Mondhatni vadra sikerült egy érettségi utáni buli Gyulán: 

A Blikk.hu cikke szerint minden előzmény nélkül halálra késelt egy férfit egy 18 éves fiú Gyulán, aki a barátját is megsebesítette, mert nem akarta, hogy hívja a mentőket – írja a rendőrség honlapján. A hatóság az aljas indokból több emberen elkövetett emberölés bűntett kísérlet miatt indított büntetőügy vizsgálatát befejezte.

Arcon szúrta: Késelésbe torkollott egy érettségi utáni buli Gyulán

fotó: Police.hu 

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányságra 2020. május 31-én hajnali 4 óra előtt néhány perccel érkezett bejelentés arról, hogy egy gyulai ház udvarára a kerítésen át bemászott egy fiatalember, akinek az arcán vérző sérülés van. A házban lakó nő hívta a segélyhívót. Az akkor 17 éves fiú közben elmondta, hogy a barátja nem csak őt sebesítette meg egy késsel, hanem a közelben, a Wesselényi utcában egy férfit is megszúrt.

A késelő elmenekült, de édesanyja segítségével telefonon fel tudták vele venni a kapcsolatot. A rendőrök szóval tartották, közben keresték, és a bűncselekményről szóló bejelentést követően egy órán belül a 44-es számú főút Gyulát elkerülő szakaszán elfogták. Állítólag amikor a fiú meglátta a rendőrautót, az út melletti bokorban próbált elrejtőzni, de a rendőrök felszólítására kijött onnan.

További részleteket a Blikk.hu cikke közölt. 

Forrás: Blikk.hu 

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@Pálinkás Pál: ha te eldöntöd magadban,hogy csak a "cigók" lehetnek bünözök,akkor miért csodálkozol azokon,akik szerint csak a fidesz az igazi és becsületes?
csak úgy....
@Emmersson71: ha az akkor 18 éves r.róbert volt a tettes,akkor mit néztem el?
-de legalább nem cigányozunk!
Emmersson71
@csak úgy...: Igazad van, én néztem el :)
Úgy olvastam valamiért, hogy a 17 éves barátja szúrt.
Bocsi még egyszer!
csak úgy....
@Emmersson71: semmi probléma! tévedni emberi..
csak úgy....
@Szalay Miklós: és kit érdekel a tömör eröszakod?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.