Szerinte a milliárdosok kormánya használja a nyugdíajsok pénzét, az év végére ígért nyugdíjprémiumot már most oda lehetne adni a kispénzűeknek.

Vasárnap reggel tartotta meg szokásos Kossuth rádiós beszédét Orbán Viktor miniszterelnök, melyben sok egyéb mellett beszélt a magyar gazdaság helyzetéről, de felemlegette, hogy 50 ezer, vagy még annál is több nyugdíjprémiumot fog kiosztani a kormány.

Jakab Péter szétszedte Orbán bejelentését

Fotó: Facebook/Jakab Péter

Jakab Péter, a Jobbik elnöke és az ellenzéki előválasztás egyik miniszterelnök-jelöltje a Facebookon szedte ízekre Orbán bejelentését – vette észre a Blikk

A pártelnök pontokba szedte, hogy szerinte mit felejtett el bemondani a miniszterelnök a mikrofonba az interjúban, aki vélekedése szerint ismét rózsaszín ködben úszott be a Kossuth rádióba.

"- Elmondta, hogy soha ennyien nem dolgoztak még a rendszerváltás óta. Azt nem tette hozzá, hogy éhbérért.

- Elmondta, hogy a munkaerőhiány a munkások számára jó lehetőség, hogy védjék az érdekeiket. Azt nem mondta, hogy a kormány külföldi munkaerő betelepítésével igyekszik rontani a magyar munkaerő érdekképviseletét.

- Elmondta, hogy a nyugdíjakat majd év vége felé korrigálni fogják a magasabb infláció miatt. Azt nem tette hozzá, hogy addig is a kisnyugdíjasok hiteleznek a milliárdosok kormányának, hisz azt a nyugdíjat, ami a pénzromlás miatt már most járna a szépkorúaknak, majd csak év végén fogják megkapni. Addig meg a kormány használja.

- Elmondta azt is, hogy a választások előtt lesz még pénzosztás. Azt nem mondta el, hogy a számlát nem a választások előtt kell kifizetni, hanem most."

Jakab Péter szerint

Orbán valósága és a magyaroké megint nem találkozott egymással.

Szerinte ez azért van, mert a miniszterelnök a budai várból szemléli a magyar vidéket és hetente egyszer magával beszélget a rádióban. Jakab úgy véli, hasznosabb lenne, ha ezek helyett inkább az országot járná és inkább a magyarokkal beszélgetne, mert így közelebb juthatna a megoldáshoz.

Forrás: blikk.hu

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sgl
Magasan Jakab kommunikál a legjobban, hatásosabban, látja a geczit kell tâmadni, mert minden építmény összedől, ha az összetartó pontot kirobbantják.
Ocsmány Vigyor karakterhalála utá a fidesz összedől.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@Bástya Béla Elvtárs: a révész nem kapott kosshutot de a ferónak adtak,akkor szerinted itt ki a bohóc? :) itt valaki marhára nem muzikális...,mondhatnám pofára osztályoz a munkásosztályból hirtelen (ok nélkül) kikerülö,mint 19.ben...
Shikari
Komoly libsi csúsztatás! Ez a kis paprikajancsi hőbörögve pimaszkodik és erőlködik, de már a saját támogatói is vissza riadnak az alpári, ember alatti stílusától! Épp a saját bukása felé igyekszik a Jobbik szavazóinak az elárulója!
csak úgy....
@Shikari: csak azt a bogarat sajnálom,aki ott zümmög egyedül a buta és üres buksidban! :)
Bástya Béla Elvtárs
@csak úgy...: Tetszik a kérdésed! Persze egy másik dimenzió! Én maradok a filmnél (1977)... Szeretem a görögöket!
tudode
EgySZERŰ a képlet(t)

AlapTÜRvénszerűség az, hogy egy idő után a kutya HASONlít a gazdája, az ország pedig a mindenreHATÓRA!
.
A gazdik a húsosfazékból lerágják a csontot, aztán az alávaló alattvalóknak megmarad a csont, kutyának tessék, nesztel.m na nem úgy, odavetve nyugdíjprámiumot, hanem ahogy az a nagykönyvben megvolt írva, a ciklus elején svájci indexálással, nem amolyan inflációkövetéssel
.
---- Nyugdíjkorrekciós programot jelentett be Gyurcsány
hvg.hu/itthon/20050930nyugdijkorrekcio
-------------------------
.
Miközben a Szerencsejátékban szerencsét próBÁLÓ
.
----- 1,7 milliót keres, de 47 ezerből is meg tudna élni Zsiga Marcell
www.youtube.com/watch?v=xE0TX1IAjPA
-----------------------
.
Ne, sok(k) kell ahhoz, hogy a középoszályu nyuggerek koldusbotot is kiérmelnek a nyugdíjprémiumnak becézett, még viccnrk is , támogatás támogatását/adományát a 40, 50 évi szolgÁL(l)AT után, azok "jóvoltából", akik kétkezi munkát soha nem végeztek!
.
Csirip csirip csirip

www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/113075

.
Én vagyok az, ha te vagy
Másnak adok, máshol vagy
Bí bá búnak ő ma áll
Nagyszájúnak imponál
------------------------
.
Nincs egyébről szó, mint a nyuggereknek "is" elhúzza a kedves vezető az orruk előtt, a már kopottas mézesmadzagot, még NÉGY ÉVET kunyerálve, amivel tele van legtöbbjüknek a fehérneműjük, !!!
.
----- Még négy évet kérünk
www.youtube.com/watch?v=egTmCzlZ3zY&t=915s
-------------------
.
Nyima!
.
Elogyott a bizALOM!
Istenakinincsen
Jakab jól mondja!
Teljesen igaza van.
Orbán szekere úgy működik,hogy mi húzzuk ők és a sleppjük meg ülnek rajta.
Fordítsuk meg!Húzzák most ők és mi üljünk fel a szekérre luxuséletet élni:))
Legyenek a miniszterelnök jelöltek most a lovak,akik húzzák a szekeret amin mind rajta vagyunk.Dobrev,Jakab,Karácsony és Orbán eggyütt húzzák a szekeret!
Mind a négy ló kell ahhoz hogy mindenkinek jó legyen.
Nem versenylovak kellenek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.