Lótrágyával teli konténer miatt terjeng a bűz a Budakeszi Angyalok Királynéja kegytemplom környékén – közölte videóbejegyzésében a momentumos Hajnal Miklós, valamint Szemző Áron és Vadász Gábor, a párt budakeszi, valamint XII. kerületi önkormányzati képviselői.

Rákay Philip lovainak ürülékétől bűzlik a vasárnapi misék helyszíne
Kép:Facebook

A templom közelében található Rákay Philip kormánypárti médiaszemélyiségnek, a közmédia korábbi intendánsának a mintegy 7400 négyzetméteres ménesbirtoka, a szomszédságban pedig egy 3200 négyzetméteres díjugrató pálya terül el. A templom története egészen a XVIII. századig nyúlik vissza, és ma is a vasárnapi misék helyszíne, emellett búcsújáróhely is.

Namármost Rákay Philip lovainak ürülékét nem a saját díjugrató pályáján rakatja le, hanem a templomtól harminc méterre, egy óriási konténerbe

– ismertette Szemző Áron.

Persze ennél sokkal rosszabb a helyzet, hiszen ráadásképpen a konténert egy olyan helyre pakolták, amely Natura 2000-es természetvédelmi terület, tehát a hulladéklerakás itt eleve engedélyköteles. Illetve a közelben található a Makkosi rét is, ami kedvelt kirándulóhely.

Forrás: Facebook
Címlapkép: Facebook

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
@jesz: Nekem is ez jutott eszembe! Tisztelgés az ősök emléke előtt! Innen indultunk 1000 éve, ide érkeztünk 2021-ben.
magyar1
Miért nem dolgozzák bele egy kertbe, biotrágya lenne, lehetne.
Emmersson71
Bűzlik?
...és akkor Philip még nem is járt arra!
namihami
Katolikus környezetbe keresztény lósz@rt!
A budakesziek ne fintorogjanak, nekik ezt egy ideológiai testvérük lovai biztosítják. Akkor, a keresztényi szeretet és főleg a megbocsátás jegyében el kell viselni.
csipetke
Mi messze vagyunk onnan,így nem érdekelnek se rákai lovai,se a lósz@r. De a Kálmán,az mitől lesz Philip?Ez a seggfej túl prosztónak találta a szüleitől kapott nevét?Nem elég menő?
Lepényleső
Eddig vajon ki az aki nem tudta,hogy ..arnak az egész népakaratra?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.