Kocsis Máté közösségi oldalán az utóbbi időben igencsak megszaporodtak a Gyurcsány Ferencnek címzett üzenetek, bár most szó szerint őt nem említi, de a megosztott fotó Gyurcsány Facebook oldaláról származik.

Kocsis Máté ismét beleállt Gyurcsányba és az "olimpiagyilkos" ellenzékbe
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Korábban a gyermekvédelmi törvény kapcsán üzent neki, majd azt is kommentálta, hogy Gyurcsány Ferenc, Tóth Péter jobbikos jelölt mellett kampányolt az előválasztásra Szegeden.

Ezúttal az Olimpia kapcsán üzent az ellenzéknek Facebook oldalára írt bejegyzésben.

Ugye tudják a baloldali politikusok, hogy azok a sportolók, akiknek a sikerei kapcsán sorra tették közzé a likevadász gratuláló posztjaikat, javarészt ugyanazok a sportolók, akiket megfosztottak a 2024-es hazai rendezésű olimpiától?

- kezdte bejegyzését Kocsis.

Sokaknak jutott eszébe elsősorban a momentumosok komplett rokonsága, amikor Tokió Párizsnak adta át a “stafétát” az olimpia lezárásaként, és nem Budapestnek. De erre persze az egész baloldal “büszke” lehet.

- folytatta, majd azt is hozzátette, hogy szerinte kissé "émelyítő", hogy az "olimpiagyilkosok" úgy kommunikálták a sportolók sikerét, mintha ők edzették volna őket, miközben évek óta "minden sport támogatást bírálnak".

Hozzátette:

megakasztják a létesítmény-fejlesztéseket, hazudnak és hangulatot keltenek a magyar sportélettel kapcsolatban, a propagandasajtójukkal karöltve. “Stadionoznak”, majd elmennek a stadionba büszkén fotózkodni, ahogy az EB alatt is tették. Kétszínűség ez a javából, business as usual.

A közzétett bejegyzés alatt kommentben Kocsis azt is megjegyezte:

És akkor most jöhetnek a tornából felmentettek csapkodni!

Forrás: Facebook
Címlapkép: MTI/Kovács Tamás

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gauntlet
Fudannal eladtátok az országot!
veszitek le a kokárdát de rögtön!
nemzetgyilkos társulat !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ómió
Ugyan már, Máté! Az efftársak olimpia-promócióra még EU-s támogatást is nyertek! Az ezzel egyidőben beadott olimpia-megfúrási pályázatuk (amit időközben "sikerrel" abszolváltak) eredményéről meg egyelőre még nincs EU-s tájékoztatás.
Gauntlet
Fudannal eladtátok az országot!
veszitek le a kokárdát de rögtön!
nemzetgyilkos társulat !
balos
@ómió:Azért nézz utána,hogy ki hátrált ki az olimpinából és mikor!Ja és töröld meg a szád,mert a turul szartól kicsit barnus lett!
dr. prédikátor
máté kislány te himringyó!!!foglalkozz inkább a sok buzi és pedofil fitymaszos csürhéddel!!!
tudode
Kocsis Máté saját bizonyítványát állítja ki azzal, hogy 2024-es olimpiát, bizonyítva gyengeségüket, hogy egy olyan fiatalember húzta ki az alól a pástot, aki azzal a GYŐZZELMI kényszerképzettel éli álomvilágát amiatt, aki rendszerváltás körül látta meg a napvilágot, és 32 évesen a MOMENTUM elnöke!
.
Logikusan kérdés lehet, hogy jön ide Gyurcsány Ferenc, aki nem sántult bele abba, hogy az örök riválisa, és a megélhetési csicsKÁI karakergyilkolássza azt, akit amiatt nem tudtak/nak bekaszlizni, mert betartotta az államigazgatásban kötelező SZOLGÁLATI UTAT, ellenkezőleg örök riválisával!
.
Ki tudja a kedves, nedves vezető HÁNYadik bársonyhokedli pályázója, szégyent hozva kortársaira, mentegetve a menthetetlent, bevállalja a logikátlan szerecsenmosdatást, reszketve egy olyan pártelnöktől, aki nem is parlamenti párt, megcélozva a fiataloka, akiknek
.
----- NEM TETSZIK A RENDSZER DAL (ÉLŐ)
www.youtube.com/watch?v=R6zrs0r7JIc
----------------------
.
A MINDENREHATÓ elfelejtve azt, hogy őfélesége is volt fiatal!!!
.
Rongy'Ő, mongy'Ü
.
---- Orbán Viktor március 15-i beszéde (1989) - Ma is így gondolkozik?
www.youtube.com/watch?v=HHxK2i6Ci7M
-----------------------
.
Ott van 32 év után az egész ország, ahol a part szakad!

Nem volt benne a buliban a diktatŰRHA kiépítése
.
----- Magyarországon befejeződött a diktatúra kiépítése - Vörös Imre a Klubrádióban (2020.08.11.)
www.youtube.com/watch?v=Jt6vTh3as5U&t=315s
---------------------
.
Ejnye, bejnye! Nincs más dolga a kedves vezetőnek, éa csicsKÁINAK, mint felköpni, és aláállni!
kereső
2017,február 22:
“Az állami televízió információja szerint (amit nem sokkal később természetesen a kormány is megerősített) Orbán Viktor miniszterelnök, Tarlós István főpolgármester és Borkai Zsolt MOB-elnök szerdai találkozóján az a közös elhatározás született, hogy Magyarország visszalép, mert a pályázat súlyos presztízsveszteség lenne az országnak.
A döntés oka, hogy Magyarország nem tarthat fenn elhúzódó, vereségre ítélt pályázatot. Ezért a tárgyaló felek arra jutottak, hogy csak az lehet a felelős döntés, ha a főváros és a MOB visszalép a pályázattól.”

Ilyen fiatal, és már milyen súlyosan demens.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.