Egy civil szervezet festette ki az egészségház rendelőjét, az önkormányzat eléggé kiakadt ezen. A kommentelők pedig az önkormányzatra akadtak ki.

A hvg.hu cikke szerint Kőszegen eléggé kiakadt a fideszes vezetésű és többségű önkormányzat az egyik helyi civil egyesület (az Összefogás Kőszegért Egyesület, amelynek 3 képviselője is bejutott 2019-ben kompenzácis listán a képviselő-testületebe a valasztas.hu adatai szerint) akciója nyomán. 

Kifestették a civilek a gyermekorvosi rendelőt, kiakadt a fideszes vezetésű önkormányzat

Fotó: Facebook/Összefogás Kőszegért Egyesület

Az egyesület ugyanis kitette a Facebookra, hogy „egy lelkes csapat kifestette a gyermekorvosi rendelő termeit, szobáit, hogy hétfő reggel már egy mesés környezetbe léphessenek be a gyerkőcök és szüleik a doktornéni házába.”

Ez nagy tetszést aratott a Facebookon, ám a hír eljutott a kőszegi önkormányzathoz is, amely már kevésbé örült az Egészségházban elvégzett önkéntes munkának. 

Egy bejegyzésben úgy reagáltak, hogy ők is a közösségi médiából értesültek az esetről, és arra is kitértek a bejegyzésben, hogy „a hétvége folyamán az önkormányzati vagyon kezeléséért felelős munkatársak tudomása és az intézményvezető felhatalmazása nélkül napokig illetéktelen személyek tartózkodtak a Kőszegi Egészségház épületében.”

Az önkormányzat szerint az akció szervezői és résztvevői szándékosan nem egyeztettek az ügyben, majd hozzátették:

„alaposan mérlegeltük, hogy rendőrségi feljelentést tegyünk az épületben való jogtalan tartózkodás és a jogosulatlan tevékenység körülményeinek feltárására, szükség esetén szankcionálása érdekében. Ettől egyelőre eltekintünk.”

A bejegyzés végén még olvasható, hogy a helyhatóság az intézményen belül rendelt el vizsgálatot, és azt kérték, hogy a jövőben a hasonló, "jószándékúnak gondolt" kezdeményezésekkel inkább keressék meg az önkormányzatot.

A cikk szerint a kommentelők eléggé kritizálták az önkormányzatot a posztja és a festés miatt elrendelt lépések miatt.

Forrás: hvg.hu

65 hozzászólásarrow_drop_down_circle

134.bátor
Milyen nagylelkűek,hogy nem tesznek feljelentést... Nem tudom,ezek az ország minden rèszèn be vannak oltva embersèg ellen?? Hihetetlen,hogy mennyi gyűlölet,ès rosszindulat szorult ezekbe a fideszesekbe!!?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
134.bátor
Milyen nagylelkűek,hogy nem tesznek feljelentést... Nem tudom,ezek az ország minden rèszèn be vannak oltva embersèg ellen?? Hihetetlen,hogy mennyi gyűlölet,ès rosszindulat szorult ezekbe a fideszesekbe!!?
Nessy
Ennyi idióta egy ilyen kis országba szerintem sok! Vagy az a baj, hogy nem valamelyik haver festhette az unalmas fehérre sok százezerért?? Nincsenek a képeken nem váltásra buzdító feliratok,nyugodtak lehetnek!!!
Clavigo
Az agyamat eldobom...Nem lett volna egyszerűbb csak megköszönni ???
FL4K
Ha végre eltűnik Orbán és a vadbarom gyűlölködő fideszes csicskák, végre lesz összefogás, kreativitás, fejlődés !!!
Nessy
@Clavigo: Civileknek??? Biztos Soros fizette le őket, hogy tegyék barátságossá a gyerekeknek a rendelőt.Mert ameddig várni kell, és a képeket nézik, nem félnek, nyafognak, stb. Az meg helytelen!
FL4K
@Foxley: Ti tényleg azt hiszitek, hogy ha sorban külditek rám az embereiteket, megfogtok?

