A jelenlegi vezetés már felszólította erre, de eddig süket fülekre találtak.

A Blikk cikke szerint hiába nem vezeti már a Vígszínházat Eszenyi Enikő – és már nincs is a teátrumban –, a színház pénzügyeiről ezután is dönthet, ugyanis a volt igazgató két vígszínházi alapítvány kuratóriumában is benne van, ezek pedig összesen 500 millió forint támogatást kezelnek. A lap szerint a teátrum jelenlegi vezetése már felszólította Eszenyit a távozásra, ám ő ezt eddig nem tette meg.

Fotó:  

Sajnos a sokak által remélt változás a kuratóriumok személyi összetételében eddig nem történt meg, de továbbra is bizakodunk az érintettek együttműködésében

- mondta el a Blikknek Mádi Zoltán, a Vígszínház gazdasági igazgatója.

Eszenyi Enikő nem távozik, még mindig félmilliárdnyi támogatásról dönt a Vígszínházban

Eszenyi Enikő rendező Szirmai Albert – Bakonyi Károly – Gábor Andor Mágnás Miska című operettjének próbáján a Vígszínházban 2019. október 25-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Az alapítványokat a két éve elhunyt Marton László hozta létre, a kuratórium tagjai közt van Magyar Péter korábbi produkciós igazgató, Hegedűs D. Géza, valamint Eszenyi is. A lap szerint a két alapítvány által kezelt félmilliárd forint a színház saját költségvetését egészítheti ki, a jelnlegi vezetőség tisztában is van a nem kis tétellel.

Korábban a Blikknek Rudolf Péter, a jelenlegi igazgató a következőket mondta:

Eszenyi Enikő visszalépett a Vígszínház vezetői pályázatától, azonban az alapítványok kuratóriumi pozícióiról nem mondott le, hasonlóan Magyar Péter volt produkciós igazgatóhoz, aki már szintén nincs a korábbi pozíciójában. Így természetesen minden felmerülő kérdés kapcsán hozzájuk kell fordulnunk.

Eszenyinek a cikk szerint az alapítványokon kívül nincs beleszólási lehetősége a színház pénzügyeibe – így az üzleti tervbe, vagy a művészeti kérdésekbe sem. Ennek ellenére a társulat színészei türelmetlenül várják a lap szerint, hogy Eszenyi távozzon a kuratóriumból is. Ezek összetételébe azonban nincs a színháznak jogi lehetősége beleszólni Mádi Zoltán szerint, bár már hónapokkal ezelőtt jelezték, hogy jó lenne, ha olyan tagok vinnék az alapítványi ügyeket, akik napi szinten kötődnek a teátrumhoz.

A Vígszínház szeptemberben induló új évadára régi-új színészek is visszatérnek, például Stohl András, vagy Kovács Patrícia is.

Forrás: blikk.hu

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Nehéz a pénzszagától búcsút venni,
Én nem is magamtól teszem.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.