A Blikk úgy értesült, hogy emberi mulasztás okozhatta a múlt pénteki halálos metróbalesetet a Corvin-negyed és a Kálvin tér között.

Metrótragédia: Megrázó részletek derültek ki
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A lapnak sikerült beszélnie egy szerelővel, aki azt mondja,

mindössze két hónap után épp a nem megfelelően biztosított munkakörülmények miatt jött el az érintett területről egy nappal korábban.

Egy hete még ott dolgoztam csőszerelőként, a szerencsétlenül járt villanyszerelőt is jól ismertem. Az egyik ott maradt kolléga tájékoztatása szerint nem az előírásoknak megfelelően rögzítették a szerelőkocsikat, ezért szabadulhattak el a Nagyvárad térnél. Ez a mozdonyvezetőnek és az ott lévő munkásoknak lett volna a feladata. Egyébként ezeknek a kocsiknak nincs teteje, olyan, mint egy plató, amin szerszámok vannak. Az egyik ott dolgozó elmondása szerint 80-100 kilométeres sebességre is felgyorsulhattak, így Szabolcsnak esélye sem volt a túlélésre

- magyarázta a neve elhallgatását kérő alkalmazott.

Az első hírek még arról szóltak, hogy egy teherkocsi szabadult el a felújítás alatt álló 3-as metró alagútjában, de a BKV Zrt. tájékoztatása szerint kettő járműről van szó.

Két másik személy is megsérült, ők aznap elhagyhatták a kórházat. 

Szabolcs kollégái azért maradhattak életben, mert az alagút oldalán lévő létrán álltak. Éppen a középen álló férfi utasításait követték, amikor a száguldó szerelvény megérkezett. Szabolcs munkatársai a lábukat ütötték meg, neki azonban esélye sem volt a túlélésre

- tudta meg a lap.

Egy dízelmozdony állt meg a Nagyvárad tér előtt az alagútban, amiről lekapcsoltak a két teherkocsit, amik külön irányíthatatlanok. Érdekesség, hogy azon a területen éppen egy nagyon erős lejtő kezdődik a pályán a Deák tér felé. A leakasztott kocsik legurultak és nekicsapódtak a szerelőknek

- mondta lapnak Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke. 

A Blikknek sikerült elérniük az áldozat egyik barátját, aki elmondta, hogy 

az 50 éves férfinak éppen a halála előtti napon volt a születésnapja.

Az alagútban pedig már hosszú ideje dolgozott.

A közlekedési vállalat leszögezte:

a baleset halálos áldozata és sérültjei is a felújítást végző vállalkozó szakemberei, akik a kezelésükben lévő munkaterületen dolgoztak a saját eszközeikkel. A rendőrség vasúti közlekedés veszélyeztetése miatt indított büntetőeljárást, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Forrás: Blikk.hu
Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rokker33
Ismeretlen tettes ellen! Magyarul senki sem lesz felelősségre vonva! Kártérítés? Temetés ápolási díjat ki fizeti ki? MOCSKOS magyar mentalitás! Egy ember meghalt ,de ugyanúgy kell dolgozni mint eddig!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.