A használt tégla társasházi lakások átlagos négyzetméterára idén az év első hat hónapjában éves összevetésben a legnagyobb mértékben, 18,4 százalékkal a főváros XI. kerületében nőtt, míg a vidéki megyei jogú városok között Miskolc áll az élen 23 százalékos áremelkedéssel – írja a Haszon.

Felborult a magyar ingatlanpiac – az egekbe emelkedtek a négyzetméter-árak
Kép:Pixabay

A legdrágább átlagárat Budapest V. kerületében mérte az Otthon Centrum, ahol egy négyzetméterért átlagosan 980 ezer forintot kellett fizetni idén. Azonban ez a tavalyi első féléves átlagárnak csupán 85 százaléka volt.

A panellakások átlagára néhány budapesti kerületet leszámítva stabil maradt, sőt inkább 10-15 százalékos növekedést tapasztaltak. A főváros XI. és XIII. kerületében alakult ki a legdrágább átlagos négyzetméterár:

683 000, illetve 650 000 forint. A legolcsóbb, négyzetméterenként 227 000 forintos átlagár Nagykanizsát jellemezte.

Az Otthon Centrum elemzési vezetője elmondta, a piac megelőlegezte a gazdasági teljesítmény gyors visszapattanását, és a növekvő jövedelmek és megtakarítások, a most még kedvező hitel kamatszint, valamint a családok számára elérhető támogatások együttesen erősítették a keresletet. 

Az elemző ugyanakkor megjegyezte, a keresleti nyomással szemben korlátos a kínálat, az érdeklődés továbbra is a gazdasági centrumok, a főváros, a megyei jogú városok térségére koncentrál. A rugalmas, otthoni munkavégzés elterjedése érzékelhető változást generált a piacon,

a vásárlók a megfizethetőség mellett az átalakuló életmód miatt egyre inkább kedvelik az agglomerációban elérhető ingatlanokat is.

Forrás: Haszon 
Címlapkép: Pixabay

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
@fideszes gyökér: Sőt, marslakók se, úgyhogy mehet az infláció az egekbe, csak a pomogacsok ne jöjjenek. :)
FL4K
Előbb utóbb itt is az lesz, mint nyugaton: megfizethetetlen lakás-, ingatlanárak, és nő a bérlők száma.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.