Váratlan irányból érkezik a támadás.

Orbán-ellenes tüntetés lesz a Várban, nem hiszi el, ki szervezi
Fotó: Miniszterelnöki Kabinetiroda

Tüntetést szervez Orbán Viktor hivatala elé a budai Várba a Mi Hazánk a Covid-oltások kötelezővé tétele ellen – idézi az Országos Sajtószolgálat Dúró Dóra közleményét.

Az újabb foglalkozási körökben kilátásba helyezett kötelezések alkotmányellenesek is, mivel a kormány azzal zsarolja az embereket: oltassák be magukat, különben elveszik a munkájukat.

Ezért a Mi Hazánk az Alkotmánybírósághoz is fordult, a tömeges alkotmányjogi panasz benyújtása érdekében közzétéve a párt jogi kabinetjének beadványmintáját az egészségügyi dolgozók számára.

Az Alkotmánybíróság így megsemmisítheti a koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételéről szóló 449/2021. (VII. 29.) Korm. rendeletet alaptörvény-ellenesség miatt, ahogy az Ab bejelentése szerint a védettségi igazolványról már hamarosan dönthet a Mi Hazánk által szervezett tömeges panasz nyomán, alapjogok megsértése miatt.

Dúró Dóra Facebook-bejegyzésében hozzáteszi, a Mi Hazánk

ellenzi a gyerekek oltását, mivel az háromszor halálosabb rájuk, mint maga a koronavírus az USA járványügyi és betegségmegelőzési központjának adatai alapján. Ezért a Mi Hazánk Mozgalom azt is üzeni Orbán Viktornak: „Hagyják békén a gyerekeinket!”

- írja a képviselő.

A tüntetés szeptember 4-én (szombat) 15 órától Orbán Viktor hivatala előtt lesz (Bp. I. ker, Színház utca, a Miniszterelnökség főbejáratánál). 

Forrás: OS

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

134.bátor
Lesznek vagy 60-an. Komoly bázis áll mögöttük.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
134.bátor
Lesznek vagy 60-an. Komoly bázis áll mögöttük.
justhpeter
@Horizont: @134.bátor: Alig várom, hogy Dórika és a Mi Hazánk magához édesgesse az Orbán-konda többségét. Az lenne Orbán és a NER abszolút veresége.
lampa laz
Ennyi válogatott hülye mint itt nálunk, egy országban sincs. Ennek a 4 gyerekes luvnyának is pont ez akadt meg a torkán + a mesekönyv. A halál fszára kell zavarni ezeket is a fideszkdmpvel együtt.
Csizmás Kond
...ennyi vírusszakértőt rég nem termelt ez a föld...
Emmersson71
Porhintés. Lesznek 200-an, ami senkit sem zavar, de O1G elmondhatja ismét, hogy micsoda demokráciát épített!
balos
A kleptokrácia esetükben jobban fedi az álságot!
simmering73
Na még ezek a szarkeverő seggfejek hiányoztak ide.
jesz
valamiért az a gyanúm, hogy nem lesz ott semmilyen gyülekezés...már dolgoznak a forgatókönyvön, amíg elkészül, addig a stábtagok felkészülnek...
...pláne most huszadikán(ismét) megszentelik a teret, a kolostort...méghogy tüntetés? ott?...áááá...
NKF
Kedves Túró Dóra,elmehetnél már a jó büdös kurva anyádba!Ott a helyed!
Látszik rajtad,hogy kis buzi Jakabkával voltál egy csapatba!
Lepényleső
Príma időpont,akinek szánják épp meccset néz majd valamelyik vidéki páholyból?
ómió
Megjött kisnyilasék "radikális szárnya" is?
Edmond Dantes
A Fidesznek szüksége van kifelé ellenzéket mutatni,ahogy demokráciában illene.Az ATV kevés,ezért megrendelték ezt az ostoba kamu tűntetést is,ki tudja menyi közpénzből.Az ATV a Mi Hazánk.
percsi
Valaki megtudja mondani, hogy a 120 évig megfelelt országházzal mi gondja volt ov-nak?
Miért beköltözött a várba?
division
@Csizmás Kond: Na és akkor még nincs itt a két fő vírusszakértőnk, Pálinkás úr és Gina asszonyság. Az oltásokat pedig kötelezővé kellene tenni, de ha nem is teszik azzá, az oltatlanok ne reklamáljanak akkor sem, ha nagyon betegek lesznek, de akkor sem ha védettségi vagy PCR teszt nélkül elküldik őket a ...oda.
jesz
@percsi: azért, mert onnan jobban rálát a vagyonára, és szeretett népére...
Havanagi
@division: Hordom a maszkot,védem magam a beoltottak ellen!
division
@Havanagi: Amekkora marhaságot írtál nyomtam neked egy lájkot. Amennyiben meg komolyan is gondoltad te sem vagy különb a többi oltástagadónál. Amúgy meg elég új a reged, te is Pálinkás úr egyik nick - je vagy?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.