Az MSZP szerint a magyar egészségügy komoly európai uniós pénzekről maradhat le, amennyiben a kormány nem pályázik azokra – közölte Ujhelyi István szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő szerdán a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.

Rengeteg uniós pénzről maradhat le a magyar egészségügy az MSZP szerint

Fotó: MTI/Kovács Attila

Ujhelyi István, az EP közegészségügyi bizottságának tagja kifejtette, jelentős lobbimunka eredménye, hogy a következő hétéves uniós költségvetésben a korábbi forráskeret sokszorosa áll rendelkezésre egészségügyi programokra: az EU4Health-program büdzséje összesen mintegy 5,4 milliárd euró.

Ebből az összegből idén 311 millió euró válik elérhetővé, benne többek között mintegy 750 ezer eurónyi forrás kifejezetten mentálhigiénés programokra – tette hozzá.

A szocialista politikus ezzel összefüggésben aláhúzta, korábban egy saját javaslatot is kidolgozott "lélekvakcina" néven, amelynek egy részét a Fidesz-kormány is elfogadhatónak nevezett a napokban.

Ujhelyi István szerint kiemelten fontos lenne, hogy ne csak a többi tagállam érintett civilszervezetei, hatóságai és állami intézményei fogalmazzák meg elvárásaikat és javaslataikat, hanem Magyarország is.

Az MSZP EP-képviselője közölte, ez ügyben levélben fordult Kásler Miklós emberi erőforrások miniszteréhez, hogy tájékoztatást kérjen, milyen prioritásokat jelölt meg a magyar kormány az uniós egészségügyi program keretéből lehívható forrásokkal kapcsolatban, illetve miként kívánja bevonni ebbe a konzultációba a civil és szakmai szervezeteket.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Mi olyat úgyis csak "jogállamilag" kaphatunk!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.