Hidegfront vonul át az országon, ennek hatására csütörtökön sokfelé csapadékos, zivataros lesz az időjárás – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán Facebook-oldalán.

Jön a hidegfront: zivatarok és záporok is várhatóak
Fotó: Pixabay

Simon Gergő meteorológus a videóban elmondta:

éjszaka nyugat felől megvastagszik a felhőzet, ekkor még elsősorban a Dunántúlon várható csapadék. A hőmérséklet 13 és 22 Celsius-fok között alakul.

Csütörtökön napközben erősen felhős, borult lesz az idő, több hullámban várhatók záporok, zivatarok.

Hevesebb – felhőszakadással, erős széllel, jégesővel kísért – zivatarok nagyobb eséllyel az ország déli, délkeleti részén alakulhatnak ki. A hőmérséklet a csapadékos tájakon várhatóan csak 20 fok körül lesz. A keleti, délkeleti tájakon kezdetben még jóval 30 fok feletti értékeket is mérhetnek, majd a záporok, zivatarok hatására gyorsan visszaesik a hőmérséklet.

Pénteken elsősorban az ország keleti felén várható csapadék. A csúcsértékek 25 és 30 fok között alakulnak, de az ország nagyobb részén inkább 30 fok alatti értékek lesznek.

Szombaton 1-2 fokot melegszik a levegő, vasárnap pedig már az ország nagyobb részén lesznek 30 fok feletti értékek – mondta a meteorológus, de hozzátette:

a hőmérséklet-emelkedés nem lesz tartós, mert a jövő hét elején újabb hidegfront érkezik.

Forrás: MTI
Címlapkép: Pixabay

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.