Vádat emeltek egy férfi ellen, aki megpróbálta felrobbantani felesége új partnerét válóperük ideje alatt – közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki megpróbálta felrobbantani feleségének barátját

Fotó: Pixabay

Ibolya Tibor közleménye szerint a vádlott egy 49 éves külföldi állampolgárságú férfi, aki a 2010-es években elején költözött Magyarországra.

A vádlott 2016-ban összeházasodott egy magyar nővel, kapcsolatuk azonban 2016-ra megromlott, felesége már ekkor válni akart. A nő fél évvel később közölte a vádlottal, hogy viszonya van egy másik férfival. A vádlott őt hibáztatta a már folyamatban lévő válás miatt, ezért elhatározta, hogy csőbombát készít, majd rögzíti a férfi gépjárművén.

A vádlott elkészítette a csőbombát, majd valamikor 2019. március vége és június 1-je között, ismeretlen helyen felerősítette a sértett által használt gépkocsi aljára.

A sértett 2019. június 1-jén vette észre a gyorskötözőkkel felerősített szerkezetet, leszerelte, majd bevitte a rendőrkapitányságra, és feljelentést tett.

A robbanószerkezet, tekintettel a csőbomba rögzítésének helyére és a benne található csaknem 500 grammnyi robbanóanyagra, alkalmas lett volna az emberi élet kioltására, de a szerkezethez rögzített akkumulátorok nem működtek.

A Fővárosi Főügyészség emberölés bűntettének kísérletével, valamint robbanóanyaggal és robbantószerrel visszaélés bűntettével vádolja a 49 éves férfit, és végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását kezdeményezte.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.