Állami támogatást kér Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere a tóparti nyilvános illemhelyek ingyenessé tételéhez.

Túl sokan pisilnek a Balatonba – a vizelet miatt mehet tönkre a tó, most segítséget kér a polgármester
Fotó: Pixabay

Lombár Gábor kezdeményezi a Magyar Turisztikai Ügynökségnél és a balatoni miniszteri biztosnál, hogy a strandfejlesztő program folytatására szánt keret felhasználásában kapjon prioritást a tó körüli mosdóhelyek ingyenessé tétele.

Ahhoz, hogy a Balaton még sokáig vonzó turisztikai célpont maradjon, és értelme legyen az eddigi strandfejlesztéseknek, legfontosabb a víz minőségének védelme

- fogalmazott a szövetség elnöke.

A polgármester emlékeztetett arra, volt már, amikor

ingyenessé tették a tóparti illemhelyeket, de az önkormányzatok kénytelenek voltak nehéz anyagi helyzetük miatt változtatni ezen.

Saját települését példaként felhozva elmondta, hogy az öt balatonfenyvesi szabadstrandon az önkormányzat nem tudja ingyenesen működtetni a WC-ket.

Az ingyenes toaletthasználat hiánya miatt a strandolók vizeletének nagyobb hányada kerül a tóba, növelve a víz foszforterhelését, ami az algásodás kiváltó oka

- tette hozzá.

Istvánovics Vera tudományos tanácsadó, a MTA-BME Vízgazdálkodási Kutatócsoportjának tagja az MTI-nek azt mondta, hogy egy átlagos felnőtt napi másfél liter vizeletet és ezzel egy gramm foszfort ürít.

Az üdülőrégió vendégéjszakáinak számából kiindulva úgy becsülik, évente 1,2 tonna foszfor kerül a Balatonba emberi vizelettel.

Ez a tó teljes terheléséhez képest nem olyan borzasztóan sok, hiszen csak a Zalából körülbelül 25 tonna érkezik évente a tóba, de ahhoz képest sok, hogy nagyon drága beavatkozások árán sem sikerült 8-10 tonnára csökkenteni a kívülről érkező foszfor mennyiségét – közölte.

A Balatonnál már azzal hozzájárulhat bárki a természet védelméhez, ha mindig a mosdót használja

- mondta Istvánovics Vera.

Forrás: MTI
Címlapkép: Pixabay

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

magyar1
Lombárnak nagyon jó ötlete ez, gondolom nagyon drágák a toalettek és hosszú sorok állnak. De egy ember kellene és érdemes lenne minden ember után megnézni és ha mocskos kitakaríttatni vele. Ennyit megérne.
Sámannus
Nem csak a Balatonba, Lőrinc a dinnyébe is belevizel.
istván irén
gusztusos na ezért érdemes horvátoknál strandolni és még sokkal olcsóbb is
jesz
nincs is szebb annál, mint a jó melegvízbe háborítatlanul hugyozni...pláne, ha a parti ingyenklotyó már messze van...megasztán mind a négy lehúzatlan, telefosva...marad a tó...
Emmersson71
@istván irén: Ne légy álszent ;)
Ha 40 méterre vagy a parttól, most vitted be a hisztiző gyerekedet, aki végre qssol, mert víz éri a seggét...nos, akkor kimész pisilni a partra, ahol sor van, ki tudja milyen gusztustalan féreg ült előtted a WC-n, meg egyáltalán bevállalod, hogy ismét bedurvul a bőgőmasina?!

***

Vicc...
- Embeeer..mi a jó francot csinááál?! - kérdi üvöltve az úszómester a strandon
- Mé', hogy hogy mit?!
- Ne hugyozzon már a vízbe, a Jóisten megáldja!
- Mé'..há' mások is belepisálnak!
- De nem a trambulinról, maga idióta!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.