Szlovákia diplomáciai vezetője a közösségi oldalán bírálta Kövér Lászlót, aki augusztus 2-án, hétfőn a csallóközi Somorján avatott fel egy, a kitelepítettek emlékére állított emlékművet – írja az infostart.

Pattanásig feszült a Magyar-Szlovák viszony:  "Budapest folyamatosan üzenget és kioktat minket"
Kép:Pixabay

Magyarország vezető tisztviselői újra és újra megnyitják a történelmi kérdéseket, ellentétes deklarált szándékával, miszerint jó kétoldalú kapcsolatra törekszik Szlovákiával

– jelentette ki Ivan Korcok szlovák külügyminiszter Kövér László magyar házelnök e heti somorjai látogatására és kijelentéseire reagálva. Az Országgyűlés elnöke a kitelepített magyarok emlékművének leleplezésén vett részt a felvidéki városban.

Csalódott vagyok, amiért Budapest folyamatosan üzenget, és kioktat minket a közös történelmi témákkal összefüggésben. Határozottan elutasítom, hogy a második legmagasabb magyar közjogi méltóság igényt tartson arra, hogy Szlovákiában fejtse ki a történelemmel kapcsolatos nézeteit

– jelentette ki Ivan Korčok, Szlovákia külügyminisztere. Megjegyezte, hogy Szlovákia hivatalos képviselői is prezentálhatják a szlovák álláspontot, beleértve Magyarország történelmi szerepét, ezt mégsem teszik, főként nem magyarországi rendezvényeken, egyrészt a Magyarország iránti tiszteletből, másrészt annak okán, hogy

a második világháború utáni elrendezés egyszer és mindenkorra lezárt ügy.

A külügyminiszter arra nem tért ki, hogy Kövér László mely kijelentéseit tartja sértőnek. A magyar Országgyűlés elnöke a kitelepített felvidéki magyarokról szóló ünnepi beszédében egyebek mellett úgy fogalmazott,

a bűn nem akkor teljesedik be, amikor elkövetik, hanem akkor, amikor elfelejtik. Amit a felvidéki magyarság ellen 1945 és 1947 között elkövettek, az Isten és ember előtti bűn volt.

A házelnök szerint ha az áldozatok utódai elfelejtik az elődeik ellen elkövetett történelmi bűnöket, akkor a bűnök a jövőben megismétlődhetnek, és az utódok ismét bármikor védtelen áldozatokká válhatnak.

Ha a bűnelkövetők utódai nem tagadják meg az elődeik bűneit, a bűnök visszaszállhatnak rájuk, és az utódokat sújtva teljesedhetnek be

– mondta Kövér László, majd így folytatta:

bűnnek ezen ördögi köréből csak a keresztyén hitünk szerinti megbánás és megbocsájtás árán lehet kiszabadulni. A megbánás nem a gyengeség, hanem az erő jele. Bocsánatkérés nélkül azonban nincs, nem lehet megbocsátás. A magyarság nem bocsáthatta meg az ellene elkövetett bűnöket, mert a mai napig nem kértek bocsánatot tőle.

A szlovák külügyminiszter szerint a magyar közjogi méltóságoknak tartózkodniuk kellene attól, hogy Szlovákia területén beszéljenek arról, miként értelmezik a történelmet. Ivan Korčok arra kéri Magyarország képviselőit, hogy legközelebb jobban gondolják meg, mit mondanak, és

kezeljék Szlovákiát egyenrangú partnerként.

Forrás: Infostart
Címlapkép: Pixabay

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
No kedves latyafatya a ti bűnötök sem lesz elfelejtve. Azt pedig mi nem vállaljuk!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Emmersson71
Ha Szlovákiába mész, tiszteletben kell tartanod a szlovákokat!
Sámannus
No kedves latyafatya a ti bűnötök sem lesz elfelejtve. Azt pedig mi nem vállaljuk!
Néro
Nagyon jó a kapcsolatunk ugyi Papagáj Pitike kül gazdagodási miniszter úr ?
Béla333
Bajuszos szar II. tesz róla, mert ő szereti mocskolni a többieket...
verőce21
"Amit a felvidéki magyarság ellen 1945 és 1947 között elkövettek, az Isten és ember előtti bűn volt."

...ha az áldozatok utódai elfelejtik az elődeik ellen elkövetett történelmi bűnöket, akkor a bűnök a jövőben megismétlődhetnek.
justhpeter
Mit is mondott Hofi ? Honna került a cián a Tiszába ?
namihami
A szlovákok türelme végesebb a románokénál. Azok még tűrik a Füstös uszítását. A szlovákoknak kevesebb kellett.
kakambuki
Hát a Benes dekrétumok nem kioktatás és nem üzengetés, megemlítés legfeljebb. A szlovákok ha megfeszülnek sem tudnak még csak hasonlót sem üzenni vagy kioktatni a magyaroknak. Lehet hogy ez csípi a szemüket.
134.bátor
Tökéletesen igaza van a szlovák külügyminiszternek. Vègre valaki elküldi a francba ,ezt az undorító fèrget
ómió
Na! A "múltat" már ez is "végképp eltörölte"?
Németh István
Kövér Lászlónak csak gratulálni lehet az avatási beszédéhez! A korcsok meg szégyellje magát, és ismerje meg a valós történelmi tényeket! > náluk már annak a korosztálynak amiben nevelkedett a szocialista típusú, de nekik igen konveniáló hazugságokat oktatták! Ez látszik is! Jó tanuló lehetett!
Nyírfa
A magyar kormány tépi a száját, amikor itthon horthyt élteti és másolja?
Ez totális tudathasadás. Kedves szomszédok , nem kell őket beengedni! És, ha jövőre választási katasztrófa történne, én kérem, hogy az EU találja meg a módját a a magyarok kiebrudalásának. Mert, ha nem tudunk kormányt váltani,akkor nem érdemeljük meg az uniós tagságot.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.