Ahogy Orbán Viktor idén elismerte, a korábban kijelölt négy közül egy ágazatban egyelőre kudarcot szenvedett a kormány magyar tőkét helyzetbe hozni kívánó törekvése – számol be róla a G7.

Orbán Viktor februárban elismerte: kudarcot szenvedett a kormány – ameddig a Coop és a CBA csak szenved, addig Lengyelországban dübörög a kiskereskedelem
Kép:Pixabay

A magyar kiskereskedelmi láncok szenvedésének okait röviden és tömören foglalnánk csak össze. A lényeg, hogy ez nem azért van, mert azt gondolnák a magyar vásárlók, hogy ami külföldi, az eredendően jobb, és ezért eleve leírnák a CBA-t, a Coop-ot és a Reált, hanem gazdasági okai vannak. 

A gondokat vissza lehet vezetni arra, hogy a magyar cégek és külföldi versenytársaik teljesen más üzleti szerkezetben működnek. Röviden:

a magyarok széttagoltságuk miatt kisebb árkedvezményeket tudnak kiharcolni, nem képesek úgy márkát építeni és logisztikát fejleszteni, mint a nagy külföldiek, ráadásul a visszatérítésekből nem jut semmi a kis boltosoknak, mivel a pénzt azok teszik zsebre, akik a lánc tetején vannak.

Azonban ahogy a gazdasági portál beszámol erről, nagyon érdekes kontraszt látszik Lengyelországhoz képest. Ott jó esély van rá, hogy a Dino Polska üzlethálózat tulajdonosa lett az ország leggazdagabb embere.

Pedig a lengyel kiskereskedelem sem könnyű terep, ott is ütemesen terjeszkedik például a Lidl, a nemzetközi óriások közül pedig jelen van például a Carrefour és Kaufland. 

Nem olyannak tűnik tehát a helyzet, amikor sikerrel fel lehet építeni egy főleg nem túl nagy alapterületű boltokból álló és kisebb településekre fókuszáló hálózatot, Tomasz Biernackinak azonban a Dino Polskával ez mégis sikerült.

A láncnak 2010-ben még csak 111 boltja volt, elsősorban az ország délnyugati részén, míg a júniusi, legutóbbi adatok szerint – miután az első félévben újabb 150-et nyitott – már 1622 egységből áll a hálózat, és már csak az ország keleti részét nem fedi le.

A növekedés ráadásul nemcsak forgalmat, hanem nyereséget is hozott. Az árbevétel a 2014-es alig több mint 2 milliárd zloty után tavaly már átlépte a 10 milliárdot, míg a nyereség 66 millióról 644 millióra nőtt.

A Dino Polska részvényeit 2017 áprilisában vezették be a varsói értéktőzsdére, akkor a piac 3,7 milliárd zlotyra értékelte a vállalatot. Mostanra a cégérték meghaladja a 30 milliárd zlotyt, amivel olyan társaságokat előz meg, mint az egyebek mellett a Reserved divatmárkáról ismert LPP vagy a Cyberpunk 2077 videojátékot kiadó CD Projekt.

Ha segélyeket kezdünk osztogatni, pillanatok alatt lecsökken a munkát vállalóknak a száma. A magyar gazdaságnak az egy sajátos adottsága, hogyha nem világos az emberek számára, hogy munkából jobban lehet megélni, mint segélyből, akkor hajlamosak arra, hogy inkább a segélyt válasszák.

- írta még Orbán februárban.

A belföldi piacon a reménytelen helyzetbe került boltosok jobb híján a legalitást feszegető módszerekkel próbálnak a felszínen maradni (szürke foglalkoztatás, uzsora, hálózaton belüli lopás, akár áfacsalás), vagy állami támogatással próbálják konzerválni a versenyben elbukó üzleti modelljüket.

Ennek ellenére azonban a legnagyobb kihívás valóban a munkaerőhiány lett, főleg a jó dolgozókért nagy a verseny. Ez a kisebb láncokat és független üzleteket nagyon nehéz helyzetbe hozza.

A diszkontok a jobb termelékenységüknek köszönhetően magasabb béreket tudnak adni a dolgozóiknak, igaz, több munkát is várnak el cserébe. Megy a kiszorítás mindenütt, a nagy halak megeszik a kicsiket.

Forrás: G7
Címlapkép: Pixabay

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
A lengyeleknél talán kevesebbet lopnak...
simmering73
A Reál meg a Coop csak azért van még életben a horror áraik mellett, mert sok kistelepülésen nincs más.
Pálinkás Pál
ha van választás...normális ember nem megy ezekbe a boltokba...
ómió
Eszerint a mieink még nem falták fel egymást.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.