Jelen problémák okozója nem Orbán Viktor, hiszen őt mi választottuk meg. Valójában Gyurcsányék korábbi politizálása a felelős azért, hogy kétharmaduk lett – mondta a Spirit Fm Beszóló című délutáni interaktív műsorában Dopeman.

Dopeman beszólt az ellenzéknek – "Orbán alkalmasabb mint Karácsony, Jakab gasztroblogger"
Kép:YouTube

A rapper szerint Orbán Viktor leváltásához komoly felkészültségű politikus kellene, olyan alak, aki elég erős karakter, egy "karcos figura", de szerinte az az egyik legnagyobb probléma a hazai politikai élet szereplőivel, hogy nincs ilyen, mint ahogy nincs brandépítés sem.

Dopeman szerint például tévút, hogy Gyurcsány Ferenc kocsmázni hívja a fiatalokat, ahelyett, hogy mondjuk megkeresnének híres instagrammosokat, akik által megtalálhatnák a fiatalokat.

Egyszer kirakom a parizert, és akkor az bejön. De most már kiposztolom a lecsómat, a káposztámat, a zsíroskenyeremet – Jakab gasztroblogger

- mondta.

Dopeman erősen kritizálta az ellenzéket, állítása szerint a Covid-helyzetben rosszabbul járt volna az ország, ha nem Orbán Viktor a miniszterelnök, hanem bármelyik másik ellenzéki miniszterelnök-jelölt, mint ahogy szerinte a főváros is rosszul járt Karácsony Gergely főpolgármesterrel.

A rapper szerint sokan elfelejtik, hogy a politika is szórakoztatóipari termék, és az Orbán Viktor vezette zenekar – ahogy fogalmazott – jó érzékkel gyártja a slágereket.

A műsorban az aktuálpolitikai kérdések mellett Hont Andrással beszélgettek Mészáros Lőrincről, a Momentumról is.

Címlapkép: YouTube
Forrás: atv

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
"Jelen problémák okozója nem Orbán Viktor, hiszen őt mi választottuk meg. Valójában Gyurcsányék korábbi politizálása a felelős azért, hogy kétharmaduk lett."

Ha ez a "gondolat" valaki szerint logikailag rendben van, az ugyanolyan idióta, mint ez a Pityinger nevű agyhalott!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Emmersson71
Balfaszból jobbfasszá vált.
Mennyibe van ez nekünk vajon?

Jár ez boltba, látja az árakat, tankol?!
Buta ez, mint Alekosz!
Emmersson71
"Jelen problémák okozója nem Orbán Viktor, hiszen őt mi választottuk meg. Valójában Gyurcsányék korábbi politizálása a felelős azért, hogy kétharmaduk lett."

Ha ez a "gondolat" valaki szerint logikailag rendben van, az ugyanolyan idióta, mint ez a Pityinger nevű agyhalott!
verőce21
Ezek az internacionalista ballipsik célja nem egy szabad és önálló társadalom felépítése, hanem kizárólag a hatalom megszerzése és a tömeg irányítása...!

Elképzelésük sincs, hogyan kell egy országot irányítani! A leggyakorlottabb közülük El-Qúró már bizonyította alkalmatlanságát!
gina
És te mi vagy haver? egy kis paraszt buzi, gratulálok
gina
@verőce21: Te bunkó román szöröstalpú , ugass csak egy fillért nem érsz te nyomorult idióta seggnyaló kis féreg, Anyád tudja kit hozott a világra? egy nyomorékagyú nullát----itt tudsz csak agitálni te proli
verőce21
@gina: Te kis butus vagina, már megint hozod a nyalatlan Luvnya formádat?
Nessy
@verőce21: Elnézést, azt hittem a jelenlegi kormányról írsz, mert a jellemzésük tökéletes, akaratod ellenére!
Nessy
@Shikari: Egyik, másik "jobbf@sz" is inkább egy bakkecskét vezessen!
namihami
A jelek szerint ennek is megrúgdosták a fejét.
FL4K
Dorpman (Hey, do not drop the soap!), egy megélhetési paraszt.
Mindig is az volt, de mostanra vált nyilvánvalóvá.
simmering73
"Valójában Gyurcsányék korábbi politizálása a felelős azért, hogy kétharmaduk lett "
Ebben tökéletesen igaza van. Pontosabban a gyenge kezűségük. Akkor kellett volna 25 évre börtönbe nyomni a fidesz főkolomposokat. Gyurcsány szabadította ránk ezt a mocskos bandát.
csak úgy....
@verőce21: "Ezek az internacionalista ballipsik célja nem egy szabad és önálló társadalom felépítése, hanem kizárólag a hatalom megszerzése és a tömeg irányítása...!"
ilyesmi és hasonló marhaságokból mi jön havonta össze? :) egy kódisba több becsület szorult mint beléd...
verőce21
@Nessy: (21:57) Nem hihetted azt, mert El-Qúró determinálta...! :)
verőce21
@csak úgy...: (22:26) Egyértelműen a gyógyszerezés elégtelenségére vall, nálad ez a bolondosság...!
csak úgy....
@verőce21: ringasd el magad-ringasd el magad! :) néha nem szar neked farkasoma?
fizetett seggnyaló lettél! :) ne velem foglalkozz ,én csak a lelkiismereted vagyok,te buta,hazúg,szarházi!
FL4K
@Málna: ma, 23:09

Ehhez a témához az egyetlen hozzászólásod, egy tömény shit. Az értelme Nulla !!!

