Kartell gyanúja miatt feljelentést tett Mészáros Lőrinc és Tiborcz István ellen is Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja és hegyvidéki előválasztási képviselőjelöltje.

Mészáros Lőrincet és Orbán vejét is feljelentették – ezt is megússzák?

Hajnal a Facebook-oldalán azt közölte, véleménye szerint a NER-közeli piaci szereplők tiltott módon összejátszhatnak, két szinten is:

Mészáros Tiborczcal, és mindketten a közbeszerzést kiíró állami intézménnyel, mint a BMSK vagy a Fürjes Balázs vezette KKBK. Ez a viselkedés nem csak erkölcstelen, hanem tiltott is, hiszen közpénzt pazarolnak!

A Momentum politikusa szerint a Testnevelési Egyetem felújítására kiírt pályázatot úgy nyerte meg Mészáros cége, hogy csak Tiborczzal kellett versenyeznie, aki azonban hiányosan adta be a pályázatát.

„Tiborcz hiányosan adta be a pályázatát, hiánypótlásra szólították fel. A hiánypótlási eljárást azonban nem sikerült helyesen kitöltenie. Javított ajánlatában az egyik alfejezetben szereplő tételek végösszege nem egyezik meg a főösszesítőben szereplővel. Ezért Mészáros egyetlen érvényes pályázóként nyert. Ilyen amatőr hibát követnének el a 23 milliárd forintos megbízásért való versenyben?”

Továbbá Hajnal Miklós szerint az is érdekes, hogy egy héttel korábban Mészáros és Tiborcz közösen nyertek tendert a Városligetben.

„Mészáros Lőrinc és a Tiborczhoz köthető WHB Groupba tartozó másik cég közösen nyerték el a Városligetben épülő Új Néprajzi Múzeum és Látogatóközpont befejező kiegészítő munkálatai tendert. Az Új Néprajzi Múzeumot egyébként ketten együtt 26 milliárdért építették.”

Mészáros és Tiborcz nem először játszik össze. Hajnal Miklós leírja, hogy nagyjából már 2015 óta vannak kapcsolatban. Ez idő alatt az MTK stadiont, az új Puskás Arénát, de az új atlétikai stadion kivitelező munkálatait is együtt végezték.

„Évek óta tart tehát az együttműködésük, nem meglepő, hogy a Testnevelési Egyetem 2021 júniusában záródó, 69 milliárd forint értékű tenderen is csak ketten pályáztak. Tiborcz pedig megint „vesztett”. Épp egy kicsivel 70 milliárd forint feletti árat adott meg, 5%-kal ígért Mészáros főlé, így 69 milliárddal ismét Mészáros lett a befutó a Hegyvidéken.”

– írja Hajnal.

A képviselőjelölt ezek miatt fordult a GVH-hoz és reméli, hogy minél hamarabb eljárás indulhat az ügyben.

„Reméljük a GVH-nak lesz ideje vizsgálni a beadványomat, hiszen éppen júniusban jelentették be, hogy az építőipari kartellekkel foglalkozó csoportot indítanak. Az említett ügyekben csak úgy repkednek a százmilliárdok – összeadva 800 milliárdnyi közbeszerzésről van szó csak ebben a posztban, amelyet a ZÁÉV, a WHB Group vagy ketten együtt nyertek!”

- zárja posztját Hajnal Miklós.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Minden ilyen bűncselekmény gyanút fel kell jelenteni.
Ha a maffia szervei nem hajlandóak kivizsgálni, vagy bűnpártolást követnek el, hogy eltussolják a bűncselekményeket, ezek mind-mind egy újabb vádpont az ő büntetőperükben!
Így az ellenzéki politikusok akkor járnak el helyesen, ha minden ilyen gyanú esetén megteszik a feljelentéseket!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
peterkelemen
Feljelenteni kb. akkora baromság, mint a Náci Németországban valaki feljelentette volna Hitlert és csapatát: ÉRTELMETLEN. Nesze semmi fogd meg jól.
tothjani
@peterkelemen: És vajon ezt tudja D. Tomika is??
Béla333
Minden ilyen bűncselekmény gyanút fel kell jelenteni.
Ha a maffia szervei nem hajlandóak kivizsgálni, vagy bűnpártolást követnek el, hogy eltussolják a bűncselekményeket, ezek mind-mind egy újabb vádpont az ő büntetőperükben!
Így az ellenzéki politikusok akkor járnak el helyesen, ha minden ilyen gyanú esetén megteszik a feljelentéseket!
lampa laz
Ezt is úgy söprik le az asztalról egyetlen mozdulattal mint a rendőrök Hadházy emojis feljelentését. Ne hogy már a vejkó + a stróman bankbetétjét bántsa akárki is.
Eladott Ország
@lampa laz: Nálunk felszámolták a demokráciát! Tekintélyelvű , autoriter , habzsoló , kormányunk van , akik csak a saját érdekeiket képviselik. Nagy baj , hogy a mi alkotmányunk ( tákolmányunk ? ) nem tartalmaz olyan paragrafust mint az USA, miszerint el lehet távolítani a nép ellenes Trumpot és segédjeit. Petikém! Remélem, tudod hogyan kell nyomozni! Főnököm a nemzeti vejkónak semmi baja nem lesz...
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/139975521_432775164826595_8301036607749908830_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-4&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=nhITcdOPbRUAX-7ZEk7&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=b4f7f59f7c2e56fb2c10e6e96ac0adca&oe=613912D1
Polt maga mögött tudja Orbánt!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/52520509_355121945337500_3960705534838964224_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-4&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=6lhb-G5tAakAX9jAA0l&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=6ee1f6a6bff9aa69fcc532cff75f9a65&oe=613A82B4
lampa laz
@Eladott Ország: A remény hal meg utoljára és én bízom abban, h a jövő évi választást elveszíti ez a maffia banda. Akkor végre kivilágosodik az ország ege, mert most olyan sötétség van itt mint a mesebeli gonosz birodalmában, mert a gonosz sajnos itt van még. Igaz megígérte 2002-ben, ha mégegyszer hatalomra kerül tönkre teszi ezt az országot, hát ezt rohadtul betartotta ez a görény és ez sikerült is neki.
Eladott Ország
@Pegero: ma, 17:54 ◘ Te csak a fidesz gazdidat kényeztesd!
i.imgflip.com/4qp6rk.jpg
Trump oklevél:
i.imgflip.com/49nk2g.jpg
FL4K
Amíg Polt Péter a főügyész (az ördögök ügyvédje), addig biztos.

Polt Pétert ki kell iktatni.
ómió
Őket is? És Cseh Guevarra, alias Botmixer Katalin efftársnőt "kifelejtették"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.