Nektek, bennetek nincs semmi jó - ezért soha a büdös életben nem tudtok megfogni !!!

Egy pohár bor mellett, audiophile minőségben : www.youtube.com/watch?v=K7t4RkhZ8xs
Yeromos
Azok a rohad civilek biztosan tele festették transz nemű micimackóval, természetesen soros megbízásából. Még jó hogy a fidszes önkormányzat résen volt.
FL4K
Ki a nagyobb életművész, aki a világ pénzéből utazza körbe a földet, vagy aki egy hátizsákkal pár dollárból?
kereső
Magyarországon/orbanisztánban az egy főre jutó bunkók száma három!- és mindhárom fideSSes.
Nyírfa
Ez az eset önmagában is leképezi a fidesz lényegét. Engem csak az aggaszt, hogy a megvásárolt határon túliakon kívül van itthon 1,5-2 millió elkötelezett hívük. Vagyis, ennyi honfitársunk él ősemberi szinten. Nem is tudom...nem sértés ez az ősemberek felé?
justhpeter
Hihetetlen, nem félnek a kőszegi önkormányzat kormánypárti képviselői és a polgi, hogy a normális kőszegi adófizetők oda-vissza végigmennek rajtuk ? Erre kapták a választói felhatalmazást ?
Nessy
@justhpeter: Mikor érdekelte egy kormánypárti képviselőt a választói érdeke?
Málna
Jogos és korrekt az önkormányzat közleménye. Nagyon szép a végeredmény, de elsülhetett volna ez rosszul is.
Emmersson71
@Nessy: Nos...ha mondjuk csigabigát is festettek, az azért határeset, hiszen az hímnős!
Emmersson71
@Málna: Persze...mint amikor szemetet szedtek civilek, majd a fidesznyikek rájuk akarták verni, hogy ők szemeteltek :P
justhpeter
@Nessy: Azért Kőszeg nem annyira nagy város, hogy elbírna ennyi ökröt.
Málna
@Emmersson71: Nem egészen...De lehetett volna esztétikailag kifogásolható a végeredmény. Meg hát az a nyavalyás engedéy. Mert ha történik valami: baleset, eltűnnek/összekeverednek dolgok - ki felel érte?
istván irén
Szájba baszhatná a tetves büdös kurva anyát a ravatalon az ilyen rohadt geci fidesz patkány. ha viktor faszát szopogató szarjert festetek volna az tetszene nekik
Málna
@istván irén: Nem arról van szó, hogy nem tetszik nekik, amit festettek. Nehéz értelmezni, tudom...
ómió
Azért, ha a másét kifestem, minimum, hogy szólok neki!
Málna
@ómió: De a leghelyesebb, ha megkérdezem, kifesthetem-e.
Emmersson71
@ómió: Szerintem szóltak. Valaki beengedte a festőket!
kereső
Három kislány szó szerint nagyszerűt alkotott!Erre jön a kőbunkó fideSS-es városvezetés, és feljelentést fontolgat- alpári módon? Itt meg még vannak akik ezt támogatják is? Ezeknek a nagyszerű gyermekeknek dicséret jár, nem furkósbot. Vagy az volt a baj, hogy örömet akartak okozni a beteg kicsiknek és szüleiknekj?, az meg tilos orbanisztánban, mert nem biztos, hogy az arra érdemeseknek jut az örömből? És hátr ellenszolgáltatás nélkül- ez is ugye fideSS-es körökben már csak gyanús kell, hogy legyen. Holott a három gráciának éppen elég "ellenszolgáltatás" a gyermekek mosolya. A polgármester meg verje a fenséges ülepét a földhöz.
istván irén
@Málna: na az szép ha te fogsz itt bár mit is értelmezni aki a fidesz ködtől nem lát cuki vagy, mint 1 öl eb
Málna
@istván irén: Valahogy mégiscsak nekem sikerült értelmezni, nem neked. Biztos a sok gyűlölet gátolja a tisztánlátásodat.
Emmersson71
