A Fidesz huszonháromszor szavazta le a javaslatot az elmúlt 11 évben.

Az LMP 24. alkalommal is benyújtja az állambiztonsági múlt feltárására vonatkozó javaslatát a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapján, hétfőn – jelentette be Keresztes László Lóránt, a párt frakcióvezetője vasárnapi online sajtótájékoztatóján.

Az LMP 24. alkalommal is benyújtja az állambiztonsági múlt feltárását célzó javaslatát

Fotó: Facebook/Keresztes László Lóránt

"Nagyon súlyos mulasztás terheli a rendszerváltás óta a fennálló országgyűlési többségek mindegyikét, hiszen a mai napig nem biztosította senki az állambiztonsági múlt feltárását" – fogalmazott az ellenzéki politikus.

Hozzátette, azt sem biztosította senki, hogy megtudhassuk: miképpen hálózták be a rendszerváltó pártokat az állambiztonság fenntartói és az egykori politikai hatalmukat milyen módon változtatták gazdasági hatalommá, valamint hogyan indították el a máig ható társadalmi és gazdasági folyamatokat.

A "magát egykor antikommunistának nevező" Fidesz-KDNP a 2010-es országgyűlési választások előtt tett egy világos ígéretet az aktanyilvánosság biztosítására, de ezt nem teljesítette – mondta Keresztes László Lóránt.

Emlékeztetett, az LMP tíz évvel ezelőtt első alkalommal nyújtotta be az állambiztonsági múlt feltárására vonatkozó javaslatát.

Az ellenzéki politikus megjegyezte azt is, hogy a Fidesz-KDNP minden alkalommal megakadályozta, hogy a javaslatról érdemben tárgyalni lehessen.

Keresztes László Lóránt azt mondta, "pontosan tudják", hogy a Fidesz és a KDNP képviselői ismét "lesöprik" a javaslatukat, de a jövő évi országgyűlési választásokat követően kialakuló parlamenti többséggel biztosítani fogják az állambiztonsági múlt feltárását.

Forrás: mti.hu

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
A 25. alkalommal ezüst papírba kell csomagolni, és egy torta is járna vele 25 gyertyával! Még ennyi idő alatt sem tudták fideszék eltüntetni a kompromittáló iratokat? Pancser társaság. Csőtörés, elektromos zárlat miatti tűz, irat megsemmisítő masinák, adjak még ötleteket?
Giovanni Alba
@Nessy: ma, 15:50
Ide egy mosolygós smiley illene, miért nincsen még mindig?
Beszállok a tippelésbe: nem találjuk az iratokat, mert beomlott a pince, az alagutak rajza meg pont ott van, a legalsó sorban.
Kikérte a KGB (vagy az utódja) tanulmányozásra, becsületszóra csak mint kortörténeti dokumentumot, és még nem érkezett vissza.
Digitalizálni kezdtük a kor követelményeinek megfelelően, de a szkenner olvashatatlanná gyűrte, a vasaló asszonyok már dolgoznak rajta.
Szkenner helyett Dórika, a gyakornok a darálóba tette, és csak akkor vette észre, amikor már késő volt, de munkaidő után bent marad és ragaszt.
Nessy
@Giovanni Alba: Így folytatjuk, még álomtitkárok is lehetünk! :-)))
ómió
És huszonnegyedszer is "kéretik" előbb a "leghűbb efftársakról" szóló nehány vagonnyi elégetett ügynökkarton visszahelyezése a többi közé!
rokker33
@kissé felnőttem: inkább azt mondanám erre hogy az erősebb kutya baszik!Mig a Fidesznek 2/3 van addig ők dirigálnak!
kissé felnőttem
@rokker33: neked ők fizetnek, majd ha téged dugnak akkor ne itt vinnyogj, nekem a lelkiismeretem diktál
nem a politikátok,agyhalottakkal nem lehet mit kezdeni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.