A Népszava megbízásából készült felmérés szerint a Fidesz-hívők harmada ellenzi a kínai egyetem megépítését, kétharmaduk pedig az autópályák koncesszióba adását.

A Népszava megbízásából készített közvélemény-kutatást a Publicus július végén, amelyben a kormány által, valamint a Karácsony Gergely által bejelentett népszavazási kezdeményezésekről kérdezték a lakosságot.

A Fideszre szavazók 55 százaléka szerint a gyermekvédelemről szól a kormány népszavazási kezdeményezése

Fotó: Illusztráció/Facebook/Orbán Viktor

A cikk szerint a felmérésből az derült ki többek között, hogy a magyarok csaknem egyharmada tartja lehetségesnek, hogy valaki azért lesz homoszexuális, mert ilyen tartalommal találkozik. A megkérdezettek 42 százaléka létező veszélyként értékelte a kormány által hangoztatott álláspontot, miszerint az óvodákban és iskolákban az LMBTQ-szervezetek a "többségitől eltérő szexuális irányultságot népszerűsítő propagandát" folytatnak – olvasható a cikkben.

Az Orbán Viktor által bejelentett, gyermekvédelminek mondott, de valójában erőteljesen homofób népszavazási kezdeményezésről az ellenzéki szavazók nagyobb arányban értesültek (90 százalék), mint a kormánypárti szavazók (75 százalék). A Fideszre szavazók 55 százaléka szerint a kezdeményezés valóban a gyerekek védelméről szól, de az ellenzéki szavazók 87 százaléka szerint ez csak a választási kampány részét képező politikai akció.

A Publicus a közvélemény-kutatásban résztvevőket megkérdezte a Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, ellenzéki miniszterelnökjelölt által benyújtott népszavazási kezdeményezésről is megkérdezte. A választ adók 58 százaléka ellenzi a kínai Fudan egyetem fővárosi beruházásának tervét, de még ennél is többen, 77 százaléknyian mondtak nemet az autópályák magánkézbe adására. A megkérdezettek 58 százaléka támogatta, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez, 71 százalék hwlyesli azt az elképzelést, miszerint az álláskeresési járadék idejét háromról kilenc hónapra kellene emelni. 82 százalék pedig ingyenesen biztosítana antigéntesztet a 60 éven felülieknek.

A Népszava cikke szerint a pártpreferenciák itt is tetten érhetőek. A kínai egyetem építését a fideszesek harmada ellenzi, az ellenzékieknek viszont a 91 százaléka. Az autópályák koncessziós kiszervezését viszont a kormánypártiak több mint kétharmada ellenzi, míg az uniós ügyszséghez való csatlakozás mellett 43 százaléknyian vannak a kormányra szavazók közül. Az álláskeresési támogatás meghosszabbítását 60 százaléknyi Fidesz-szavazó támogatná. Az uniós ügyészséghez csatlakozás ellen 28, az álláskeresési támogatás meghosszabbítása ellen 34 százaléknyian vannak a kormánypárti megkérdezett szavazók részéről.

Az ellenzékiek 90-91 százalékban támogatják a javaslatokat, az ingyenes tesztelésnél pedig eltűnt a pártpreferálás, az összes megkérdezett 82 százaléka szerint szükség lenne rá – derül ki a Népszava cikkéből.

Forrás: nepszava.hu

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tudode
Valószínűsíheő, hogy a gyermekvédelmi törvényt elfogadóknak nincs gyermeke, nem kell aggdniuk amiatt, hogy 500 iskolákban gumibottal, egyéb kényszeítő eszközökkel iskolaőrök fegyelmezik a csínytevő gyermekeket:
.
----- Iskolaőrök: rendőrbotot, bilincset, vegyi eszközt és testi kényszert alkalmazhatnak
mfor.hu/cikkek/makro/kamerak-nem-iskolaorok-igen.html
----------------------
.
Miközben a gyermekét bántalmazó szülő büntetendő
.
----- A kiskorú veszélyeztetése bűntett bizonyíthatóságának problémái
eljarasjog.hu/2017-evfolyam/a-kiskoru-veszelyeztetese-buntett-bizonyithatosaganak-problemai/
-----------------------
.
Nincs már iskolakorú gyermekem, ezzel együtt aggódom amiatt, hogy az állam jó szó helyett abriktolja a gyermeket, sőt elveheti a szülőtől, ha bántalmazza!
.
Arról nem is szólva, hogy csupán eltereli az un. állam a Fundámról, a kukkolásról, az egyetemek alapítványosításáról, tapasztalva azt, hogy nem vált be a klf. utak koncesszióba adása!
-----------------------
.
Finoman szólva szokásához híven, az államnak nevezett valami behózta a csőbe a gyermekeket nevelő szülőket is!
istván irén
A 45%-nak kaszáltak innentől fogva nem magyarok többé, mert aki a fidesszel nem ért egyet az többé már nem magyar
Emmersson71
A Fideszre szavazók 45 százaléka miért nem b@ssza tarkón a többit, hogy hélóóó, idióták vagytok!
ómió
"Lejjebb szorítani" sehogy se lehetett, efftársak!?
namihami
Jellemző a Fidesz-hívők szellemi szintjére.
Ha az istenünk a szájukba sz@rna (mint ahogy menetrendszerint meg is teszi) és azt mondaná nekik, hogy az svájci csoki, akkor még cuppognának is hozzá és nyalnák a szájuk szélét.
Lepényleső
...akkor talán ennyit a szavazóik intelligenciájáról?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.