@Málna: Oszd már meg velünk is a tudást, professzor asszony!
szaboria1
@Málna: Mindig volt összefogás, hogy a környezeten javítsanak. Mi még anno építő táborokba jártunk a nyáriszünetünk egy részébe de tudtuk így lesz szebb az országunk.
Rockxy
a zönkormányzatnak az fáj, hogy nem virusokat festettek a falra a behatoló rosszindulatú csúnya festők?
de ezt a fajta ész nélküli gondolkodásmódot már ismerjük:
etess meg néhány éhezőt, és fizess az uralkodónak szabálysértési pénzt, és örülj hogy nem zárnak dutyiba.
Málna
@Emmersson71: Már megtettem. Fel sem fogjátok.
Málna
@szaboria1: Vittek titeket, engedéllyel csináltátok ti is.
Emmersson71
@Shikari: Hozzám jöhet, esedékes úgyis :) De olyan szép és környezethez illő festést kérek, mint amit a hölgyek végeztek!
Emmersson71
@Málna: Kukacoskodás! Nektek semmi sem jó.
134.bátor
@Málna: Pèldául ha nem csinálják meg, leesik a plafon egy gyerekre? Erre gondoltál,nem?
Málna
@Emmersson71: Kukacoskodás? Hogy valamit engedéllyel csinálsz vagy anélkül? Érdekes felfogás...
Emmersson71
@Shikari: Mellesleg valószínű, hogy azt sem tudja a fidesznyik polgi, melyik végén kell fogni az ecsetet :P
Málna
@134.bátor: Nem gondoltam erre. Miért esne le a plafon?
Emmersson71
@Málna: Mondom még egyszer..valaki beengedte őket - valószínűleg a dokinő engedélyével -, tehát tudtak arról, hogy festeni fognak. Normális országban ezt megköszöni az, akinek feladata lett volna egy minimum tisztasági festés!
134.bátor
@Málna: Mègis,kinek kellett volna megcsinálni,ha az Önkormányzat nem tette meg? Nyilván többször kèrtèk,de persze letagadták. Szokás szerint
gina
Az egész kormányt és fidesz mocskokat ki kell zavarni ebből az országból egy szemét mocskos aljas szekta,, ez már mindennek a teteje, világgá kell kürtölni,ez a jogállam,,, tetves rohadékok
gina
@Málna: Téged lehet nehezen értelmezni, beteg vagy de nagyon, nyald tovébb a mocskos cigányod és sleppje seggét, hol tanultál te??sok IQd nincs, remélem ha van gyereked inkább egy mocskos ócska rendelöbe vidd te elmebeteg fidesz seggnyaló, mint egy tiszta kedves rendelöbe, de ez nektek magas
gina
A magyar a világ szégyene, ezt a cikket leforditva elküldöm a nyugati országokba, kiváncsi vagyok mi lesz a vélemény,ennyit egy diktatúra országból ez Orbán és bandája
gina
@Shikari: te büdös román az a jó neked ha mocskos disznóól, ez a te stilusod proli
nezelodo
Úgy reagáltak ezek a kőszegi elvtársak,, mint amikor a falu papja társadalmi munkában járdaépítést szervezett adományokból a faluban, még az átkosban, és a párttitkár elvtárs hőbörgött: Ha ő szervez, nem megy a falu dolgos népe betonozni. Valaki beszólt neki, "nem mindegy ki betonozza a járdát, a cél, ne legyen ott sár, ahol jár a lakosság! Na ebből aztán fellobbant a láng, de 89-ben el is hamvadt.
3dwhite
Azt kell hinniūk ök csinàltàk azt befogjàk a lepcsest.
Emmersson71
@Shikari: Na..ne keverd!
Ez inkább olyan helyzet, mintha egy kollégista kifestetné a szobáját amit a kollégium vezetésének rég el kellett volna intézni. Nem hiszem, hogy hőbörögne miatta bárki - hacsak nem fidesznyik.
134.bátor
