Európa kevés ősi államai egyikének nevezte Magyarországot augusztus 20-ai beszédében a Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten pénteken.

Gulyás: az egészségügy hatékonyan tudta saját polgárait megvédeni
Fotó:MTI/Koszticsák Szilárd

A Miniszterelnökség ünnepségén Gulyás Gergely úgy fogalmazott:

ma Európában alig van Magyarországhoz hasonló ősi állam, amely több mint ezer esztendővel ezelőtt képes volt megszervezni önmagát, saját közigazgatást hozott létre, jogszabályokat fogadott el.

Ehhez társult az az egyházmegyerendszer, amely a trianoni "országcsonkításig" szinte változatlan formában, majdnem ezer éven keresztül szolgálta az országot, valamint a kereszténység felvétele – mondta.

A magyar állam megmaradása nagy mértékben összefügg azzal, hogy a szuverenitást, a függetlenséget választotta. Azzal, hogy István király a pápától fogadta el a koronát, Magyarország senkinek nem vált hűbéreséve, semmilyen világi hatalom nem volt Magyarország felett közölte a miniszter.

A kereszténység felvétele jelentette Magyarország számára a függetlenséget és a megmaradást

- tette hozzá.

Mégis, mindezek ellenére fennmaradt, mert a nemzet akkor is elég erős volt, amikor az országot idegen hatalmak tartották megszállás alatt

- közölte.

Magyarország akkor is meg tudott maradni, amikor más népek elvesztek, amikor más államok még nem léteztek. Ezért egy ezeréves állam magabiztosságával kell részt venni minden olyan vitában, amely ma Európát jellemzi.

A magyar állam függetlensége azt is jelenti, hogy felelős kormánya van az országnak. Az elmúlt másfél évben a koronavírus-járvány idején rendkívül nehéz helyzetben sikerült helytállni

- jelentette ki Gulyás Gergely, aki arról is beszélt: az állam működése zavartalan volt ebben az időszakban.

A magyar közigazgatás és az egészségügy a világjárvány időszakában is képes volt azt bizonyítani, hogy hatékonyan tudja saját polgárait megvédeni

- közölte a miniszter, köszönetet mondva a védekezésben résztvevőknek.

Az államalapítás napja alkalmából elismert egyéni teljesítményekről úgy fogalmazott: sokan vannak, akik éveken, évtizedeken át saját helyükön sokat tettek azért, hogy a magyar állam magas színvonalon működhessen.

Forrás: MTI
Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
"hatékonyan tudja saját polgárait megvédeni"
Így volt, a harmincezres halotti gyülekezet mesélhetne a hatékonyságról, ha tudna.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
percsi
@Pálinkás Pál: "a kereszténység felvétele,..."
Előszőr meg kellett volna kereszteltetniük magukat, utána jöhetett volna a kereszténység felvétele.
A legtöbbjük szerintem nincs megkeresztelve, nem voltak elsőáldozók. A párttagok nem jártak templomba, nem keresztelték meg a gyermekeiket, névadó ünnepséget tartottak.
Peller Anikó
"A magyar közigazgatás a világjárvány időszakában is képes volt azt bizonyítani, hogy hatékonyan tudja saját polgárait megölni."

1. ezer, ezer, ezer,
2. ezer, ezer, ezer,
3. ezer, ezer, ezer,
4. ezer, ezer, ezer,
5. ezer, ezer, ezer,
6. ezer, ezer, ezer,
7. ezer, ezer, ezer,
8. ezer, ezer, ezer,
9. ezer, ezer, ezer,
10. ezer, ezer, ezer,

Az annyimint 30 ezer.

Halálokozásban a másodikak vagyunk az egész világon:

# Ország----Halott / 1Millió lakos
1 Peru-------5,904
2 Hungary--3,119
3 Bosnia----2,984

www.worldometers.info/coronavirus/
kulabombaafityiszre
Amig gulyás a transzvesztitákkal bájolgott addig meghalt a vírus által 30 ezer ember.
Lepényleső
Egyes becslések szerint akár százezrek is elhunyhattak direkt,indirekt? Nyugellátási kifizetések csökkenését tekintve ez
valóban költséghatékony megoldás,- részükről? S tevékenyen dolgoznak a további kifizetések további csökkentésére?
(Valaha egyes helyekről írt jelentésekben is szerepelt a hatékonyság,- naponta mily számban fogy a táborlakosság?)
ómió
Igen. Az "efftársi immunitás" pl. értelmi szinten valósult meg!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.