Megfojtotta a feleségét, de az elmeállapota miatt a bíróság várhatóan felmenti az emberölés vádja alól.

Elmegyógyintézet vár az alkoholista paranoiás feleséggyilkosra, aki azt hitte, meg akarja mérgezni őt a nő

Fotó: pixabay.com

A Baranya Megyei Főügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki megfojtotta feleségét, azonban kóros elmeállapota miatt nem büntethető – olvasható az ügyészség honlapján.

A férfi rendszeresen fogyasztott alkoholt, mely miatt szellemi leépülésben szenvedett. Alkoholizmusa hozzájárult paranoid, féltékenységi gondolatainak megjelenéséhez.

A vádlott felesége gondozóként többször vállalt munkát külföldön, ilyenkor huzamosabb ideig távol volt otthonától.

A vádlott úgy vélte, hogy felesége elhidegült tőle, valamint azt feltételezte, hogy felesége valamilyen módon meg akarja őt mérgezni.

Mindezeknek a feltételezéseknek azonban valóság alapja nem volt.

A férfi 2020 júniusában veszekedett feleségével, melynek során bántalmazni kezdte. Ezen bántalmazás következtében a feleség a földre került, ahol a férje a nyakát megragadta, majd addig szorította, míg eszméletét nem vesztette.

Ezt követően a férfi a mentőket értesítette, akik a sértettet kórházba szállították, újraélesztését megkísérelték, azonban a sértett másnap elhalálozott.

A férfi beszámítási képessége kizárt, így a Büntető Törvénykönyv rendelkezése miatt nem büntethető. Azonban tartani kell tőle, hogy hasonló cselekményt fog elkövetni, ezért az ügyészség kényszergyógykezelésére tett indítványt.

Forrás: ugyeszseg.hu

Címlapkép: pixabay.com

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
"A férfi rendszeresen fogyasztott alkoholt, mely miatt szellemi leépülésben szenvedett"
Azaz, amikor elkezdett alkoholizálni (mert nyilván nem napi egy pohár borról volt szó egy jó ebéd után), még semmi baja nem volt az elméjének - tehát büntethető!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.