Az előrejelzés szerint nappal 22-27 fok lehet, kedd éjjelre azonban a hőmérséklet lecsökkenhet 8-15 fokra is.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint kedden a többórás napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, és főleg az ország északi felében alakul ki napközben zápor, az északkeleti megyékben helyenként zivatar is előfordulhat. Megélénkül, többfelé megerősödik a nyugati, északnyugati szél, majd estétől északira fordul. Zivatarok környezetében a szél viharossá fokozódhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között alakul, keleten, délkeleten lesz a melegebb.

Hűvös és csapadékos lesz a kedd

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

A meteorológiai szolgálat keddre zivatar veszélye miatt elsőfokú figyelmeztető előrejelzést adott ki Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest (ezen belül Budapest), Nógrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékre. A keleti határ mentén zivatar miatt elsőfokú riasztás is érvényben van jelenleg.

Kedd éjjel a gomolyfelhők késő este összeesnek, a csapadék is megszűnik. Az ország túlnyomórészén derült vagy gyengén felhős, a déli megyékben jellemzően fátyolfelhős lesz az ég. Többfelé lesz élénk az északias szél, néhol – főleg a magasabban fekvő helyeken – erős széllökések is előfordulhatnak. Szerda hajnalra 8 és 15 fok közé csökken a hőmérséklet, a szélvédett északi völgyekben lesz a hidegebb.

Szerdán napközben az ország nagyobb részén fátyolfelhők szűrhetik a napsütést. Gomolyfelhőkre elsősorban a Dél-Dunántúlon és a Duna-Tisza közén számíthatunk. A leghosszabb napsütés az északnyugati, északi megyékben valószínű. Helyenként előfordulhat zápor.Többfelé élénk, néhol erős lökések kísérik az északi szelet. A csúcsérték 20 és 25 fok között várható.

Forrás: met.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.