amerre járnak, kelnek!!!
.
Huuuuuuuuuuuuuuu!
verőce21
Ha Népszava írja, akkor nagyon hiteles lehet az információ.
Inkább arról van szó, hogy a kormány megvárja, masnira kötött bokrétával adja át az Alap a támogatást...
Klubtag
Ahogy figyelem - akárhányszor megnyilvánul Orbán vagy Varga J. - egyre zavarosabb kijelentéseket tesznek és egyre nagyobb funkcionális analfabetizmusról tesznek tanú-bizonyságot. Hol tanácstalanul kérdezgetik, hogy mit is jelent a jogállamiság, hol meg a pluralizmus valós tartalmával és megjelenési formáival nincsenek tisztában. Ebből az következik, hogy vagy ilyen silányak a jogi ismereteik, vagy úgy hazudnak, mint a vízfolyás, de leginkább mindkettő.
Attól a szellemi környezetszennyezésük nem lesz megbocsáthatóbb, hogy ezekkel még a Magyar Közlönyt is lealacsonyítják. .
ómió
Importáljanak rajta vikingék maguknak jó sok migráncsot! Tőlünk is azt várnák!
Giovanni Alba
Péntek reggel közleményt adott ki a norvég külügyminiszter, Ine Eriksen Søreide a magyar kormánnyal folytatott, végül eredménytelenül végződő tárgyalásokról.
Ennek előzménye, hogy csütörtökön a 24.hu kérdésére árulta el a kormányinfón Gulyás Gergely, hogy hét hónap alatt sem sikerült megállapodnia a kormánynak a donorokkal arról, hogy ki lesz a Norvég Alap és az EGT Alap civil pályázatainak lebonyolítója. Amint azt szerdai cikkünkben megírtuk, a napokban járt le a határidő arra, hogy a kormány és az említett két alap donorjai megegyezzenek a 77 milliárd forintnyi támogatás civil részének lebonyolítójáról. Ez azonban, mint a miniszter szavaiból kiderült, nem sikerült, ami azt jelenti, hogy nem lehet elindítani az évek óta húzódó támogatási programot. Tehát azt a – nagyobb – részt sem, aminek forrásai társadalmi felzárkóztatásra, egészségügyi, oktatási, közlekedési és helyi fejlesztésekre, illetve a romák integrációjára lett volna fordíthatók, és amit döntően minisztériumok kezeltek volna.
Ezek a tények, idézet innen: 24.hu/kulfold/2021/07/23/norveg-kulugyminiszter-civil-alap-targyalas7-milliardos-tamogatas/#
A linkben 7, a cikk címében viszont a helyes 77 milliárd szerepel. Mielőtt még valaki belekötne.
Még egy kis érdekesség: autonomia.hu/hu/hogyan-mukodik-a-norveg-civil-tamogatasi-alap/
csak úgy....
@Shikari: 09:03..hogy bírsz élni ekkora seggel a nyakadon?
gina
@ómió: Te elmebeteg bocskoros, nem értelmezed a cikket? igaz null IQ val nem is lehet, menj vissza az skolába buta proli
csak úgy....
@verőce21: te csak a kormánymédia hazúgságaiban hiszel? :) masni,haharosan a kormány micsodájára kerül..
Clavigo
@ómió: Tőled esetleg csak szobatisztaságot várnának el,,,,, Sikerülni fog vajon ?
Béla333
Ha jól emlékszem cca 4 milliárd a 77-ből ami a civil alapokhoz került volna, a többi a kormányé lett volna.
Nem bírta elviselni ez a mocskos szemét banda, hogy az a 4 milliárd nem az ő ragadós mancsuk közé kerüljön, ezért inkább lemondtak az egészről.
Döbbenetes!
ómió
@gina: Látom, a trippeles fájdalmaid még mindig nem enyhültek, vagina efftársnő! Gyógyíttasd már, talán nyomokban marad még valami az agyadból! Vagy az már reménytelen?
ómió
@Clavigo: Látom, te mások szobatisztaságát - "jó bolsi" módjára - úgy próbálnád hitelteleníteni, hogy magadról a bolsi szart másokra kennéd! Szokott sikerülni?
csak úgy....
@Shikari: egy elmebeteg elégedettsége,-csak így tovább tibim a viktori uton. :)
csak úgy....
@Shikari: nagyon jó úton az éhendöglés felé,-persze egy gyogyós ezt miböl venné észre?
NKF
El is hinném ha nem "népszara"és a 24.hu írná!De mivel Fletót szopják rendületlenül így nem tudok hinni egyiknek sem!
Csizmás Kond
...ismét sok a zokos...de a sok okos közül vajon hányan tudják mi is az a norvég alap és hogy adják milyen feltételekkel és miért ?...mert attól hogy a neve norvég alap még ugyanúgy a zuniómszabja meg, hogy kinek, mikor mennyit és mennyiért.
csak úgy....
@Csizmás Kond: lökjed a tudásod te fölvilágosult cirmos, te már az ingyen pénztü is rühes leszel?
Giovanni Alba
A elégszer megismétlem, talán elolvassák a kényszeresen értetlenkedők is egyszer, majd, valamikor, de fő az optimizmus.
autonomia.hu/hu/hogyan-mukodik-a-norveg-civil-tamogatasi-alap/
Cucika
Sajnálom ogy Orbán mindent elvesz a civilektől pedig mennyi értelmes dologra fel tudták használni. Mindenki pénze kell neki. Szerintem hamarosan az onkéntes nyugdíjakat is államosítani fogja.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.