@Málna: Irónikusan gondoltam. Merthogy azt îrtad:" elsülhetett volna ez rosszul is"
134.bátor
Gondolom ,ha a lölö,vagy a Tiborcz festette volna ki 1 milliárdèrt,az nem lett volna probléma. Nem mertek volna megmukkanni sem
Eladott Ország
A pofám leszakad, hogy ez a rohadék fidesz tolvaj bűnbanda mi mindenre képes! Biztos nem valamelyik fideszes csókos festhette ki csillagászati áron, hogy rohadjatok meg! “Hogy van, hogy azt a sok gazembert, egytől-egyig föl nem kötik?...Tán csak azért mert annyi faja nincs a világnak, hogy reája akasztathatnék mindenik.” ( Petőfi )
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/161542210_146943817298069_6749281438135949600_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-4&_nc_sid=9267fe&_nc_ohc=GZHYHXi3OjoAX8cyAid&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=39613e67adab232ddb3c991433defd4f&oe=613809EF
Az országból az EU koldusházát realizálták, 10 év alatt mi lettünk az EU Bangladese és még a pofájukat jártatják, pedig már régen börtönben kellene rohadniuk! A qrva anyátokba!
Málna
@134.bátor: Valaki beengedte őket, akinek ehhez nem lett volna joga. És nem arról van szó, hogy kinek kellett volna megcsinálnia, hanem hogy bárki csakis engedéllyel csinálhatta volna meg.
Málna
@Emmersson71: Valaki beengedte őket, akinek ehhez nem lett volna joga.
(Ez neked szólt, másnak írtam véletlenül.)
Málna
@gina: Na most már tényleg meséld el, mi van veled, mit tanultál, és miért itthon nyomorogsz. Vagy még nem találtál ki minden részletet?:-)
Emmersson71
@Málna: Gondolom, a doktornő adott jóhiszeműen engedélyt. Nem számolt a geczi fideszesesekkel.
Málna
@Emmersson71: Akkor a doktornő biztos elfelejtette, hogy a rendelő nem az ő tulajdona.
libellle
@Málna: Végül is igazad lenne...de csak akkor amennyiben a gazember banditák, akik ott a szólotáncolnak az országotok élén, szintén betartanák az elöirásokat. De azok szétlopták már az országotokat és TE, mind azt csendben szemléled.
Málna
@libellle: Igazam VAN. És nincs "de".:-)
namihami
@libellle: Mostantól felnézek rád. Te egy tévedhetetlen (mint az Isten), de még emberbe mertél belekötni. Kezében a Bölcsek Kövével nem restell idejönni közènk és elménket próbálja megvilágosítani.
namihami
Szabadnapján vonuljon ki a Hivatal teljes állománya és kaparják le. Néhány év, némi EU-s pénz (egy része talán még ide is kerülne) és máris kifestetné a helyi vezetés a rendelőt.
szaboria1
Esti hír a pm már nem tesz feljelentést csak házon belül akar vizsgálódni. Biztos kapott a helyiektől is egy jó pár lehordást.
libellle
@Málna: De... sajnos van DE!!! Leirtam. Végül is nem valkiknek hanem a kormányotoknak vagyis a város vezetésnek lenne absolut kötelessege egy rendelöt vagy hasonlot barátságossa tenni. De azt gondolom a jó régi komcsigondolatok nem haltak és halnak ott ki. www.google.com/search?q=kinderpraxis+bilder&sxsrf=ALeKk00iCnCGXkIxUL1sMrgQnVOXnH9SFQ:1628778531669&tbm=isch&source=iu&ictx=1&fir=ZrBmqFj9mubDAM%252CeUNWYzKq-gnmgM%25
Málna
@libellle: Én nem gondolom,hogy kötelesség lenne egy rendelőt barátságossá tenni. Rendben tartani, azt igen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.