Belső ellentétek miatt csaknem a tantestület fele felmondott a hajdúszoboszlói Gönczy Pál Református Sport- és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában – értesült több forrásból is a Cívishír.

Iskolakezdés: a tantestület fele felmondott egy hajdúszoboszlói általános iskolában
Kép:Pixabay

Egy neve elhallgatását kérő pedagógus elmondása szerint a 37 fős tanári gárdából 18-an kérték munkaviszonyuk megszüntetését.

Volt, aki hagyományos felmondással, mások közös megegyezéssel távoztak.

A pedagógus szerint a tömeges felmondásnak nincs köze ahhoz, hogy az intézmény egy évvel ezelőtt a református egyház fenntartásába került, az iskola megváltozott hitvallásával nem volt problémájuk. Mint mondta, többen az újonnan kinevezett igazgató miatt döntöttek a távozás mellett, a konfliktus részleteiről viszont nem akart beszélni.

Kelemen Gabriella igazgató a Cívishír érdeklődésére annyit mondott, hogy az iskolát többen közös megegyezéssel hagyták el, de valamennyi pedagógus helyére már fel is vettek új kollégákat.

Ez egy teljesen természetes folyamat. Akik nem tudnak az egyházi identitással azonosulni, azok esetében támogattuk, hogy az egyéni életkarrierjüket máshol folytassák

- mondta.

Mint kiderült, köztük van az iskola mind a négy matematikatanára, a nyolc angolt tanítók közül hatan, de fejlesztőpedagógusok, biológia, kémia, fizika és informatika szakos tanárok is kiléptek. A bejegyzés szerint a nevelők többsége 20-35 éve ebben az iskolában tanított elhivatottan.

Forrás: Cívishír 
Címlapkép: Pixabay

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Néro
Felmondtak. Isten nevében elegük lett.
...de valamennyi pedagógus helyére már fel is vettek új kollégákat. Aha . Meg ja. Egyébként meg pár pedofil papot ?
Kémia fizika szakos tanár az egész csutilandban nincs.
lusta
A kémia tanárra egyébként sincs szükség. Az angolt tanítók is mehetnek a lecsóba, mert az egyetemek már nyelvvizsga nélkül is osztogatjék a diplomát.
Clavigo
Milyen vidám légkör lehetett arrafelé..
Néro
Felmondtak. Isten nevében elegük lett.
...de valamennyi pedagógus helyére már fel is vettek új kollégákat. Aha . Meg ja. Egyébként meg pár pedofil papot ?
Kémia fizika szakos tanár az egész csutilandban nincs.
nezelodo
"Ez egy teljesen természetes folyamat. Akik nem tudnak az egyházi identitással"
Tartok tőle, nem az egyházi identitás elfogadásával, hanem a kinevezett pártkatona személyével van a baj.
Még szerencse, hogy a hírportálok nem írnak minden ilyen esetről, mert elhomályosítaná a most nagyon aktuális szexuális identitás problémákat, az óvodai nemváltó esetek "sokaságát", a Soros, és a a velünk háborúban álló Brüsszel, meg az amcsi libernyákok áskálódását. Ja majd kifelejtettem a tömeges migrációt, ami eláraszt bennünket meg a Fletó kormány elleni hadjáratát, a Jakab "bohóckodását" stb..
Szerencsére a mi vezetőnknek eme háborús helyzetben is van ereje még Európát is megvédeni, mindezen szörnyűségektől.
ómió
De, eszerint, mindegyik helyett "van mááásik"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.