Július végén hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság a kormány által gyermekvédelminek nevezett népszavazás kérdéseit. A határozat ellen 15 napon belül lehetett jogorvoslatot benyújtani, és mint hétfőn kiderült, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt élt is ezzel a lehetőséggel és négy kérdést megtámadott az ötből.

A Kutyapárt megtámadta a kormány úgynevezett gyermekvédelmi népszavazási kezdeményezését

Fotó: Facebook

Az erről szóló Facebook-posztban azt írták, hogy szerintük az egész népszavazás szembe megy a népszavazás rendeltetésével, hiszen a döntéseket az Országgyűlés már meghozta, az EU-s kötelezettségszegési eljárásra pedig nyilvánvalóan nincs hatással – írja a 24.hu.

Megjegyezték, hogy

a korábban létező megerősítő népszavazást maga a Fidesz vette ki a törvényből.

Forrás: 24.hu

Címlapkép: Facebook

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lusta
Gyönyörűen levezették, miért nagy baromság ez az egész Soros-bérenc felcsúti kis pocakos tolvaj ötlet.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Dr. Proktor
A többi ellenzéki párt pedig adta magát: szép nyugodtan üldögéltek a nem létező babérjaikon...
lampa laz
Ennek a népszavazásnak amúgy érdemben a világon semmi jelentősége sincs, -mert már életbe léptetett törvény-, ezt még a csutkány is elismerte. Ez csak arra kell neki, h lobogtathassa Brüsszelnek, h a magyar zemberek egyetértenek ezzel a szarral. Ezért nem állt bele a többi ellenzéki párt, h megtámadja.
tudode
Az ország szégyene az, hogy 16 éve, adtak/nak egyesek, kettesek az alapítók selejtjei által összeverbuvált ÚJ RENDSZERÉRE/diktaTÚRÁJÁRA, amelyben még a kutyák sem érezheti jól magát az egész ország, a fülkeforragalmával a gyermekek fehérneműből népszavazással meakulpázva,azt, amit - még az unokák is megemlegetik azokat, akik a Bibó kollégiumban szex forragalmat játszottak
.
"""- Nem szerettem a kollégiumban fürdeni - jegyzi meg Csaba Iván közgazdász. - Akadtak, akik úgy gondolták, a szexuális forradalom után a zuhanyozóban egy lány nyugodtan beállhat a fiúk mellé."""
..
Minősíti az un. kormány(fő) múltját sorozatban a 30 éves a rendzerváltás c. feldolgozásában mérlegelheti az az érdeklődő, hogy egyáltal KIK EZEK, pl. Bozóki András emlékezésében::
.
---- 30 éves a rendszerváltás #1: Bozóki András
www.youtube.com/watch?v=yYl9-eDXDw0&list=PLG0lnF8qgrxMg9YTYS6cN4Akck4tR9rw0
--------------------
.
Hát! Nem kispályások, falKÁBAN van a nemlétező erejük, bosszóállás az arspoetiKÁJUK!!
.
!!!
justhpeter
A kutyapárton kívül nincs is más ellenzéki párt. Még nyomokban sem.
magyar1
Nem látom sehol, hogy melyik az a 4 pont amit megtámadtak. Jó lenne ha a szegény kutyáknak még a nevét sem használnák ezek az idióták.
ómió
Kreténék talán a (kétfarkú) kutyakölykökről népszavaznának?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.