Gyomorforgató, amit az oltásellenes Gyurcsányék művelnek – reagált a Fidesz Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció ellenzéki előválasztáson induló miniszterelnök-jelöltjének keddi nyilatkozatára.

Fidesz: gyomorforgató, amit az oltásellenes Gyurcsányék művelnekKép:YouTube

Dobrev Klára ahogy arról mi is beszámoltunk arról beszélt, hogy 2020. novemberében és decemberében kétszer annyi nyugdíjas korú hunyt el, mint egy évvel korábban.

A Fidesz közleményében azt írta:

a legtöbb idős ember a fővárosi önkormányzat Pesti úti idősotthonában hunyt el, amelyért Gyurcsány főpolgármestere és főpolgármester-helyettese felel.

Szerintük Gyomorforgató és álságos, hogy azok a Gyurcsányék beszélnek, akik pusztán hatalmi érdekből oltásellenes kampányt folytattak, hogy elbizonytalanítsák az időseket az oltással kapcsolatban és minden a járvány megfékezését célzó intézkedést támadtak.

A párt szerint Magyarország az első az oltási versenyben, ahol az elsők között oltották be az időseket, sőt a magyar nyugdíjasok az elsők Európában, akik már a harmadik oltást is felvehetik.

Forrás: MTI

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pipás
Az gyomorforgató, hogy beoltottátok az embereket az aranyáron vásárolt gyenge hatásfokú kínai szarral. Az is gyomorforgató, ahogyan indokolatlanul hazaküldték a beteg emberket a kórházból a járvány elején. Hányan meghaltak emiatt!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
@gina: Ezt te, ugye, mint bolsiék trippeles elmebetege "diagnosztizáltad", vagina efftársnő!?
ómió
@Emmersson71: Hál' Isten, ezért nem volt rátok bízva a döntés!
ómió
@Clavigo: Butát láttál a tükörben, "ember", és a látványt - jó bolsi módjára - mindjárt a "neveltetéseddel" együtt hazudod másra!?
ómió
@Pipás: Ha eszed lenne, bolsiék fajkreténje, talán még azt is megértenéd, amit olvasol!
istván irén
lehet nem kellett volna annyit zabálnod most nem háborogna gyomrod rohadt zsír disznó
kissé felnőttem
ahogy ti viselkedtek harácsoltok hazudoztok az nem az??? ajaj majd az idő igazolja lásd pld Lagzi uj témáját MEG A TÖBBIT... aztán gyomorforgass..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.