Családos emberként szerinte közös társadalmi felelősséget kell vállalni.

A Blikk cikke szerint nagylelkű felajánlást tett Varga Judit igazságügyi miniszter és családja, ezt a miniszter a Facebook-oldalán jelentette be.

Családunk nevében szeretettel ajánlunk fel félmillió forintot az Áder János köztársasági elnök úr és felesége, Herczegh Anita által létrehozott, a koronavírus miatt árván vagy félárván maradt gyermekeket támogató Regőczi István Alapítvány javára. Három gyermek szülei vagyunk, meggyőződésünk, hogy egy ilyen nehéz helyzetben közös társadalmi felelősséget szükséges vállalni

- írta a bejegyzésben a miniszter.

Varga Judit félmillió forintot ajánlott a koronavírus miatt szüleiket elvesztő gyerekeket támogató alapítványnak

Fotó: Facebook/Varga Judit

Az alapítvány a bejegyzés szerint olyan támogatást kíván biztosítani a koronavírus miatt árvává, vagy félárvává vált gyerekeknek, amely a nagykorúságuk eléréséig, vagy a tanulmányaik befejezéséig, munkába állásukig tart. 

Szombaton az Operaház jótékonysági gálanapot tartott, ahol a művészek, operaházi dolgozók mellett a meghívottak – köztük Varga Judit és férje is – közösen gyűjtöttek az árvák számára, az alapítvány támogatására.

Az alapítványt ezen a bankszámlaszámon lehet támogatni:

Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért

Bankszámlaszám: 11705084-21448492.

Forrás: blikk.hu

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

134.bátor
Èrtem èn,meg szèp gesztus tőle,de mièrt kell ezt nagydobra verni? Hány honfitársunk lehet,aki szintèn adakozik,nèvtelenül... Egyèbkènt neki ez a félmillió annyi lehet,mint nekem 50 forint .
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
percsi
Gondolom megkapta rá az összeget.
Áder által létrehozott alapítvány, ezt is feltétlen ki kellett emelni.
Én biztos nem rakom a pénzem bele ebbe az alapítványba.
Vajon mennyi támogatást kapott? Vajon valóban megkapják a támogatást a rászorulók?
Érdekes, ezek a vezető beosztású egyének ez idáig nem adakoztak. A legkritikusabb helyzetben is béremeléseket szavaztak meg maguknak.
Felelősök megkeresésére kellene már bizottságot létrehozni!
134.bátor
Arról meg , hogy " modell alkat"..Hát...tudja Isten. Az a 46- os láb,meg a hozzátartozó piszkafa..Akinek ez tetszik...
ómió
A 6 millás Parizer efftárs ilyesmivel nem "bohóckodik"?
istván irén
ha nem focira tüzi játékra és egyéb baromságokra költenétek az adónkat nem lenne szükség a te pénzedre, hülye lotyó

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.