Érted már, te fideszes csicska, hogy miért gáz az összes beszólásod, és miért vagy tök hülye - az élethez és mindenhez?
csak úgy....
@FL4K: mit vártál egy ukrán fideszbalerinától?
Málna
@FL4K: Mondtam már, hogy összefüggésében nézd a dolgokat. Ezek reagálások egy másik kommentre. Ezt tényleg magyarázni kell?
Tőlem ne várj a te kommentjeidhez hasonlókat, én ugyanis nem iszom, egészséges az elmém és még magányos sem vagyok...
Málna
@csak úgy...: Miért pont ukrán? Miért nem román?
csak úgy....
@Málna: te egy minden fronton bevethetö zsenscsina,ha köll pinája nyikorognája ,-ha nem köll akkor is...
Málna
@csak úgy...: Értetted a kérdésemet?
justhpeter
Dopemannak már régen le kellett volna jönni a szerről. Mert meghülyíti.
szaboria1
Pityinger egy megalkuvó lett. Nem tudni mi lett az egyezség az Orbán hungarocell fej rugdosásáért. Igazi köpönyeg forgató volt és az is maradt.
Pálinkás Pál
köpd szemen magad pityinger...tökéletesen beleillesz a fideszcsürhébe...ezt már elfelejtetted?...www.youtube.com/watch?v=XuY5sthqYiI
FL4K
@Málna: ma, 00:22

Ezt a hozzászólásodat (is) komolyan gondoltad? De tényleg?
Azt javaslod nekem, hogy összefüggésében nézzem a dolgokat?
Szerinted, amikor leírom viccesen (?), hogy "Armageddon Baby" akkor szerinted hogy nézem a dolgokat?

Azért mert nem iszol, egészséges az elméd - és még magányos sem vagy?
Vagyis, aki nem iszik, az automatikusan egészséges elméjű és nem magányos?
Szerinted ez így működik? De tényleg?
Gauntlet
ez ugyanaz az ember aki Orbán szobrát földhözvágta!
Xarházi egy őstulok annyi biztos !!!
verőce21
@csak úgy...: Felb@sztam a vércukrodat mi?
Remélem 2 óra felé azért el tudtál aludni? :)
graycivil1
Valakivel összefejelhetett ez a krákogós "rapper", hogy ennyire szétcsesződött az agya.
Nessy
@Shikari: Nos, ha szerinted az ellenzékiek balf...k, akkor, a hívek jobbf...k. . Szerinted akinek más a véleménye, az mind ostoba, csak ti vagytok helikopter!
Nyírfa
Dopeman megtért mint Eperjes. Mint Ákos. Eperjesért kár, nagy színész lehetett volna.
Az a baj ezekkel a megtérésekkel, hogy nem meggyőződés, belső hit a táptalajuk, hanem menekülés a problémák, a szembenézés elől.
Nessy
@Shikari: Ezzel az a gond, hogy általánosítasz. Bármennyire hihetetlen, de jellemtelen emberek pártállástól és vallástól, függetlenül voltak, vannak, és lesznek. Méghozzá gyakran magasabb beosztásban, mint a tudásuk és jellemük indokolná!
Nyírfa
@Nessy: Az sem tetszett, ez sem tetszik. Ezek kilengések, úgy tűnik, nem találja a saját egyensúlyi helyzetét.
Lehetne ugyan a magánügye, de ő közszemlére teszi.
FL4K
8 keres geci vagy?
Én gecibb vagyok a 8 kéréseknél.
Megkereslek és úgy lefejellek, hogy senki nem rakja össze az arcod újra!
FL4K
Az anyádat akart megmenteni, te béna fasz?
Nem sikerült - elbasztad !!!
FL4K
Ne szólj hozzám soha többé - te istentelen geci !!!
Nessy
@Shikari: Ezt majd én eldöntöm! Egyébként úgy a munkám, mint a magán életemben szükségem volt toleranciára, elfogadásra.
FL4K
@Shikari: A kormányváltásig kussolok. De aztán darabokra szedlek - a kurva anyád !!
Készülj a legrosszabbra - mert a legrosszabb vagyok (ha akarok)!
Nessy
@Shikari Megtudom érteni. Kövér, Pintér, Bayer, Bencsik, elvtársak, a CÖF vezérkar, meg még akad egy, kettő pártunkban és kormányunkban. A liberális internacionálé alelnöke nem probléma! A pedofílokkal nincs bajod csak a buzikkal?
Istenakinincsen
Dopeman? Ez ki a fasz?
Mit számít ez a gyökér kétszínű alak?Nemrég még budapesti főpolgármester akart lenni! Qrbán fejével focizott az idióta,most meg már a seggét nyalja.Sok ilyen napraforgó féreg van a világban(és az országunkban).Ez egy darab szar,ahogy a bálygúnár zsótika mondaná.
Csak a rothadt mocskos pénz miatt hogy tud valaki "átváltozni"?Hogy tudja megtagadni a múltját a jelenét és a jövőjét?Hogy lesz egy lázadóból seggnyaló?
Nekem a Nagy Feró volt a példaképem,a nagy lázadó és most már belőle is seggnyaló lett.
Hánynom kell ettől,bár a Feró már megöregedett és lehet hogy így már jobban tud érvényesülni...
solidedge
Ha a magyarok imádják a Rákosi kor szellemét, akkor valóban Orbán a legalkalmasabb.
Sámannus
Sok volt ecsém a Zsóti szar amit ettél. Agyadra ment a lakájmédia.
Sámannus
@Istenakinincsen: A pörtől teleszaladt a gatyú, és most még köhögni sem mert, Inkább maga alá trágyázik. Miden áruló előbb jól fizető állást keres, mielőtt okádni kezd.
Sámannus
A malajziai szélhámossal üzletelő kontár böllér kolbászát nyeld le keresztbe húgyagyúkám..
Sámannus
@Istenakinincsen: ...Meg egy rácsos kalickára amiben ezeket a szarjankókat mutogatják az állatkertben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.